Pert indított a Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója, de nem Bayer Zsoltot jelentette fel

2020. december 29. – 19:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója feljelentette Huth Gergelyt, a Pesti Srácok (PS) főszerkesztőjét, illetve a Vadhajtások egyik cikkével kapcsolatban is nyomozást kér – mondta a Telexnek György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője.

December elején a Telex is megírta, hogy a Szájer-botrány apropóján Bayer Zsolt arról beszélt a Hír TV-n, hogy az egyik – név szerint nem említett – régi barátja és harcostársa két évtizeddel ezelőtt egy 12 órás autóúton bevallotta neki, hogy „homokos”, majd két év múlva „röhögve” azt is elmondta neki: azért szeret Thaiföldre járni, mert ott „kisfiúk is rendelkezésre állnak”.

Bayer Zsolt mondataiból nem lehetett tudni, hogy kire gondolt, de Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője elég részletesen körülírta, hogy kiről lehet szó. Konkrétan ő sem nevezte meg az illetőt, de egyebek mellett leírta, hogy a Magyar Hang vezető újságírójáról lehet szó, aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott, de „a G-nap után átállt”. Sőt, írásába egy Magyar Hang-cikket is linkelt, amelyet a lap vezető újságírója írt, ezt megnyitva bárki láthatta az illető nevét.

György Zsombor most a Telexnek azt mondta: kollégája megtette a feljelentést Huth Gergely (és ismeretlen tettesek ellen), amit egyenesen Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett. A feljelentés szövege szerint a kifogásolt cikk alapján beazonosítható az újságíró, és a szexuális irányultságát is nyilvánosságra hozták, ezzel pedig érzékeny, személyes adattal való visszaélés történhetett – mondta. Ez jelentős érdeksérelemmel is járt szerintük, hiszen az érintett újságíró és a Magyar Hang Facebook-oldalain rengeteg becsmérlő hozzászólás érkezett emiatt.

Ráadásul a Magyar Hang újságírójának szexuális orientációjára vonatkozó tényt olyan kontextusban hozták nyilvánosságra, amely alapján a cikket olvasók pedofilnak, gyerekprostitúciót igénybe vevő embernek könyvelhették el, „ami növeli a jogsértés súlyát” – közölték.

A feljelentő szerint a vadhajtások.hu is elkövette a jogsértést, ezért arra kéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy azzal a cikkel kapcsolatban is indítson nyomozást. A megvádolt újságíró a pedofíliát és prostitúciót érintő vádak ügyében polgári jogi eljárást kezdeményez, mert azt hatékonyabbnak és sajtóügyekben megfelelőbbnek tartja.

A legvégsőkig el akarják vinni

György Zsombor azt mondta, a mai napig sok becsmérlő hozzászólással és üzenettel kell szembesülniük az ügy miatt, a Magyar Hang szerkesztősége ezért sem hagyhatta annyiban a dolgot. Sajtótörténeti jelentőségű perre számítanak, a legvégsőkig hajlandóak elmenni – mondta.

Beszélt arról is, hogy a Magyar Hang és a lap újságírói nem szoktak beperelni senkit, ellenük viszont a kormányhoz köthető személyek sok pert indítanak, csak 2020-ban nagyjából 20 pert indítottak ellenük. Elmondása szerint amelyik eljutott a bírósági fázisba, azt mind megnyerték. Többek között Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és Németh Sándor körei is indítottak már ellenük eljárásokat.

Emellett a fideszes média és a kormány üzeneteit közvetítő közmédia folyamatosan megbélyegzi őket, állandóan fake news-ként hivatkoznak az írásaikra. És ebbe például az az idei eset is beletartozik, amikor a közmédia közleményben hirdette, hogy feljelenti a Magyar Hangot, de ebből nem lett semmi, nem indítottak pert, de ez is a megbélyegzettségüket erősíthette az emberek szemében.

Egykori barátok

Az ügy december eleji kirobbanásakor a pedofíliával vádolt újságíró azt mondta a Telexnek, a Magyar Hang léte önmagában zavaró a kormányoldal számára, igyekeznek minden eszközzel lejáratni, ellehetetleníteni őt és kollégáit. „Korábban egy tévéműsorban a lelövésünk is szóba került már. Úgy tekintenek ránk, mint egykori barátok, akik átálltak a sötét oldalra. És a Fidesz köreiben az árulás a legnagyobb bűn” – mondta.

Bayer Zsolt egyébként még december elején igyekezett más megvilágításba helyezni a történetet, leginkább azzal, hogy kiemelte, elhiszi az illetőnek azt, amit a Telexnek is mondott, vagyis, hogy soha nem létesített szexuális kapcsolatot kiskorú személlyel. Mint írta, nincs oka kételkedni a szavában, nyilván az annak idején „fiatal fiúkról” szóló történeteket ők értették félre – kétségtelen, hozzájuk képest egy 18 éves fiú már akkor is „nagyon fiatal” volt – írta.

Az ügyben többen is feljelentést tettek a rendőrségen, Szabó Tímeától kezdve a rendszeres feljelentő Tényi Istvánig. Végül hivatalból eljárást indított a rendőrség.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!