Rusvai Miklós: Borítékolható a harmadik a hullám, ha március végéig nem oltunk be elég embert

2021. január 2. – 18:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rusvai Miklós víruskutató az RTL híradójának arról beszélt, hogy eddig 600-700 ezren regisztráltak a koronavírus elleni oltásra, és ha csak ezt a csoportot sikerülne beoltani, az nagy előrelépés lenne a járvány elleni küzdelemben. Azonban még nem tudni, mikor történhet ez meg, illetve mikor kerül Magyarországra az ehhez szükséges 1,5 millió dózis vakcina.

A kutató szerint ha március végéig nem történik meg az immunizálás, akkor a harmadik hullám kialakulása borítékolható.

„Minél hamarabb, minél több embert kéne beoltani” – tette hozzá. Egy esetleges harmadik hullám megnövekedett halálozási számot eredményezhet április-május környékére.

Azt is mondta a kutató, hogy mivel véges számú vakcina áll rendelkezésre, mindegy, hogy az időseket, a krónikus betegeket vagy a fiatalokat kezdik el beoltani, a lényeg, hogy minél hamarabb kialakuljon a nyájimmunitás.

Rusvai valószínűnek tartja, hogy Magyarországon is meg fog jelenni a korábbi változatoknál fertőzőbb brit vírusvariáns, ezért sem szabad enyhíteni a korlátozásokon, mert azonnal felgyorsulhat a vírus terjedése. „Mindig is mondtuk, lehet, hogy a fiataloknál kezdődik, de aztán nem áll meg egyetlen korcsoportnál sem.” Rusvai korábban azt nyilatkozta, hogy a karácsonyi enyhítések miatt várhatóan romlani fog a járványügyi statisztika.

Magyarországon december 26-án kezdődött meg a koronavírus elleni oltás, először egészségügyi dolgozók kapták meg. Őket az idősek és a krónikus betegek, azaz a leginkább veszélyeztetett csoportok fogják majd követni.

Ebben a cikkben összeszedtünk mindent, amit a vakcinákról és a magyarországi oltási programról tudni lehet, illetve érdemes >>>

Szombaton 1410 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést ezzel 326 688-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 114 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9781-re emelkedett. Viszont hosszú idő után először haladta meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttekét Magyarországon. Ez az adat a járvány csökkenő tendenciájának egyik mutatója: a kormányzati koronavírus honlap szombati adatai szerint a gyógyultak száma 163 403, míg az aktív fertőzötteké 153 504.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!