Jakab Péter bejelentkezett a trónra
2021. január 31. – 15:50
Tizedik alkalommal jelentkezünk a magyar politikusok facebookos aktivitását és népszerűségét elemző sorozatunkkal. Az év eleji csendesebb időszak után felpörögni látszik a kampány, a politikai szereplők újult erővel háborúznak valódi és képzelt ellenségeikkel. Csak lájk legyen, a többi nem számít!
A héten Varga Judit ingatlanos ügyei borzolták leginkább a kedélyeket a hazai politikai-közéleti szférában, de a kormánypárti politikusok erről jó taktikai érzékkel igyekeznek inkább tudomást sem venni. Inkább folytatják a már bevált, végtelen kommunikációs háborút a szokásos ellenségek ellen a Brüsszel-Gyurcsány-Soros sarokkövek által meghatározott Bermuda-háromszögben. Közben egyre markánsabb főellenséggé tupírozzák fel magát a Facebookot is, belengetve a közösségi oldal valamiféle állami szabályozását.
Ez egyébként a cég hazájában, az USA-ban is jó ideje téma, maga Mark Zuckerberg is többször elmondta már, hogy igazából nem is lenne ellenére valamiféle külső kontroll (nyilván azért, hogy arra lehessen mutogatni és felelősséget hárítani bármilyen botrány esetén). A gyakorlatban egyelőre nem látszanak ennek még a körvonalai sem, és erős a gyanúnk, hogy a magyar kormány számára is ez a legkényelmesebb helyzet: lehet öklöt rázni, liberális véleménydiktatúrát kiabálni, és persze közben profin kihasználni a közösségi médiát a saját céljaira.
A legutóbbi húzás ebben a nagy sakkjátszmában az volt, hogy maga Zuckerberg jelentette be, le fogják halkítani a politikai témákat az oldalon, fékezni az ilyen posztok terjedését és elérését. Kíváncsian várjuk, mikor üt be ez a ménkű, és mi lesz a hatása, de addig is lássuk az eheti eredményeket a cikk címében már jól elspoilerezett új bajnokkal:
interakciók | hirdetési pénz | |||
---|---|---|---|---|
1. | Jakab Péter | 175 000 | ▲ | 0 |
2. | Szijjártó Péter | 171 000 | ▼ | 0 |
3. | Hadházy Ákos | 108 000 | ≡ | 0 |
4. | Karácsony Gergely | 82 000 | ▼ | 40 000 |
5. | Varga Judit | 71 000 | ▲ | 0 |
6. | Szél Bernadett | 60 000 | ▲ | 12 000 |
7. | Dúró Dóra | 47 000 | ▲ | 276 000 |
8. | Orbán Viktor | 41 000 | ▼ | 0 |
9. | Donáth Anna | 40 000 | ▲ | 64 000 |
10. | Ujhelyi István | 36 000 | ▼ | 0 |
11. | Cseh Katalin | 34 000 | ▲ | 64 000 |
12. | Novák Katalin | 31 000 | ▲ | 0 |
13. | Márki-Zay Péter | 27 000 | ▲ | 4 000 |
14. | Dobrev Klára | 26 000 | ▼ | 15 000 |
15. | Kocsis Máté | 25 000 | ▲ | 66 000 |
(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a január 22. dél és 29. dél közti eseményeket tükrözik. A facebookos politikai hirdetésekre költött összegek a közösségi oldal Ad Library platformjáról valók, itt kis késésben vannak az adatok, a január 18. és 24. közti időszak költéseit mutatják. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)
A top10 tanulság a top15-ről
1. Jakab Péter és Szijjártó Péter külön párbajáról szólt a hét, végül előbbi az előválasztásos indulás Nagy Bejelentésével nyert, hiába volt a külügyminiszternek csaknem kétszer annyi – 35 a 15 ellenében – posztja. Míg Szijjártó valósággal spammeli a követőit, a napja minden percét Facebookon dokumentálva (tipikus topkomment: „Olyan fess fiatalember, és milyen keményen dolgozik, az Isten áldja meg a miniszer urat!”), Jakab mennyiségben kicsit visszafogottabban, de annál harciasabban sulykolja a „Nyomjuk le Orbánt” üzenetet (tipikus topkomment: „Hajrá, nyomjuk le Orbánt!”).
