Orbán sorosozott és oltást ígért az egészségügyi dolgozóknak december végére

2020. december 18. – 08:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU költségvetési vitájában aratott győzelemről, a magát az Európai Parlamentbe bevevő Soros-hálózat elleni keményebb fellépésről, a normális magyar ember számára érthetetlen genderről és a járvány miatti kiskarácsonyról beszélt a kormányfő pénteken a Kossuth rádióban. Mégis van jelentősége a regisztrációnak, ha lesz tömeges oltás, a sorrendet az határozza majd meg.

Közös európai sikerként értékelte Orbán Viktor az EU költségvetését és jogállamisági feltételeit érintő vitát, amely végül – a járványügyi alappal együtt – 1,8 billió eurós büdzsé elfogadásával zárult. Megköszönte Lengyelországnak a támogatást, és hangsúlyozta, hogy a győzelem nem a magyaroké, hanem az európai józan észé, mert sikerült „leválasztani a pénzügyi kérdéseket a kétségtelenül bonyolult politikai kérdésekről”, amelyeket az EP igyekezett összekötni.

A vita Orbán értelmezésében arról szólt, hogy az Európai Parlament folyamatosan szeretné átvenni az EU irányítását az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácstól. „Az EU a nemzeti fővárosokban van, Brüsszel nem központja az EU-nak, az egy egyeztetési helyszín” – mondta a kormányfő. „Az EU haladásának irányát, stratégiai kérdésekben elfoglalt álláspontját az állam- és kormányfők fejezik ki”, ezen azonban az EP változtatni akar: „itt jönnek be a képbe Sorosék, akik az NGO-ikon keresztül, a média befolyásolásán keresztül erős pozíciókat építettek ki az EP-ben”, amely „a globális elit hátországa” lett. „Bevették magukat az EP-be”, „a globalizmus új fejezetét” kezdve.

Soros ürügyén kemény fellépés az ellenzékkel szemben?

Orbán ezután hosszan beszélt Soros Györgyről, aki a „világ legkorruptabb embere”, csak „jó a sminkje, mert filantrópnak van maszkírozva”.

A fenti szavak bevezetőként szolgáltak a lényeghez:

Orbán szerint „vízválasztóhoz értünk abban, amit Soros tett” „a hazai baloldal támogatásával”: „túlment a határon, amit egy ország vállrándítva tudomásul vehet. Nem normális, hogy van egy ember, aki hazánkfia, amerikai spekuláns, aki mást sem csinál, csak a lengyeleknek és a magyaroknak próbál ártani.”

„Itt a magyar önérdeket az eddiginél hangsúlyosabban kell védeni ezzel az emberrel és az ő hálózatával szemben” – mondta Orbán, nem részletezve, mit jelent a szerinte hazai baloldal segítségével tevékenykedő, sajtót, NGO-kat magában foglaló hálózat elleni komolyabb fellépés.

Normális magyar ember nem érti, mi a a gender

Orbán szerint egy dolog, hogy jó megállapodást kötöttek az állam- és kormányfők, így a gazdasági és pénzügyi tervek hátországa atombiztos, egy másik, hogy a „nem gazdasági természetű kérdéseket” illetően fennmaradtak a véleménykülönbségek fennmaradtak. „A Nyugat nem toleráns”, a közép-európai véleményt elutasítja – mondta Orbán a migrációra és a genderpolitikára utalva.

Előbbiben utalt a 34 millió bevándorlóra, akinek „az EU lakást és szavazati jogot adna”, amit Orbán őrült tervnek nevezett. A Nyugat szerinte teheti ezt magával, ha akarja, de azt elutasítja, hogy Közép-Európának ebben akarata ellenére részt kelljen vennie.

Aztán jött a „genderdolog, normális magyar ember nem is érti, hogy micsoda, olyan periférikus léthelyzet problémája, ami az emberek 99 százalékát nem érinti”.

