Vizsgálatot indít a NAIH az oltási üzemzavar miatt

2021. március 9. – 08:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálatot indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a hétvégi oltáskáosz miatt, amelyben elmaradt 74 ezer ember AstraZenecával tervezett oltása. Az adatbázis pontatlansága miatt kialakult helyzetről itt olvashat bővebben.

Péterfalvi Attila egy magánszemély panaszbeadványa nyomán indítja el a hatóság vizsgálatát – közölte a NAIH elnöke a Népszavával. „A hírek alapján valószínűsíthető, hogy valamilyen hiba csúszott a rendszerbe” – jelentette ki. A vizsgálat lezárultáig azonban ennél bővebben nem szeretné kommentálni az eseményeket – írta a lap.

Az oltási igazolványra még nincs egységes EU-szabály

Péterfalvi szerint a tervek alapján az oltási igazolványra uniós szintű döntést kellene hozni, de mivel ez még nem született meg, nem állítható, hogy a magyar kormány által meghatározott szabályok alapján készülő oltási igazolványnak vannak-e hátrányai. Ez egy olyan plasztikkártya, amely jelen állás szerint nem tartalmazza a vakcina típusát.

Ennek azért lehet jelentősége, mert Magyarországon olyan vakcinákkal is oltanak, amelyeket az EU egészségügyi hatósága még nem hagyott jóvá, így azokat több EU-tag nem is fogadja el. Ilyen az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm. Így viszont felmerül, hogy a magyar oltási igazolvány iránt nem lesz elég bizalom az EU-ban, abban az esetben sem, ha a többi ország által is használt vakcinával oltották az adott személyt, mivel ez sem látszik majd a magyar oltási igazolványból. Péterfalvi szerint azonban árnyalja a képet, hogy az oltáskor kapott papírnak köszönhetően szükség esetén mindenki igazolni tudja, milyen vakcinát kapott.

A 64 éves Péterfalvi Pfizer/BioNTech-vakcinát kapott, de megjegyezte, hogy ez nem valamiféle kivételezés eredménye, hanem olyan egészségügyi ok, amely más oltást nem is tesz lehetővé.

Péterfalvi bátyja koronavírus-fertőzésbe halt bele, ez is arra inti, hogy kiálljon a minél szélesebb körű oltás mellett. A NAIH elnökeként és magánemberként is támogatná, hogy a koronavírus elleni oltást kötelezővé tegyék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!