A gyermekvédelmi dolgozókkal szemben is folytatható megbízhatósági vizsgálat

2021. április 27. – 23:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az év eleji hatállyal módosított rendőrségi törvény alapján a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) által fenntartott szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozóival szemben is lefolytatható az úgynevezett megbízhatósági vizsgálat – írja a 444.

A törvény módosítása jelentősen kibővítette a védett állományba tartozók körét, így már a kormány vagy a kormány egy tagjának irányítása/felügyelete alá tartozó költségvetési szerv valamennyi foglalkoztatottjával szemben is lefolytatható ez a vizsgálat. A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete a Facebook-oldalán azt írta, hogy mivel az SZGYF intézményei az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alá tartoznak, így az ott dolgozókkal szemben is lefolytatható ez a vizsgálat.

A szakszervezet információi szerint az SZGYF megkezdte a hozzájáruló nyilatkozatok beszerzését a dolgozóktól, a nyilatkozat megtagadása esetén pedig kilátásba helyezték a jogviszony megszüntetését.

A törvény módosítást eredetileg arra találták ki, hogy így szorítsák vissza a hálapénz jelenségét az egészségügyben. A vizsgálat eredendően a korrupció elleni fellépés egyik eszköze, a célja pedig annak megállapítása, hogy az érintett személy eleget tesz-e a munkaszerződésében előírt munkaköri kötelezettségének. Ennek során titkos információgyűjtés is folytatható.

Az egészségügyi dolgozóknak nemrég kiküldték az erről szóló tájékoztatót és elfogadó nyilatkozatot, ám később kiderült, hogy tévedés történt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, Farkas László dandártábornok közölte, hogy nincs ilyen előírás és nem is lesz, az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozóknak nem kell a nyilatkozatot kitölteniük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!