Kövér László 4,4 millióra büntette Jakab Pétert krumplis zsákos akciója miatt

2020. október 26. – 19:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kövér László az Országgyűlés elnöke, 4,4 millió forintra büntette meg Jakab Pétert, a Jobbik frakcióvezetőjét, amiért az a múlt héten Orbán Viktor asztalára akart tenni egy zsák krumplit a parlamentben.

Jakab a múlt hétfői ülésen az időközi országgyűlési választásokra utalva krumplikirálynak nevezte Orbánt, majd a felmutatott zsák krumplit Orbán elé próbálta meg letenni, de ebben kormánypárti politikusok, mint például Kocsis Máté és Semjén Zsolt megakadályozták. Kövér László is hozzáért Jakabhoz, amit a Jobbik úgy kommunikált, hogy Kövér meglökte a frakcióvezetőt.

Az ügynek ezzel természetesen nem lehetett vége, a házelnök példátlanul magas, 4,4 millió forintos büntetéssel sújtotta Jakabot akciójáért, legalábbis a képviselő ezt írja Facebook-oldalán.

A jobbikos képviselő az Alfahírnek azt nyilatkozta, hogy a mentelmi bizottságnál fellebbeznek a büntetés ellen. „Így működik a rezsim, hogy aki kimondja az igazat, nevezetesen, hogy a rezsim nyomorban tartja a magyarokat, és egy zsák krumplival megvásárolja őket, azt négy és fél millióra büntetik” – nyilatkozta a frakcióvezető, aki szerint a kormány a fehérorosz utat követi.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!