A város, ahol a pénz és a politika miatt bezárt az egyetlen szakrendelő

Legfontosabb

2021. március 6. – 07:31

frissítve

A város, ahol a pénz és a politika miatt bezárt az egyetlen szakrendelő
A bezárt abai szakrendelő – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Napok óta zárt ajtó fogadja a betegeket az abai szakrendelőnél. Hétfő óta nem nyitott ki az egészségügyi intézmény, mert a fenntartó önkormányzatok egy része összeférhetetlenségre hivatkozva nem írta alá az ügyvezető új szerződését, amit a márciusban életbe lépett új, egészségügyi törvény miatt kell módosítani. Hónapok óta húzódó politikai csata csúcsosodott ki ezzel, a kárvallottak pedig a betegek, akiknek így Székesfehérvárra kell beutazniuk orvoshoz. Pénzhiány, bürokratikus acsarkodás, utánajártunk, miért nem nyitott ki a héten Fejér megyei szakrendelő.

Egy négykerekű mopeddel érkezett Ferenc az abai Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakrendelőhöz kedd délelőtt. A 75 éves férfi cukorbeteg, azt mondja, esténként felmegy a vérnyomása, a háziorvosától kapott beutalót a szakrendelőbe, hogy megnézzék a vérképét, ez alapján lehet ugyanis majd a gyógyszereit szabályozni. Olvasta ugyan az interneten, hogy bezárt az intézmény, de eljött azért, hogy megkérdezze, mi lesz így a másnapi időpontjával.

„Hát ez borzalom” – kommentálta röviden az ajtóra ragasztott kiírást, melyen pár mondatban tájékoztatják a lakosokat a bezárás okairól. Aztán kijött az épületből egy ott dolgozó, és azt mondta az idős férfinak, hogy délután telefonálnak, kinyithatnak-e másnap.

De nem nyitott ki szerdán se a rendelő, és a mai napig zárva tart.

A parkolója üres, az ott dolgozók pedig bent várják, hogy a fenntartó önkormányzatok döntsenek az ügyvezető új szerződéséről. Vannak olyan betegek, akik csak a bejáratnál szembesültek, hogy hiába jöttek az időpontra, más már az újságban vagy az interneten olvasott a kialakult helyzetről.

Nem örülnek, hogy Fehérvárra kell bejárni

„Ha megszűnik ez a rendelő, Fehérvárra kell minden héten bebuszoznom” – mondja bosszúsan Ferenc, a megyeszékhelyen pedig gyakran csak 2-3 hónapra kapnak időpontot a betegek. Más is arra panaszkodik a Fejér megyei kisvárosban, hogy macerás Székesfehérvárra járni, a betegszállító megkerüli a fél megyét, míg Abán sokkal gyorsabban bejut a rendelésre az ember. A legtöbb vizsgálatot pedig elvégzik itt, a legtöbben elégedettek az ellátással.

Érthető hát, hogy nem örülnek neki, hogy bizonytalan a rendelő jövője. A helyi kisboltnál egy nő azt mesélte, egészen kétségbeesett, amikor meghallotta hétfőn a hírt, neki következő hétre lenne időpontja. Elfogyott a gyógyszere, és a háziorvosa addig nem ír fel neki újat, amíg itt nem vizsgálják ki.

Hogy mi van a bezárás hátterében, arról nagyrészt csak Aba Facebook-oldalán juthatnak információhoz az emberek. Többen azt mondják, hogy régóta pénzhiánnyal küzd az intézmény, van aki pedig személyes konfliktust sejt a fenntartó önkormányzatok vezetői között.

A 75 éves Ferenc hiába jött a szakrendelőbe – Fotó: Huszti István / Telex
A 75 éves Ferenc hiába jött a szakrendelőbe – Fotó: Huszti István / Telex

„Ennek az egésznek a betegek isszák meg a levét”

– fogalmazott a felháborodott nő, egy másik férfi a rendelőnél állva ennél csúnyább szavakkal illette a polgármestereket, akik szerinte csak a nemi szervükkel vannak elfoglalva.

