Orbán: Nem én vagyok a vírus

2020. december 14. – 14:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán szerint sértő a kérdés felvetése is, hogy a járvány elleni védekezés sikerét aszerint vizsgálják, hogy eddig mennyien haltak meg. „Önök szerint azért halnak meg, mert nem kapnak egészségügyi ellátást? Mert nem akarják őket megmenteni? Mert a védőnők, ápolónők nem segítenek nekik?”

„Értem, hogy nekem akarják felhánytorgatni, de a vírus nem én vagyok” – mondta Orbán. Szerinte „nem a kormánypárt, hanem egy világjárvány miatt halnak meg az emberek”. Orbán szerint ízléstelen a statisztikára hivatkozni – igaz, a kormányfő épp maga mondta korábban „nem a megbetegedések, hanem a halálozások számait kell figyelni”. Akkor úgy tűnt, hogy a halálos áldozatok száma a kormányfő szerint is fontos mérce a védelem sikerének megítélésében.

Ha félreteszik az indulataikat, és a valóságot figyelik: 4458 ezer ember dolgozik Magyarországon, 64 ezer emberrel kevesebben, mint tavaly. Orbán szerint a nyitás után az állam által indított programok visszaadják ezeknek az embereknek a munkahelyét.