Karácsony kompenzációt akar a kormánytól az iparűzési adó kiesése miatt

2021. január 14. – 16:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Teljes körű és automatikus kompenzációt kell adnia a kormánynak az iparűzési adó kiesése miatt az önkormányzatoknak – mondta Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely a kormányzat és önkormányzati szövetségek csütörtöki egyeztetése után tartott sajtótájékoztatón.

A Párbeszéd társelnöke, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) elnöke is egyben, azt mondta, hogy a két szövetség a kompenzációt szorgalmazó álláspontot képviselte az egyeztetésen.

Ennek a technikai részletei már körvonalazódnak a 25 ezer lakosúnál kisebb települések esetében, és semmi ok nincs arra, hogy ez a gyakorlat ne valósuljon meg a nagyobb települések esetében is – mondta Karácsony, és hozzátette, választ még nem kaptak erre a felvetésre.

Karácsony Gergely főpolgármester 2020. október 23-án, Budapesten – Fotó: Ajpek Orsolya / Telex
Karácsony Gergely főpolgármester 2020. október 23-án, Budapesten – Fotó: Ajpek Orsolya / Telex

Karácsony azt is mondta, hogy az alapvető fővárosi közszolgáltatások minőségét nem szeretnék kockára tenni, ezért is követelik a teljes körű kompenzációt. Addig is arra kérik a budapesti vállalkozásokat, hogy ha tehetik, fizessék be az iparűzési adó teljes összegét. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!