„Minden közösségben van, aki eltér a szokásos életmódtól, nem lehet száz ember életét egy ember kivételt jelentő sajátosságaira építeni. Nem akarjuk elítélni azt, aki a kivétel alá esik, mindenki úgy éli az életét, ahogy tudja, de senki nem követelheti, hogy egy százalék életvitelére alapozzuk a 99 százalék életét” – mondta Orbán, bár az interjúformában előadott nyilatkozatból nem derült ki, mikor merült fel, hogy az általa egy százalékra tett kisebbség életmódja szerint kellene élnie a többségnek. Mindenesetre ezt a veszélyt az alkotmánymódosítás elhárította, kimondva, hogy az apa férfi, az anya nő – és az egynemű párok örökbefogadási lehetősége lényegében lehetetlenné vált.

A járvány miatt kiskarácsony lesz

„Nincs jó hírem – mondta Orbán a járvánnyal kapcsolatban. – De a számok nem romlanak. Ez nem nagy vigasz.” Annyiban mégis, hogy Nyugaton sem látható javulás Orbán szerint, hiszen a németek zárásra készülnek. „Síelésben ne gondolkozzanak, a határokat nem tesszük átjárhatóvá továbbra sem”, mindenki a vakcinára vár.

December 27–28-án meglesznek az első vakcinaoltások, 35 ezer ember számára lesz elég első körben, ez az egészségügyi dolgozókra lesz elég

– mondta Orbán.

Az egészségügyi dolgozók oltása a Dél-pesti Centrumkórházban indul, aztán a megyei kórházakban folytatódik. Az oltás önkéntes és ingyenes lesz. A tömeges oltáshoz még várni kell a vakcinára, de ha megérkezik, akkor a helyszínek és az eszközök rendelkezésre állnak, hogy az oltási terv alapján egy-két nap alatt mindenkit beoltsanak, aki igényli.

Aki előbb regisztrál, előbb lesz beoltva

Orbán tehát egyértelművé tette, hogy első körben az egészségügyi dolgozóknak jut vakcina – azt most nem közölte, hogy ez melyik forrásból érkezik –, viszont kiderült az is, hogy az oltás előtti regisztrációnak kiemelt jelentősége lesz:

amint lehetővé válik a tömeges oltás, a sorrendet a regisztráció fogja meghatározni. A kormányzat vakcinaoldala a múlt héten indult el, ám működése adatkezelési aggályokat is felvetett. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és arra jutott, hogy az oldal célja nem világos, így a regisztráció jogilag vitatható. Nem derült ki, nem derül ki, hogy az kap-e oltást, aki nem regisztrál. Ha igen, előnyt élveznek-e regisztráltak. Előfordulhat-e, hogy a Vakcinainfón csak általánosságban mérik fel az igényeket. Később ezekre Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy tévéműsorban azt mondta, hogy aki nem regisztrál, arról nem fogják tudni, hogy szeretné-e megkapni a koronavírus elleni védőoltást, így hátrébb kerül a sorban. Most Orbán lényegében ezt erősítette meg.

A számok ellenére Orbán szerint

„mi jól felkészültünk a nyáron, megcsináltuk a konzultációt, bemértük, hogy az emberek hogyan viszonyultak a vírushoz”,

biztosították a szükséges eszközöket. „Az egészségügyi rendszer el tudja látni azt a nagy mennyiségű beteget, amennyit a koronavírus állít elő.”

„De elfáradtak az ápolók és orvosok, akik emberfeletti munkát végeznek. Le a kalappal az orvosaink, kórházi ápolóink előtt” – mondta Orbán.

A járvány miatt kiskarácsony lesz

„Idén kiskarácsony lesz”, le kell mondani a rokonlátogatásról – mondta Orbán. A jövőt illetően óvatosan fogalmazott: a nagy családi összejöveteleket később lehet csak megtartani, „talán húsvétkor, ha akkor nem, akkor a következő karácsonykor megülhetjük az ünnepet úgy, ahogy szokás.”

A szentestére vonatkozó enyhítésről a hétfői kormányülésen születhet döntés: Orbán szeretné, hogy a tízfős családi összejövetel létszámába ne számítsák bele a 14 év alattiakat, ha a javaslatot „az egészségügyi szakemberek is támogatják.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!