Összeférhetetlenségre hivatkoznak

2017 februárjában nyitott meg a szakrendelő, Aba és hét környező település, Seregélyes, Sárosd, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Soponya, Tác és Csősz közösen adott be pályázatot az építésére.

Az intézményt működtető nonprofit kft. többségi tulajdonosa Aba (76,69 százalék), a maradék részen (23,31 százalék) osztozkodik a többi település. A rendelő finanszírozásáról nagyjából azóta kezdődtek a viták a többségi és kisebbségi tulajdonosok között, hogy Abán új polgármestert választottak 2019 októberében. Mikula Lajos legyőzte Kossa Lajost, aki a rendszerváltás óta vezette a települést, és aki arról lett országosan is ismert, hogy a testületi üléseken tibeti hangtállal idézett meg szellemeket.

A hónapok óta húzódó konfliktus újabb apropóját a március 1-től hatályba lépő új egészségügyi szolgálati jogviszony adta. A törvény egyik pontja kimondja, hogy a vezető személy munkakörével, vezetői megbízásával összeférhetetlen, ha „hozzátartozójával irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne”. Emiatt nem dolgozhat együtt a győri kórházban Dézsi Csaba András polgármester a feleségével, és erre a pontra hivatkozva nem szavazták meg a kisebbségi tulajdonosok, hogy Aba alpolgármestere aláírja az ügyvezető új szerződését,

Viola Zsuzsanna ugyanis az abai polgármester, Mikula Lajos felesége.

Dunkl Gergely sárosdi polgármester szerint a kisebbségi tulajdonosok csak jó szándékkal fel akarták hívni Aba figyelmét, hogy a rendelkezésükre álló információk szerint törvénytelen lenne a jogviszony az összeférhetetlenség miatt, de állítása szerint nem kaptak rá választ a többségi tulajdonostól. „Nekünk nem célunk megszüntetni az abai járóbeteg szakellátót, csak azt szeretnénk, hogy jogilag olyan döntést hozzunk, amivel később sem üthetjük meg a bokánkat” – indokolta a kisebbségi tulajdonosok döntését Dunkl a Telexnek.

Mikula Lajos szerint azonban nincs szó összeférhetetlenségről, azt ugyanis személyek között kell nézni. Mint mondja, az abai képviselő-testület úgy döntött felesége tavaly áprilisi kinevezése után, hogy a tulajdonosi jogkört Aba részéről a továbbiakban nem a polgármester, hanem az alpolgármester gyakorolja, akinek semmilyen rokonsági viszonya nincs az ügyvezetővel. Hozzátette, az elmúlt tíz hónapban nem volt gondja a többi tulajdonosnak azzal, hogy a felesége vezeti a rendelőt, tavaly márciusban megszavazták a megbízatását.

Mikula Lajos abai polgármester – Fotó: Huszti István / Telex
Mikula Lajos abai polgármester – Fotó: Huszti István / Telex

Pénzügyi vita áll a háttérben

Mint azonban korábban írtuk, ez csak egy apropó, a háttérben valójában finanszírozási kérdések állnak. A fő gond, hogy a szakrendelő a kezdetektől fogva nem tudja kitermelni a működését, így azt évről évre ki kell pótolni.

A két éve megválasztott abai polgármester pedig megelégelte, hogy Aba egyedül finanszírozza a hiányt, miközben a többi település lakói ugyanúgy ide járnak. Azt meséli, elődje már beletett 200 millió forintot a szakrendelőbe még a a nyitás előtt, azóta pedig évről évre fizetik a hiányt.

„A kisebbségi tulajdonosok egy fillért nem tettek bele”

– hangsúlyozza. Az új abai testület tavaly arról szavazott, hogy továbbra is finanszírozza a szakrendelő működését, de azt a jövőben nem támogatásként, hanem tagi kölcsönként adják, ami Mikula szerint mindössze annyit jelent, hogy megteremtik annak lehetőségét, hogy egyszer majd visszakapják a pénzt valamilyen formában.