2. Eközben Orbán, aki tavaly gyakorlatilag akkor nyerte meg utcahosszal a lájkbajnokságot, amikor csak a kedve tartotta, elég látványosan hanyagolja a Facebookot. Hogy ez tudatos-e a stábjától vagy sem, nem tudni (a Fidesznél a kommunikáció azért elég tudatos szokott lenni), mindenesetre mostanában éppen csak lenyomja a kötelező köröket és le-lehajol az olcsó lájkokért: néhány fotó protokolleseményekről, a szokásos pénteki rádiós „interjú” videón, pár szavas megemlékezés, ha meghal egy híres ember, és ennyi.
3. Egyre gyérebben hirdetnek a politikusaink a Facebookon – Dúró Dórától eltekintve, aki egyszerre lázad a Facebook ellen, és tömi pénzzel a cég zsebét. Illetve ott van még egy fura kísérlettel Gyurcsány Ferenc, akinek a héten mindössze két bejegyzése volt, de azokat 196 ezer forinttal tolta meg. Ezzel egyébként is nagyot zuhant a listán, egészen a 33. helyig, Németh Szilárd és Hoppál Péter társaságáig. Persze ez így még nem a teljes kép, mert a pártok hivatalos oldalai továbbra is aránylag nagyobb pénzeket dobnak be szponzorált posztokra: a Fidesz például a héten 560 ezret, a DK 855 ezret.
4. Varga Judit továbbra is ezerrel tolja, hogy a Facebook mennyire letekeri a jobboldali-konzervatív vélemények elérését, beleértve az ő saját posztjaiét is – de erre némileg rácáfol, hogy már megint az ő követőtábora bizonyult a legaktívabbnak a listán. A 6,96%-os interakciós ráta kiemelkedően jónak számít, mögötte Jakab Péter és Hadházy Ákos 5% alatti adattal áll a második-harmadik helyen. A lista túlsó végén a valóban gyakorlatilag nullára lenémított Novák Előd (0,03%), illetve meglepő módon Ujhelyi István 0,8%-os rátával – nála az elmúlt hetekhez képest erős csökkenés látszik a lájkok és az új követők számában is, miközben egyáltalán nem posztol kevesebbet.
5. Ha már az új követők behúzásánál tartunk, a múlt heti anomália (általánosan nagyot zuhant a listán a követőszámok gyarapodási üteme) úgy tűnik, elmúlt. Négyen is a mágikus ezer követő felett bővítették a táborukat: Jakab, Szijjártó, Cseh Katalin, illetve a jobbikos Varga-Damm Andrea
6. A hét legnépszerűbb posztjai a politikusok pályájáról:
- Jakab Péter bejelenti, hogy indul az előválasztáson miniszterelnök-jelöltnek – 29 ezer interakció
- Orbán Viktor az elhunyt Frankó Endre pilótát gyászolja – 20 ezer
- Varga Judit „a gyermekei és a családja tisztességére tekintettel” fel van háborodva, hogy a média megírta a csok-os és lakásvásárlós ügyét – 18 ezer (A miniszterasszony egyébként előszeretettel mutogatja a családját és a gyerekeit a Facebookján, sok-sok lájkot besöpörve.)
- Karácsony Gergely drukkol a középiskolai felvételit író diákoknak – 15 ezer
- Karácsony az elhunyt színésznőt, Börcsök Enikőt gyászolja – 14 ezer
7. Videós fronton Szijjártó, Jakab, és Orbán volt a legnézettebb, 783, 466, illetve 207 ezer videóindítással, a legnépszerűbb videó Jakab évértékelője volt, egymagában 220 ezer (megosztásokkal együtt több mint 300 ezer) indítással. Kicsit almát a körtével jellegű lenne ezeket a számokat összemérni az évi 100 milliárdból fenntartott közmédia nézettségi adataival, szóval ne is tegyük, bármennyire is csábító.
