Mager Andrea: Nem az OGYÉI költözik a hajléktalankórházba

2021. március 31. – 11:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet költözne a Szabolcs utcai ingatlankomplexum azon épületébe, amiben a hajléktalan ellátóhely található – közölte szerdán az MTI-vel Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

Frissítés 12:05-kor: A fővárosi Fidesz frakcióvezetőjéhez, Láng Zsolthoz közös levélben fordult a többi frakció (MSZP, DK, Párbeszéd és Momentum), melyben azt írják, „ebben a drámai harmadik hullámban a kormánynak fontosabb egy oligarcha milliárdos ingatlanbiznisze, mint az emberek élete”, pedig

„A Szabolcs utcai kórház jelentősen segíti az egészségügyi kapacitások fenntartását a
fővárosban, többek között ennek az intézménynek köszönhető, hogy eddig nem alakult ki járványügyi gócpont a hajléktalan emberek között Budapesten.”

Arra kérik Lángot, ha már „olyan kisebb-nagyobb” ügyek mellett megmutatta kiállását, mint a március 15-i hidak fellobogózása, akkor a Szabolcs utcai kórház védelméért is emeljen szót, hiszen, ahogy írják,

„nem hagyhatja, hogy még nagyobb teher háruljon az egészségügyi intézményrendszerre.”

A kormány döntése alapján először felújítják az épületegyüttest, amelyben a miniszter szerint a jövőben is egészségügyi intézmények kapnak helyet. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy pontosan milyen intézmény költözhetne a hajléktalankórház helyére.

Mager Karácsony Gergely főpolgármesternek írt válaszlevelét továbbította a hírügynökségnek, amelyben többek között arról számol be: már 9 hónapja, 3 hónappal a tényleges felmondási idő kezdete előtt jelezték a főpolgármesternek, hogy a bérleti jogviszony megszűnik. A miniszter szerint Karácsony „érdemi lépéseket nem tett a helyzet megoldása érdekében”, pedig amikor értesítették arról, hogy meg fog szűnni a jogviszony, akkor épp nem volt veszélyhelyzet, mert a koronavírus első hulláma „véget ért”.

A BMSZKI Szabolcs utcai hajléktalankórházának bejárata 2021. március 29-én – Fotó: Bődey János / Telex
A BMSZKI Szabolcs utcai hajléktalankórházának bejárata 2021. március 29-én – Fotó: Bődey János / Telex

A főpolgármester Mager szerint nem reagált arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) 2021 februárjában a járványhelyzetre való tekintettel felajánlotta egy új, 2021. április 30-ig tartó bérleti szerződés megkötésének lehetőségét. A miniszter egyben ígéretet is tett:

„Tekintettel a kialakult helyzetre, amennyiben Főpolgármester Úr hivatalosan, írásban jelzi felém az igényét, akkor biztosíthatom, hogy a hajléktalanellátó 2021. június 30-ig az ingatlanban maradjon.”

Ahogy a Telex arról korábban már beszámolt, Karácsony Gergely múlt pénteken közölte, hogy a Szabolcs utcai hajléktalankórháznak a járvány közepén költöznie kell, mert költségvetési szerv költözik a helyére. A Magyar Nemzet vasárnap azt írta, hogy a kórház épületébe az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) költözik.

A Szabolcs utcai hajléktalankórház állománygyűlésén hétfőn a főpolgármester azt mondta, addig nem adják vissza kórház épületét az államnak, amíg nem kapnak cserébe egy másikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!