Tovább követeli a járatsűrítést a BKK-tól a kormányhivatal

2020. december 4. – 09:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken újra nekifutott Budapest Fővárosi Kormányhivatala, hogy számon kérje a BKK-t a járvány miatt előírt járatsűrítéssel kapcsolatban. A vita már hetek óta folyik a témában.

A közleményükben felidézik: a kormány a járvány elleni védekezés részeként írta elő, hogy a közösségi terjedés fékezése érdekében a BKK november 5-ig küldje el nekik a járatsűrítési tervét. „A BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre vonatkozóan, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá” – írják.

A kormányhivatal szerint a BKK által közölt adatokból az látszik, hogy vonalainak mindössze 9 százalékán történt járatsűrítés, és ott is csak „rendkívül alacsony” mértékben, valamint a délelőtti és délutáni csúcsban javarészt nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon sűrítettek, hanem csak a kevésbé zsúfolt járatok járnak gyakrabban. A kormányhivatal most megint felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be.

A BKK álláspontja eközben az, hogy minden hadra fogható járművet forgalomba állítottak már. November 25-én azt írták: „a jelenleginél sűrűbb szolgáltatást már csak akkor lehetne nyújtani, ha a főváros azonnal új járművekhez jutna, azok közlekedtetésére elégséges járművezető volna, a járművek üzemeltetésére – üzemanyagra, karbantartásra – pedig további anyagi forrás állna rendelkezésére.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!