8. Az összes magyar nyelvű facebookos tartalom között a héten a Túró Rudi hivatalos oldalának posztja aratta a legnagyobbat (81 ezer interakció), egy „tageld be egy ismerősödet kommentben, és nyerhetsz egy doboz Túró Rudit” típusú poszttal. Ajánljuk minden politikus figyelmébe!
9. A szürkezónás propagandaoldalak világában a héten bombaként robbant a hír (jó, azt nem állítjuk, hogy bárkit meglepett volna, de attól még robbant), hogy az egyik legismertebb ilyen oldalról, a toplistánkon is állandó szereplő ELÉG-ről egy NAV-vizsgálat közben véletlenül kiderült, hogy az elérhetősége konkrétan egy fideszes doménen futó emailcím.
Ennek ellenére a múlt heti sorrend alig változott, de még a begyűjtött lájkok számai is nagyjából ugyanott vannak, ahol voltak. Tekintsünk erre úgy, hogy ez az, amit alapjáraton produkál a hardcore rajongókhoz szóló, nem hivatalos kommunikáció, és érdekes lesz majd megfigyelni, hogy ehhez képest hogyan változnak a számok, amikor felforrósodik a kampány (külön izgalmas kérdés, hogy vajon ezt a világot mennyire sújtja majd a Facebook belengetett politika-fogyókúrája).
interakciók | posztok | |||
---|---|---|---|---|
1. | Gond-olkodó | 162 000 | 214 | ≡ |
2. | Fidesz-KDNP 2021 | 127 000 | 16 | ≡ |
3. | Számok – a baloldali álhírek ellenszere | 80 000 | 46 | ≡ |
4. | Nyugati Fény | 69 000 | 161 | ≡ |
5. | Patrióta Európa Mozgalom | 38 000 | 217 | ▲ |
6. | ELÉG | 26 000 | 22 | ▼ |
7. | Milliók Orbán Viktor és kormánya mellett | 25 000 | 205 | ≡ |
8. | JOBBoldali média hírei | 21 000 | 168 | ≡ |
9. | FLAG Polgári Magazin | 18 000 | 239 | ≡ |
10. | Tízmillióan a 2022-es kormányváltásért | 18 000 | 170 | ▼ |
10. Végül, már-már szokásos záróakkordként vegyük sorra a propagandaoldalak legsikeresebb heti posztjait, tanulságos is, illetve ahogy Ford Fairlane mondta: enyhén élvezetes, de inkább fájdalmas.
- Fidesz-KDNP 2021: „Orbán Viktor a legkiemelkedőbb politikus Közép-Európában!” – 16 ezer interakció (Ez egy lájkokkal szavazós poszt, ami a legeslegbénább lájk-aratós trükk, mindenesetre az igen opció 14065:181 arányban nyert.)
- Szintén a Fidesz-KDNP 2021: egy Orbán Viktor portréfotó, szívecskékkel – 12 ezer interakció (Talán nem is annyira korrekt propagandaoldalnak nevezni, inkább egyfajta bizarr rajongói klub ez.)
- A Gond-olkodó Dániel Pétert idézi, aki Varga Juditot gyalázza, mondván, nem is igazi jogász, mert nincs szakvizsgája – 7 ezer interakció (A miniszterasszony hivatalos életrajza szerint egyébként van szakvizsgája.)
- A Gond-olkodó azon tréfálkozik, hogy a koronavírus éttermekben fertőz, plázákban nem – 6500 interakció
- A Számok azt ünnepli, hogy egy apró csongrádi falu polgármestere leszedette a hivatalról az EU-zászlót; egy másik posztban pedig azt üdvözli, hogy a baráti Oroszország segít bennünket vakcinákkal, miközben az EU bénáskodik – 6-6 ezer interakció (Egyébként elég félelmetes nézni azt a pettingelést az oroszokkal, és az EU-ellenes uszítást, ami itt megy, főleg a kommentekben.)
(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)