Gerendai: Hogy lesz-e jövőre Sziget, annak legkésőbb márciusban el kell dőlnie

2020. december 19. – 18:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem csak anyagilag, lelkileg is megvisel ez a válság. Építeni, és nem leépíteni szeretek” – erről beszélt a Hvg-nek adott interjújában Gerendai Károly, a vendéglátásban és a turizmusban is érdekelt a Sziget Fesztivál alapítója.

Ezt a két szektort érintette talán leginkább a koronavírus-járvány miatti válság, „most félre kellett tennem a tervezgetést, és válságmenedzser üzemmódba kapcsolni” – mondta. Több százmilliót éget el azokból a milliárdokból, amelyeket 2017-ben a Sziget többségi tulajdonrészének eladásáért kapott, de hangsúlyozta: „ én még szerencsés vagyok, mert legalább volt miből áldoznom a vállalkozásaim életben tartására.”

Három éttermének megnyitása is csúszik a válság miatt, a már meglévőket pedig sokba kerül fenntartani, eddig 200 milliót költött a fennmaradásukra. Az elmaradt Sziget számlája körülbelül másfél milliárd forint, még úgy is, hogy „A művészek rugalmasak, visszautalták az előlegeket, és a legtöbben vállalták, ha lehet, jönnek 2021 nyarán” – mondta. Hogy lesz-e jövőre Sziget, „annak legkésőbb márciusban el kell dőlnie”.

Nem érti, miért nem támogatja a kormány a fesztiváljaik megmentését, hiszen „ahhoz képest, hogy eddig csak 1-2 százaléknyi közpénz volt bennük, minden évben sokmilliárdos hasznot termeltek az országnak”.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!