Fesztiválszövetség: A kulturális áfa öt százalékra csökkentése segítené a talpra állást

2021. február 12. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több százmilliárd forintnyi kiesésük lehet a fesztiválszervezőknek a nyáron elmaradt rendezvények miatt, továbbra is kormányzati segítségre várnak. Erről Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek.

A tavalyi bizonytalan helyzet után a szövetség szükségesnek tartaná, hogy legyen valamifajta műfajspecifikus szabályozása a fesztiválok megrendezésének, hogy idejében megkezdhessék a programok előkészületeit. Márta azt is mondta, hogy továbbra is számítanak a járulék- és bértámogatásokra, emellett szerinte indokolt lenne egy biztosítási szabályzat is a fesztiválokra. Ez alatt azt értette, hogy legyen egy olyan kormánygarancia, amelyet a szabályszerűen előkészített és jó előre meghirdetett program vis maior lemondása esetén igényelhetnének a hoppon maradt cégek.

Márta szerint sokat segítene a megtépázott iparág helyreállításán, ha öt százalékra csökkentenék a kulturális áfát arra az időszakra, amikor már újra tartanak fesztiválokat. Ezzel ugyanis stabilizálni lehetne a cégek munkahelyteremtő és munkaerőt megtartó erejét.

Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője nemrég arról írt Facebook-oldalán, hogy nem maga a vírus tett tönkre komplett iparágakat, hanem az érintett szektorok és a benne dolgozók megsegítésének elmaradása. Hozzátette, a fesztiválszervezők 700 milliós keretéből összesen 220 milliót kap meg 27 fesztivál, „hátha az kompenzálja a zeneipar 2019-es 45 milliárdos jegybevételét”.

Decemberben Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója is élesen bírálta egy interjúban a kormányzati támogatás hiányát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!