Siófokon vett nyaralót Karácsony Gergely

2021. február 1. – 16:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Siófok-Sóstón vett hétvégi házat Karácsony Gergely 2020-ban – derült ki a főpolgármester friss vagyonnyilatkozatából.

A 189 négyzetméteres teleknek és a 37 négyzetméteres háznak ötven százalékban a tulajdonosa, mint ahogy az öt évvel korábban vásárolt zuglói ház is fele részben az övé.

Más ingatlan, autó vagy vagyontárgy nincs a nevén, a nyaraló az egyetlen jelentősebb változás a főpolgármester vagyonnyilatkozatában. Orbán Viktorhoz hasonlóan

Karácsonynak sincs egyetlenegy forint készpénze vagy megtakarítása se,

igaz, a vagyonnyilatkozatban a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szerinti illetményalap hatszorosát meghaladó összeget kell csak feltüntetni.

Úgy tűnik, a siófoki nyaralót hitelből vette Karácsony, mert 30 millió forintra nőtt a banki tartozása, amely a tavalyi bevallása szerint már csak 19 millió volt. Új elem továbbá, hogy 3,7 millió forinttal tartozik egy meg nem nevezett magánszemélynek, és tavaly év végére már 1,8 millió forintra gyarapodott a lakás-takarékpénztári megtakarítása.

Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait ebben a cikkben néztük meg részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!