Jakab a kormánynak: A mi szavazóink egyszerűen élnek, de ezerszer különb emberek, mint önök

2021. április 26. – 14:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Van önöknél egy hosszú hajú ficsúr, úgy hívják, hogy Deutsch Tamás” – kezdte napirend előtti felszólalását hétfőn a parlamentben Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Kövér László házelnök itt közbeszólt, azt mondta, el fogja venni a szót, ha Jakab ezt folytatja, „elegem van ebből” – mondta Kövér, aztán az ellenzéki párt vezetője folytathatta, illetve ahogy Kövér fogalmazott, újrakezdhette a felszólalását.

Jakab szerint Deutsch harminc éve élősködik a magyarok nyakán, és „lepanelprolizza” az embereket, konkrétan Jakabot. (Deutsch ezt a Telexnek adott interjúban mondta Jakabról.) A Jobbik elnöke szerint az ő szavazóik többsége egyszerűen, sokszor panelban él, de mégis a szavazóik „ezerszer különb emberek, mert tisztességesek és dolgoznak, és nem urizálnak, nem zabálják a közpénzt, mint a kormánypárt befolyásos emberei és csatlósai” – mondta. „Ismerkedjenek már a magyar valósággal!” – tette hozzá.

Jakab Péter – Fotó: Parlament.hu online közvetítés
Jakab Péter – Fotó: Parlament.hu online közvetítés

És a Fidesznek van képe leprolizni ezeket az embereket, csak azért, mert nem tudnak Dubajba repülni, meg méregdrága sportkocsikat, meg karórákat vásárolni – mondta a Jobbik elnöke. Jakab szerint Deutsch azt is mondta korábban a túlóratörvény (Jakab rabszolgatörvénynek nevezte) elfogadásakor, hogy a magyar emberek örömmel túlóráznak, és azt is, hogy pofátlanság beleszólni a fideszes gazdagok életébe – elevenítette fel a fideszes politikus korábbi szavait Jakab.

„Önök végighazudták az elmúlt tíz évet. Vegyenek vissza egy kicsit, szerénység elvtársak, szerénység. Deutsch Tamás meg próbáljon meg a parlamenten kívül dolgozni, mert 55 évesen pályakezdőnek lenni, na, az a vérciki” – mondta.

Orbán Balázs államtitkár szerint a munka vezethet ki a szegénységből. A legszegényebbeknek 40 százalékkal csökkent a reálbére 2010 előtt, a baloldali kormányok alatt, 2010 után viszont a cigányság körében a felére csökkent a munkanélküliség, és más kedvező 2010 utáni adatokat is felsorolt. Az államtitkár beszélt arról is, hogy sok szakpolitikai intézkedés védi a nyugdíjasokat, a családosokat és a kiskeresetűeket. Ezen programok egyikét sem támogatta sem a Jobbik sem a baloldali pártok – mondta, sőt, szerinte a járvány elleni védekezést sem támogatta a Jobbik, Orbán Balázs szerint támadták a járványvédelem vezetőit, és a keleti vakcinák ellen hergelték az embereket.

Szabó Tímea (Párbeszéd) napirend előtt arról beszélt, hogy eddig a járványban 26 ezren haltak meg, ami a környező országok adatához képest is sok. „Ott a kormány nem milliárdok ellopásával foglalkozott. Orbánt itt lefoglalta a lopás, egyszer sem hagyta el a száját a mondat, hogy az áldozatok nyugodjanak békében. Hogy bocsánat azoktól, akiket cserben hagytunk.”

Hollik István még egy posztot is kitett, hogy „köszönjük, folytatjuk a munkát”. Ennyire érzéketlenek önök, folytatta Szabó. „Orbán azt mondja, alig várja, megigyon egy sört. Pedig Orbán nem jár emberek közé, ha járna, meghallaná az orvosok kétségbeesését, hogy három hét múlva kezdődik minden újra. Orbán azt üzente, készüljetek, ti ott a kórházakban, a legrosszabbra” – mondta a párbeszédes politikus.

Szabó azt is mondta, hogy a kormány vakcinahatékonysági tanulmányt hamisított. „Karikó Katalin maga mondta, hogy a kormány hazudik. Önök újra és újra lebuknak a hazugságaikkal. Ezért pánikolnak, és az utolsó pillanatban is kilopják a közvagyont. Készüljenek a váltásra” – zárta felszólalását Szabó.

Szabó Tímea a parlamentben – Fotó: Parlament.hu online közvetítés
Szabó Tímea a parlamentben – Fotó: Parlament.hu online közvetítés

Erre válaszul Dömötör Csaba államtitkár azt mondta, továbbra is az áldozatok családtagjainak irányába kampányol a baloldal, ahogy ezt egy baloldali stratéga javasolta. „Önnek minden akciója azt célozza, hogy kihasználja a gyászból adódó fájdalmat. Ez lelketlen, szívtelen” – mondta Dömötör. Hogy mikor győzzük le a járványt, azt az oltások száma határozza meg. A közzétett adatok tények. Nem sejtetések, nem jóslatok, nem elemzések, tények, mondta az államtitkár. „Minden vakcina hatékony a táblázat szerint. A statisztikák terén se folytassanak oltásellenes kampányt” – szólította fel az ellenzéket Dömötör. „Önök beoltották magukat, miközben lebeszélik az oltásról az embereket. Határozati javaslat van a parlament előtt, amelyben betiltottak volna vakcinákat. Önöknek papírjuk van arról, hogy oltásellenesek” – mondta.

Tóth Bertalan (MSZP) azt mondta, megérti azok jókedvét, akik kiültek a teraszra, mintha minden visszatért volna a rendes kerékvágásba. Reméljük, a virológusok aggodalmai nem válnak valóra. „De nem értem, mire fel Orbán és Rogán vidámsága, miközben naponta 200-an halnak meg” – mondta. „Részvétemet fejezem ki a gyászoló családtagoknak, javaslom ugyanezt a kormány képviselőinek, ha már elrontották a védekezést, legalább ennyit megtehetnének” – mondta. „A teraszok kinyitottak, de a szakrendelőket, műtéti osztályokat, szűrővizsgálatokat mikor nyitják ki?” – tette fel a kérdést.

Válaszul Rétvári Bence egyebek mellett arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány megduplázta az orvosok bérét, illetve ha a baloldalon múlt volna, sokkal kevesebb ember lenne beoltva. „A mai napig nem vonták vissza azokat a határozatai javaslataikat, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani, amit nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség” – ismételte el Dömötör szavait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!