Húsz év után ismét könyve jelenik meg Tamás Gáspár Miklós filozófusnak. Ez nem celebkönyv, nem memoár, hanem a szerző legfontosabb marxista politikafilozófiai elemzéseinek gyűjteménye.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, TGM azon kevés figurák egyike, akik hasonlóan kérlelhetetlen kritikusai a kormánynak és az ellenzéknek. Egy-egy megszólalását mindkét oldal előszeretettel felkapja és használja a másik ellen; legutóbb éppen Semjén Zsolt mondta azt, hogy vele ért egyet Szájer-ügyben. Bár TGM munkásságának az aktuálpolitikai események kommentálása csupán felszíni és marginális része (azzal együtt is, hogy a rendszerváltás előtt és után is aktív politikai szereplő volt), mégis ezzel kezdem, mert az olvasók többségének ő valószínűleg egy olyan embert jelent, aki időnként – német idézetekkel tűzdelt – dörgedelmes publicisztikákban elküld mindenkit a fenébe; a közélet színvonaltalanságára vonatkozó megállapításaival pedig sokszor egyet lehet érteni, ezért is olvassák sokan az írásait.
De pont amiatt, mert az interneten olvasható TGM-szövegek sokszor népszerűek, a filozófus most megjelenő könyve valószínűleg nem lesz az idei év slágerkötete (nyilván nem is ezzel az igénnyel készült). Az Antitézis című kötet ugyanis élesen elválik a hírportálokon megjelenő szövegektől, a könyvben pedig kibontakozik a képernyőn megjelenő beszélő fej mögötti titulus, a radikális filozófus.
A könyv ugyanakkor hiánypótló, mert a mai politikai diskurzusból kilépve beszél a rendszerről, kommunizmusról és marxizmusról; gondolkodik rajta, vitatkozik vele. Zárójelben azért érdemes megjegyezni, hogy marxizmussal kapcsolatos politikai diskurzus természetesen nincsen itthon; Magyarországon sajnálatos módon (Európa nagyobb részétől eltérően) a kormánypárti hegemónia gyakorlatilag a kocsmai köpködés szintjén beszél az elmúlt kétszáz év egyik legmeghatározóbb politikai és tudományos áramlatáról.
Nyilván a politika nyelvi harcot jelent, a fogalmakon keresztül formálni, támadni, diszkreditálni és uralkodni, ma pedig Magyarországon uralkodó nézetté vált, hogy a Marx=megvalósult kommunizmus=tömeggyilkosság. Ezt az értelmezési Bermuda-háromszöget olyanokat alakították ki, akik nyilvánvalóan nem olvastak Marxot, és erre még büszkék is.
De hiba lenne mindezt a szélsőjobboldallal fuzionáló, úgynevezett konzervatív politikai közösség nyakába varrni, a rendszerváltás utáni liberális szellemi és a papíron baloldali kormányok alatt is meghatározó neoliberális doktrína támogatói is hasonlóan sokat tettek azért, hogy ma Magyarországon nem lehet értelmesen marxizmusról és az általa megjelölt problémákról beszélni. Cselekvő részese volt ennek a folyamatnak a teljes liberális mainstream; a többség valószínűleg csak tájékozatlanságból és szellemi igénytelenségből, mások pedig pontosan azért, amiért a szélsőjobb: hatalmi pozícióikra veszélyes ellenfelet láttak a radikális kritikai irányzatban.
A kötet azért is figyelemre méltó, hogy TGM az egyik legtermékenyebb és mai napig legaktívabb közgondolkodó, mégis húsz éve jelent meg legutóbb könyve. Hogy ezt ő akarta így, vagy más oka lehetett, nem tudom, mindenesetre az új könyv Sipos Balázs előszava szerint a szerző „fordulata” utáni fontosabb, eredetileg angol nyelven megjelent marxista politikafilozófiai elemzéseit tartalmazza, magyarul. A kötet két nagy egységre oszlik, ezek a Kommunizmus és a Fasizmus címeket kapták. Az előszó szerint a kötet szerkesztői úgy érzik, hogy az Antitézis a Történelem és osztálytudat 1971-es megjelenése óta a legjelentősebb hazai hozzájárulás a nyugati marxizmus hagyományához.
Társadalmi csoportok transzcendentális identitásának szintézise a tőkével szemben
Egybefüggő értékelés helyett az egyik – nyelvezetében talán a könnyebbek közé tartozó – esszéről írnék részletesebben. „A posztfasizmus, utóirat: a félelem rendszerének előzetes tézisei” című szövegben a szerző arra teszt kísérletet, hogy a tőke-munka ellentétből kiindulva bemutassa, hogy a tőkés kizsákmányolás napjainkban is aktuális, sőt.
