Az LMP szerint Orbán nem tud ellenállni az orosz és kínai érdekeknek

2020. december 14. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mély gazdasági válságban vagyunk, amelynek nem látszik a vége” – kezdte Keresztes László Lóránt. Az LMP frakcióvezető szerint káros, hogy eközben kínai vasútprojektet és az orosz Roszatom útját egyengeti a kormány Magyarországon.

„Hazugsággal adták az oroszoknak a projektet, generációkra adósítják el az országot.”

Miközben a Belgrád–Budapest-vasútvonal kínai hitelből épül, és a kormány a szlovéniai Koper kikötőjéhez fejlesztendő vasútprojektbe is be akar szállni, miközben a hazai vidéki mellékvonalak szűnnek meg.

Az átláthatatlan hitelfelvétel, a kevéssé igazolható infrastrukturális beruházás mellett Keresztes szerint gond az is, hogy a kormány a migráció kezelését a „török diktátorral” egyezkedve javasolja megoldani, noha Erdoğan török elnök korábban menekültek millióinak továbbengedésével zsarolta az EU-t.

„A migráció kérdésének megoldása sorskérdés, de nem politikai kampányra van szükség, hanem feltárni őszinte vitákban az okokat és cselekedni a megoldás érdekében” – mondta az LMP politikusa.

Erre Schanda Tamás államtitkár válaszolt, azzal kezdve, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonallal a polgári nemzeti kormány fejleszti és bővíti a vasút lehetőségeit, miközben „az ön barátai voltak azok, akik tönkretették a vasúti közlekedést, lepusztították a nemzeti vasúttársaságot borzalmas kormányzásuk során”.

Az államtitkár szerint a kormány a vasút mellett van, a MÁV-ot 300 milliárd forintnyi adóssággal vette át, mostanra a céget konszolidálták.

Budapest és Belgrád között 350 kilométer van, vasúton mégis 8 óra, pedig 2-3 órára is csökkenthet. „És ön erre nemet mond” – mondta Schanda Keresztesnek, megjegyezve, hogy ez új lehetőségeket nyit, nemzetstratégiai célokat segít, és EU-s kötelezettsége is Magyarországnak a vasútvonal felújítása, amely ezreknek ad majd munkahelyet.

Az államtitkár szerint a vasúthálózatot 1700 milliárd forint uniós és hazai fejlesztési forrásból újítják fel, 660 kilométer vasútvonalat újítanak fel, 440 kilométert villamosítanak, 200 kilométer új vonal épül.

A Keresztes által felvetett, hitelfelvétellel kapcsolatos problémákról az államtitkár nem beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!