Gyurcsány: Ami történik, az énszerintem ennek a kormánynak a Waterlooja

2021. március 7. – 12:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Ami az elmúlt napokban történt, meg történik, az énszerintem ennek a kormánynak a Waterlooja. Ha valaki nem tudja megszervezni, hogy 74 ezer embert beoltsanak egy hétvégén, (…) az elég gáz”, közölte Gyurcsány Ferenc egy vasárnap délelőtti Facebook-videójában.

Gyurcsány azt is mondta, hogy „ha kiderül, hogy a Magyarországnak járó Moderna vakcinából nem hívtuk le a nekünk járót, és elvitték a franciák, a németek, a dánok, mi meg hoppon maradtunk, mert a kormány ügyeskedik más vakcinákkal, az még inkább gáz.”

A Moderna vakcinás vitát, hogy akkor kevesebbet szerzett-e a kormány, vagy sem, ide kattintva olvashatja vissza, ez pedig az egész ügyet elindító cikkünk volt.

„Ez a kormány egészen teszetosza módon viselkedik. Ez egészen elképesztő. (…) Ez Orbán Viktor kormányának a hibája”, tette hozzá.

A poszt szövege pedig, amelyben a videót kitették, így szól:

„Németek, dánok és franciák kaphatják meg azokat a Moderna-oltásokat, amelyek nekünk, magyaroknak jártak volna. Egészen drámai és teljességgel példátlan, hogy Orbánék két összeomlás között ilyen hazaárulást engedtek meg maguknak. Nem fogjuk következmények nélkül hagyni, ezt megígérem.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!