Míg a tőke gyors, megállás nélkül cikázik, és a nemzethatárok sem tudják megállítani, feltartóztatni vagy lassítani, addig a munka lassú, kiszolgáltatott, „magasabb bérek és alacsony árak után kutatva baktat körbe a földgolyón”. A tőkével szemben az otthon jelenthet menedéket, egy olyan kis szigetet, ahol nincs rohanás, ahol meg lehet pihenni és ki lehet lépni a fogyasztási logikából. Analóg módon a nemzetállam is hasonló funkciót tölthetne be a tőkével szemben, mint az otthon, azonban különböző okok miatt ez már egyáltalán nincs így.
TGM szerint újdonságnak tekinthető, hogy a robotizáció, digitalizáció és egyéb ezekhez kapcsolódó folyamatok révén napjainkban felesleges először a munka világában a fizikai teljesítmény; a globális munkaerő zöme feleslegessé vált, mindez azonban nem egy megoldandó problémaként jelenik meg, hanem állapotként.
Hozzáteszi, hogy az elmúlt évtizedekben (a hetvenes évek jóléti válsága után) „a nyugati (vagy európai) történelem egyik legnagyobb horderejű elmozdulásának a keretében lezajlott ugyanis a politikai legitimáció gyökeres újrafogalmazása – amiről a mérvadó mainstream megfigyelőknek szokás szerint sejtelmük sem volt”. A korábbi tulajdonosok és tulajdonnélküliek közötti kontraszt eltűnt, és lettek a legitim bevétellel rendelkezők és a legitim bevétellel nem rendelkezők csoportjai.
A „passzív” populációk közé tartozik TGM szerint a munkanélküliek, idősek, diákok, betegek, kisgyermekről vagy idős hozzátartozóról gondoskodók, kiszorultak, szellemi fogyatékosok, hátrányos helyzetűek, csavargók, egyes helyeken még a haszontalan művészek és tudósok is. Emellé társul még rasszizmus és xenofóbia is. A válság és a mainstream politika – amelyek TGM szerint lényegében egymás kölcsönös teremtői és teremtményei – kétosztatú társadalmat hoztak létre Európa-szerte, ebben pedig az egészséges mag elkülönül azoktól, akik erkölcsileg tökéletlenek.
TGM szerint a posztfasizmus – melynek „titka bántóan egyszerű” – alapvető jellegzetessége, hogy nemzetközösségeken és nemzetállamokon belül különít el barátot és ellenséget, ennek mintája pedig továbbra is a zsidóság emancipációjának Harmadik Birodalomban történt visszavonása. Abban szintén nincs újdonság, ahogyan a fasisztoid hatalmak bánnak az állampolgársággal nem rendelkezőkkel, ez konstans – véli TGM.
„Magas falakat emelnek a bevándorlók ellen, akár a kapitalista fluxus lelassításának az árán – ez is ismerős. Ám az állampolgárok morális és biopolitikai alapú hontalanná tétele, méghozzá vadállati kegyetlenséggel – ez új. Míg létre nem jön dolgozók és nem dolgozók, de legfőképp a produktív és nem produktív társadalmi csoportok transzcendentális identitásának szintézise a tőkével való együttes szembenállás jegyében, fasisztoid hatalmak maradnak uralmon”
– írta az esszében a szerző, aki szerint a veszély ugyanaz, mint az 1920-as és 1930-as években, hogy a kizsákmányolt és elnyomott embereket „besorozzák a tőkeuralom pribékjei közé”.
Az írásban TGM kitér a jelenkor egyik központi paradoxonára is. Szerinte az egalitarianizmus kisebbségi, elitista állásponttá vált. Politikai győzelmeket és többségi támogatást vívnak ki egyesek annak ellenzésével, hogy szociális alapon, különböző formákban segítsen az állam a rászorulóknak, ehhez pedig éppen azok közül toboroznak híveket, akik jól járnának mindazzal, amit elutasítanak.
„Mintha a globális versengés kíméletlen erejétől megrettenő emberek önként segédkeznének saját (szociális és nemzeti) otthonuk lebontásában”
– olvasható TGM esszéjében.
A tanulmánykötet online bemutatója 2021. február 5-én, pénteken 19 órakor a Kalligram és a Libri Facebook-oldalán lesz először elérhető, majd hozzáférhető marad a Youtube-on. A szerző beszélgetőtársa a kötet szerkesztője, Sipos Balázs, a beszélgetés moderátora Kőrösi Boglárka.
