Gyurcsány figyelmeztet: nem ő hívogatja az embereket, hogy ne oltassák be magukat

2021. április 24. – 13:05

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a Facebook-oldalán közölte szombaton, hogy a nevében hívogatják tömegesen az embereket azért, hogy ne adassák be maguknak a vakcinát. „Ne dőlj be!” – kéri a DK elnöke, aki szerint az ellenfelei most „túl messzire mentek”.

Előzmény: Orbán Viktor és a Fidesz, a kormány politikusa, illetve a kormánymédia hetek óta folyamatosan mantrázza, hogy az ellenzék oltásellenes, miután az ellenzék több politikusa hetek ezelőtt kétkedve fogadta a kínai és orosz vakcinákat. A kormánypártok videót is készítettek az „oltásellenes baloldalról”.

Az ellenzékiek szerint mindez nem azt jelenti, hogy oltásellenesek lennének, az ellenzék közös videóban hívott fel az oltás szükségességére, maguk is folyamatosan beoltatják magukat. Ebben a cikkben hosszan foglalkoztunk ennek az egész politikai vitának a hátterével.

Gyurcsány azt gyanítja, konkrétan meg nem nevezve, hogy a politikai ellenfelei álnak az álhívások mögött. „Engem lehet sértegetni. Már megszoktam. Hazudhattok rólam mindent a tévében. Lehet Gyurcsány a hibás mindenért. Lepereg. De most túl messzire mentetek”.

Gyurcsány azt ígéri, hogy egy percig nem fogja tűrni, hogy a nevében embereket tévesszenek meg! „Ti vagytok azok, akik a magyarok életével játszotok!” – írta a Facebookon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!