A pénzügyi főpolgármester-helyettes minden nap szurkol, hogy ne essen hó

2020. december 10. – 16:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fővárosi közgyűlés tervezett napirendi pontjairól tartott online beszélgetést Karácsony Gergely főpolgármester költségvetésért felelős helyettese, ott hangzott el a mondat, ami jellemzi a fővárosi önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetét:

Azon szurkolok minden nap, hogy ne essen a hó, mert az FKF-nek napi 150 millió forintba kerül a sózás, így egy tartósabb hóesés kezelhetetlen helyzetet eredményezne

– mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a sajtóbeszélgetésen.

Hozzátette, hogy a járvány, a válság és a kormányzati megszorítások miatt jövőre kevesebb közszolgáltatást rendel a városháza, kevesebb útfelújítás, és útburkolatfestés lesz, a hidak karbantartására tizedannyi pénzt fordítanak, a közvilágítási fejlesztés lehúzták – de elbocsájtásokat nem terveznek a fővárosi cégeknél.

Egy kivétel lehet: a főváros kéményseprési szolgáltatást végző Főkétüsz. A cég feladatait hosszú tárgyalás után átveszi a belügyminisztérium és a katasztrófavédelem, ám a céget és 350 foglalkoztatottját nem akarják folytatólagosan átvenni. Ha pedig ez megtörténik, el kell bocsájtani az embereket, ami akkor is kellemetlen, ha egy részüket a katasztrófavédelem később újra alkalmazza.

A főváros rákényszerül emellett, hogy 5 százalékkal megemelje az idősotthonok díjait, valamint 10 százalékkal az étkezési térítési díjakat, mondta Kiss Ambrus.

Kiss közölte azt is, hogy jövőre mintegy 34 milliárd forintot használnak fel az Európai Beruházási Bankkal kötött hitelszerződés százmilliárd forintos keretéből, amiből „előre kimaxoltak minden eurót” a már lekötött beruházásokra, mint például a Blaha Lujza tér felújítása vagy a Lánchíd rekonstrukciója.

Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt évtizedek eddigi legtakarékosabb költségvetését készítette el a főváros, de a főpolgármester szerint így sem lesz elég pénz arra, hogy minden közszolgáltatást a legmegfelelőbb színvonalon biztosítson Budapest. Pokoli nehéz évnek néz elébe Budapest Karácsony Gergely szerint, miután 2019-hez képest legalább 88 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a főváros 2021-ben.

A koronavírus-járvány ideje alatti rendeleti irányítás miatt nem ülésezik a megszokott mődön a fővárosi önkormányzat, ehelyett a főpolgármester előre egyeztet a pártok frakcióvezetőivel a napirendekről, és rendeleti úton maga fogadja el azokat.

A legfrissebb budapesti hírekért kattintson ide >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!