Kikapcsolták Jakab Péter mikrofonját, miután megszavazták a tiszteletdíjának csökkentését

2020. november 30. – 17:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn 115 igen, 51 nem és 2 tartózkodás mellett megszavazták a parlamentben Jakab Péter tiszteletdíjának a csökkentését. A Jobbik frakcióvezetőjét Kövér László, az Országgyűlés elnöke 4,4 millió forintra büntette, amiért októberben Orbán Viktor asztalára akart tenni egy zsák krumplit a parlamentben.

„Képviselőtársak, szégyen, hogy akkor, amikor egy ország a válság ellen küzd, akkor önök itt azzal szórakoznak, hogy 4,4 millióra büntessenek egy zsák krumpliért”

– mondta a szavazást követő felszólalásában Jakab, aki szerint, ha „egy ajándék, adriai luxusjachtozást vittem volna a miniszterelnök úrnak, azt ugye elfogadta volna”. A jobbikos képviselő a miniszerelnök vejéről és az Elios-ügyről is elkezdett beszélni, de a mikorfonját ekkor kikapcsolták. Az Országgyűlés alelnöke, a KDNP-s Latorcai János előbb arra kérte Jakabot, hogy az ügyrendbeli felszólalását mondja, majd nem adta vissza a szót neki.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Jakab még októberben, az időközi országgyűlési választásokra utalva krumplikirálynak nevezte Orbánt, majd a felmutatott zsák krumplit Orbán elé próbálta meg letenni, de ebben kormánypárti politikusok, mint például Kocsis Máté és Semjén Zsolt megakadályozták. Kövér László is hozzáért Jakabhoz, amit a Jobbik úgy kommunikált, hogy Kövér meglökte a frakcióvezetőt.

Miután az Országgyűlés elnöke október 23-án elrendelte Jakab Péter tiszteletdíjának csökkentését, a jobbikos képviselő a Mentelmi bizottságtól kérte a döntés hatályon kívül helyezését. A Mentelmi bizottság 3 igen, 3 nem szavazat mellett nem adott helyt Jakab kérelmének, aki ezután az Országgyűléstől kérte a házelnöki döntés hatályon kívül helyezését. Ezért a törvény szerint határozati javaslatot kellett benyújtania Kövér Lászlónak, az Országgyűlés pedig a házelnök döntését hatályában fenntartotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!