Lázár János 57 millióért venne földet Batidán

2021. április 6. – 11:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Átlátszó szerint Lázár János 57 millió forintért venne földet közvetlenül a részben már tulajdonában álló batidai vadászkastély mellett, erről egy nemrég kifüggesztett hirdetmény tanúskodik. Ehhez a fideszes politikus 45,8 millió forintos kölcsönt kérne a Takarékbank Zrt.-től, ami a vételár 90 százaléka. A vásárlással a vadászház körüli területek többsége a Lázár család kezébe kerül.

Lázár János 2020-as vagyonnyilatkozata szerint 40 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, 12 millió forint készpénze volt, és 22,92 százalékban tulajdonosa a batidai vadászkastélyt építő vállalkozásnak. Emellett 2,6 millió forintot kap képviselőként és kormánybiztosként, illetve 10 milliót eseti kifizetésként – föld- és ingatlanbérletei, valamint az azokra kapott támogatásokra.

Az Átlátszó érdeklődött a politikusnál, milyen célra szeretné megvenni a földet. Göbl Vilmos, Lázár János sajtósa elmondta, a területen gazdálkodni akar a képviselő. Mint fogalmazott, nyolcadik generációs agrárcsaládban él, először növénytermesztéssel, később állattenyésztéssel akar foglalkozni. A vadászházat abba az irányba nem lehet bővíteni, a terület ugyanis termőföld.

Lázár nemrég a 24.hu-nak adott, és általunk is idézett nagyinterjúban arról beszélt, hogy 2018-as háttérbe lépése után beleásta magát a vidékpolitikába,

„végtelenül inspirál és határtalanul élvezem, ahogy kémlelhetem a látóhatárt”.

Csányi Sándor OTP-vezér és Lázár János kapcsolatának fejlődéstörténetét ebben a cikkünkben vettük át>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!