A kisebbségi tulajdonosoknak azonban nem tetszett a tagi kölcsön, Dunkl arról beszélt lapunknak, hogy Aba egyedül döntött erről, és szerintük ezzel előbb-utóbb csak csődbe vinnék a közös céget, hiszen évről évre nőne az adóssága.

Azt állítja, ők nem zárkóztak el attól, hogy a többi település is hozzájáruljon a szakrendelő működéséhez, csak azt szeretnék, hogy annak jogszerű és igazságos formáját keressék meg. Szerinte azonban Aba mindenáron ragaszkodik a tagi kölcsönhöz, és ezért nem szavazott az abai alpolgármester az ügyvezető szerződésének aláírásáról. „Ez egy politikai cirkusz volt Aba részéről.

Csak az volt a cél, hogy kényszerhelyzetbe hozzanak minket, és mindenképp tagi kölcsönként kelljen finanszírozni a szakrendelőt”

– állítja a sárosdi polgármester.

Nincs aláíró kéz

Aba valóban nem szavazott a legutóbbi ülésen az ügyvezető szerződésének aláírásáról, de Mikula kiemelte, hogy ez valójában már a határozathozatal második köre volt.

Hogy megértsük, pontosan mi történt, érdemes röviden összefoglalni, hogy működik a szakrendelőt működtető nonprofit kft. Hiába Aba a cég többségi tulajdonosa, a döntéseknél a társasági szerződés szerint első körben nem elég az ő szavazata, legalább öt település voksára szükség van. Csakhogy a hét kis település se dönthet Aba nélkül, mert legalább a szavazatok ötven százaléka kell az eredményességhez, harmincból 23 szavazatot pedig a többségi tulajdonos ad. Ám ha első körben nem sikerül dönteni, a megismételt szavazáson már elég egy szavazat is, hogy érvényes legyen a határozat.

Tájékoztatást kapnak az abai szakrendelő munkatársai a működés szüneteltetéséről Kasó László polgármestertől – Fotó: Aba Város Önkormányzatának Facebook-oldala
Tájékoztatást kapnak az abai szakrendelő munkatársai a működés szüneteltetéséről Kasó László polgármestertől – Fotó: Aba Város Önkormányzatának Facebook-oldala

A járvány miatt hónapok óta nem tarthatnak személyesen taggyűlést a fenntartó önkormányzatok, levélben kell szavazni, amire nyolc napjuk van a kijelölt tulajdonosi képviselőknek. Február elején került először napirendre az új egészségügyi szolgálati jogviszony, akkor egyedül Aba szavazott, a többi tulajdonos nem küldte el a voksát.

A megismételt szavazás határideje pedig múlt péntek volt, amikor a hét település megszavazta, hogy a szakrendelő összes dolgozója aláírja az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, ám a másik napirendi pontban összeférhetetlenségre hivatkozva nem hatalmazták fel az abai alpolgármestert, hogy munkáltatóként aláírja az ügyvezető szerződését.

„Kell egy kéz, aki a taggyűlés nevében aláírja a szerződést. Ezt szavazták le”

– foglalta össze leegyszerűsítve az abai polgármester.

Dunkl ugyanakkor azt mondja, értetlenül fogadták, hogy Aba miért nem szavazott péntekig, többségi tulajdonosként egyedül is eldönthették volna a kérdést. „Ha Aba péntekig leadja a szavazatát, akkor már hétfőn ki tudott volna nyitni a rendelő.”

Mikula szerint az alpolgármestere azért nem voksolt, mert korábban többször is azzal vádolták meg őket, hogy mindent erőből akarnak átvinni, és most meg akarták hagyni a lehetőséget a kisebbségi tulajdonosoknak, hogy kinyilvánítsák a véleményüket.

Újabb szavazással döntenék el a nyitást

Hétfőn tehát ügyvezető nélkül nem nyitott ki a rendelő. A kisebbségi tulajdonosok másnap közleményben adtak hangot annak, hogy nem értik, az ügyvezető milyen okok miatt zárta be a szakrendelőt, és felszólították, hogy hajtsa végre a taggyűlési határozatot: azaz írja alá az új jogviszonyt.

