Egy nagykanizsányi emberrel csökkent Magyarország népessége 2020-ban

Legfontosabb

2021. január 29. – 10:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly 92 233 gyermek született, és 139 549-en haltak meg. A születések száma 3,4 százalékkal, a halálozásoké 7,7 százalékkal haladta meg az előző évit. Az éves természetes fogyás 47 316 fő volt, ami 17 százalékkal magasabb, mint az előző évi adat (40 410) – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataiból.

forrás: Központi Statisztikai Hivatal
forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Csak decemberben 16 141 ember halt meg Magyarországon, a havi természetes fogyás 8974 fő volt, ami a 2019. decemberi adathoz képest 162 százalékos növekedés. Bár a jelentés nem tér ki a halálozási okokra, a Telex grafikonjain kirajzolódik, hogy a koronavírus-járványban tavaly decemberben vesztették életüket a legtöbben.

„A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést” – olvasható a jelentésben, ami szerint Magyarország népessége 9 millió 731 ezer fő volt az év végén.

forrás: Központi Statisztikai Hivatal
forrás: Központi Statisztikai Hivatal

2020-ban 67 301 pár kötött házasságot, ami 3,1 százalékkal, 2033-mal több az egy évvel korábbinál.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek értékelte a KSH népesedési adatait. „Büszkén kijelenthetjük, hogy az elmúlt tíz évben az Európai Unió összes tagállama közül Magyarországon emelkedett leginkább a gyermekvállalási kedv” – mondta.

Európa nagyon sok országában esett vissza jelentősen a születések száma. Novák példaként Franciaországot említette, ahol 1945 óta nem született olyan kevés gyermek, mint 2020-ban. Németországban, Svédországban, Lettországban is csökkent decemberben a születések száma az előző évhez képest.

A kormány népesedéspolitikáját ebben a cikkünkben elemeztük részletesen. Nemzetközi szinten kiemelkedően sokat költünk erre a célra, nemrég új családi kedvezményeket is bejelentett Novák Katalin.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!