Ungár Péter: Jakab Pétert meggyőzni kell, nem leszólni

2021. március 08. – 16:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha minden ilyen megjegyzésre azt mondjuk, hogy homofób és uszító, az ellehetetleníti azt, hogy normális párbeszédet folytassunk” – így reagált a Telexnek az LMP-s Ungár Péter a lapunknak nagyinterjút adó jobbikos Jakab Péter kijelentéseire.

Az interjúban Jakab A család az család kampányról azt mondta, „soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen.” Ungár nem szeretné, ha az előválasztás ezekről a vitákról szólna, szerinte ezek amúgy is nagyon bonyolult kérdések, amiket nem lehet leegyszerűsíteni pár szavas szlogenekben.

Szerinte amit Jakab mondott, nem is volt homofób. „Attól, mert valaki mondjuk az LMBTQ-mozgalmakat kritizálja, még nem lesz homofób. Mindenkinek az tesz jót, ha ezekben a kérdésekben, nem hisztérikus identitáspolitika van, hanem lehet ésszerű kompromisszumokat kötni” – mondta. Szerinte „nem érdemes rásütni a homofób bélyeget. Ha minden ilyen megjegyzésre azt mondjuk, hogy homofób és uszító, az ellehetetleníti azt, hogy normális párbeszédet folytassunk”. A képviselő hozzátette: „nem lehet mindenből polgárháborút csinálni, meg kell próbálni meggyőzni egymást”.

Ungár azt mondta, ő és az LMP más véleményt képvisel, ők azt gondolják, hogy az egyedülállók örökbefogadását nem szabad tiltani, és az intézkedés amúgy is a homoszexuálisok jogainak korlátozásáról szólt. „Az pedig, hogy egy ilyen kérdésben egy személyben a miniszter, jelen esetben Novák Katalin dönt, az egy akkora abszurdum, amivel valószínűleg még a fundamentalista keresztények sem értenek egyet.”

A parlament decemberben fogadta el azt az örökbefogadás feltételeit megváltoztató indítványt, amelynek értelmében a jövőben az egyedülállók csak külön miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe gyereket. A változtatás valószínűleg azt a kiskaput zárja be, amellyel eddig homoszexuális párok is tudtak örökbe fogadni, de korántsem csak őket sújtja, erről ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.

A Jobbik elnöke az azonos neműek házasodásának kérdésében nem fogalmazott meg sarkos álláspontot, Ungár reméli, hogy a Jobbik és Jakab Péter kompromisszumra bírható. Bár Ungár szerint „ezt a kérdést nem lehet külön kezelni a többi családpolitikai kérdéstől”, és az LMP szerint egyébként pont nem a házasság intézménye a leglényegesebb, szerintük nem ehhez kell kötni az állami támogatásokat, már csak azért sem, mert a magyar gyerekek 40 százaléka házasságon kívül születik – mondta a képviselő. „Nem feltétlenül a házasság intézményének kiterjesztése a legfontosabb, megszavaznám, ha lenne ilyen törvényjavaslat, de sokkal fontosabb, hogy ne ezekhez kapcsoljuk az egyes állami támogatásokat” – mondta.

Ungár 2019-ben, egy Magyar Hangnak adott interjúban beszélt először arról a sajtóban, hogy meleg. Jakab Péter mondataira pedig a Momentum elnöke is reagált hétfő délután, Fekete-Győr András úgy fogalmazott: „Azt hiszem, értem mit akart mondani a pártelnök: egy nagyon konzervatív álláspontot próbált megfogalmazni, ami aztán nagyon bántóra sikerült. Bántó és helytelen álláspont, mert nem szabad azt üzenni, hogy egy gyerek inkább intézményben, ne pedig egy szerető, törődő, akár két azonos nemű szülőből álló családban nőjön fel. Persze lehet csűrni-csavarni a szavakat, de az ehhez hasonló kijelentések a gyakorlatban, a valóságban mindig egy dologhoz vezetnek: hogy több gyermek éli le a fiatalkorát árván, állami intézményben.”

De Fekete-Győr azért jelezte, hogy „Bármiben is van köztünk egyet nem értés, Jakab Péter a harcostársam, és az is marad”, és hogy ha Jakab nyeri az előválasztást, természetesen mellette folytatja majd a küzdelmet.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!