Az OGYÉI költözhet a hajléktalankórház helyére

2021. március 28. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely főpolgármester pénteken közölte, hogy a Szabolcs utcai hajléktalankórháznak a járvány közepén költöznie kell, mert költségvetési szerv költözik a helyére. A politikus elmondása szerint három miniszterrel és a miniszterelnökkel is tárgyalt, és nem járt sikerrel, nem kaptak ígéretet csereingatlanra.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) válaszában árnyalta ezt az állítást. Azt írták a Telexnek: 9 hónapja tudja a fővárosi önkormányzat, hogy meg fog szűnni a bérleti szerződés, és a tétlenkedésük miatt alakult ki ez a helyzet.

A Magyar Nemzet vasárnap azt közölte, hogy a kórház épületébe az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) költözik. A kormánylap szerint a döntés mögött az áll, hogy az intézet a legmodernebb, XXI. századi körülmények között végezhesse feladatait, és megújulhatnak az intézmény biztonsági laborjai is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!