Ötszázmillió forintnyi kár keletkezett Magyarországon a decemberi földrengés után

2021. január 05. – 17:54

Másolás

Vágólapra másolva

Közel háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.

A december 28-29-i rengések utáni első két napban a hazai biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok akkor 100 millió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak. A Mabisz szerint az új év első napjaira csaknem háromezerre nőtt a bejelentések száma, így a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot.

Ez az összeg önmagában nem kirívó, egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos kárt is okozhat, de az egy bejelentésre jutó, átlagosan mintegy kétszázezer forintos kár viszonylag magasnak számít. A földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okoz, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar. A legtöbb igazolható kár Baranya, Somogy és Zala megyében történt.

A biztosítók a saját szakértőik mellett a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak a kárfelmérésnél, ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.

A földrengés utáni helyszíni riportunkat itt olvashatja el.

A Telex legfrissebb híreit itt találja >>