A Telex ezeket a kérdéseket küldte a kormányinfóra

2021. március 18. – 09:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Mit szól ahhoz a kormány, hogy miközben lezárások vannak, és maga Orbán Viktor is szólt az ellen, hogy nem kellene Dubajba utazgatni, az OE-LEM Dubajban volt egy meg nem nevezett NER-vállalkozóval (értsd: oda-és hazaszállítást)?
  • Az operatív törzs hivatalos összesítésében már egy hete a megérkezett adagok között szerepelnek azok a kínai és orosz vakcinák, amelyekkel még nem lehet oltani, feltehetően azért, mert vizsgálja őket az NNK. Ugyanezek az adagok azonban a kormány adatszolgáltatásán alapuló európai összesítésben, az ECDC adatai között még a szerdai állás szerint sem szerepelnek. (A hazai táblázatban 425 600 orosz és 1 millió kínai vakcina szerepel, míg az európaiban csak 146 ezer és 550 ezer). Mi az oka ennek az eltérésnek? Köze van ennek ahhoz, hogy a magyar táblázatban, ahol a megrendelt/megérkezett mennyiségek aránya van feltüntetve, hogy a nagyobb számok felhúzzák a keleti vakcinák százalékát, míg az ECDC összesítésében a beérkezett adagok felhasználási hatékonysága is látszik, amit rontanának a nagyobb számok? Ha nincs köze, mi magyarázza az eltérést?
  • Miért tűnik úgy, hogy ellenzéki vezetésű önkormányzatok esetében a kormány illetékes hatóságai nem engedélyezik az oltópontok létrehozását?
  • Mi a véleményük arról, és hogyan lehetne/avagy mi az engedélyezett módja annak, hogy a városok önállóan oltópontokat nyissanak?
  • Ha tavaly indokolt volt az, hogy ne tartsanak szóbeli érettségit, idén, amikor sokkal rosszabbak a járványügyi adatok, az érettségizők pedig sokkal hosszabb időt voltak kénytelenek online oktatásban készülni, miért nem látják egyelőre indokoltnak a szóbelik eltörlését?
  • Amennyiben a magyar kormány, az idevágó kötelezettségének eleget téve úgyis elküldi az EU-s intézményeknek az oltási adatok részletezését, vagyis hogy melyik vakcinából, mikor, mennyit adnak be, akkor miért nem teszik ezt közzé a magyar embereknek is?
  • A védettségről szóló igazolványok témájában: mi alapján szabták meg azok körét, akik oltást nem kaptak, de elvileg átesek a betegségen, de mégis kapnak igazolványt? Mi alapján határozzák meg a lejárati dátumot?
  • Kaphatnak oltást a lejárati dátum előtt azok, akik ilyen kártyát kaptak? Vagy ők hátrébb sorolódnak a kor- és egyéb besorolási osztályukon belül az oltási sorban azokhoz képest, akik nem estek át a betegségen, így nincs ilyen igazolványuk?
  • Pontosan mi alapján számolják a védettségi igazolványok érvényességét?
  • Hogyan kaphatott augusztus 11-ig érvényes védettségi igazolványt az, akinek tavaly október 19-én lett meg a pozitív PCR-tesztje, és így október 29-re hivatalosan gyógyultnak számított? Ez jóval több mint hat hónap, holott a hivatalos közlés szerint a gyógyulás után 6 hónapig érvényes az igazolvány. Megfelel a szabályoknak az ilyen (több ilyenről tudunk) eset?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!