Mint írják, nem a kisebbségi tulajdonosok tiltották meg az ügyvezető egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerülését, hanem Aba és az ügyvezető állítják azt, hogy addig nem írhatja alá az új jogviszonyt, amíg nem hatalmazzák fel az abai alpolgármestert a munkáltatói jogkörök gyakorlására. Szerintük ez „egy mondvacsinált, a jogszabályok figyelembevétele nélkül kreált indok arra, hogy a szakrendelő átmenetileg bezárásra kerüljön”.

Mikula ugyanakkor erre azt mondja, egy szerződéshez két félre van szükség, nem írhatja alá azt csak a munkáltató. Ügyvezető nélkül pedig azért nem tud kinyitni a szakrendelő, mert nincs helyettese, és egyedül ő jogosult utasításokat adni. Hogy ebben a helyzetben a szakrendelő nem nyithat ki, Mikula elmondása szerint a kormányhivatal is elfogadta.

Aba még hétfőn új szavazást írt ki a kérdésben. Most azonban már nem csak arról van szó, hogy aláírhatja-e az abai alpolgármester az ügyvezető új munkaszerződését, hanem a társasági szerződést is módosítanák. Ezzel a változással Mikula szerint megoldódna a kérdés, és ha a négy másik település is megszavazná, már másnap kinyithatna az intézmény.

A kisebbségi tulajdonosok azonban még nem döntöttek róla, Dunkl kedden arról beszélt a Telexnek, hogy kis időre van szükségük, hogy átnézzék a tervezetet. Azt is hiányolja, hogy nem kapnak kellő tájékoztatást, nem látták például az ügyvezető munkaszerződésének tervezetét se, kellő információk nélkül pedig nem tudnak felelős döntést hozni.

A bezárt szakrendelő üres parkolója – Fotó: Huszti István / Telex
A bezárt szakrendelő üres parkolója – Fotó: Huszti István / Telex

Az abai polgármester péntekre egyeztetésre hívta a többi tulajdonost, ahol Aba Facebook-oldala szerint Mikuláék vállalták, hogy megoldást keresnek az ügyvezető kérdésében. A finanszírozással kapcsolatban pedig a kisebbségi tulajdonosoknak volt egy javaslata, amiről még nem született döntés.

Március közepéig zárva tarthat a szakrendelő

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a kisebbségi tulajdonosok megszavazzák-e az új társasági szerződést, információink szerint péntek délutánig nem küldték el a voksukat. Amint ez megtörténne, már másnap rendeződne az ügyvezető jogviszonya, és kinyithatna a szakrendelő. Legrosszabb esetben azonban március 16-ig is várni kell, hiszen ha a többi település nem szavaz, nyolc nap után megállapítják a taggyűlés eredménytelenségét, és új szavazást írnak ki, amit már Aba egyedül is eldönthet.

Az összeférhetetlenség kérdése egyébként – amely a konfliktus apropóját adja – már nem sokáig áll fenn, az ügyvezető ugyanis kedden beadta a felmondását. Levelében azt írta, a kisebbségi tulajdonosok mindent megtettek, hogy a társaság működését, finanszírozását és az ügyvezetői munkáját megnehezítsék. „Személyemet, munkámat igaztalan támadásokkal és nyilatkozatokkal illették. Mostanra napi szinten fenyegetnek az ügyvédjükkel”.

Hatvan napig tart a felmondási ideje, ennyi idő alatt kell egy új ügyvezetőt találniuk az acsarkodó önkormányzatoknak. Ha addig nem sikerül, ismét bezár a szakrendelő, és az ott dolgozók se kapják meg a fizetésüket. Tavaly márciusban egyszer már reális veszélye volt ennek, amikor az akkori ügyvezető távozott. Akkor végül sikerült idejében megoldani a helyzetet, az abai polgármester felesége ugrott be. A lakosság részéről most is erős a nyomás rajtuk, a helyben élők érthető módon azt szeretnék, hogy mihamarabb nyisson ki a rendelő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!