A magyar orvosok jövő héttől oroszországi laborokban nézik majd a vakcina előállítását

2020. november 27. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

„Különleges időszak ez, különlegesen fontos ügyek kötnek most össze minket az oroszokkal, például a koronavírus elleni vakcina ügye, és összeköt Magyarország hosszú távú energiaellátásának ügye is” – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, amit közösen tartott az orosz egészségügyi miniszterrel, Mihail Albertovics Muraskóval.

Szijjártó a Facebookon előzetesen így lengette be a találkozást: „A tárgyalási témát nyilván mindenki kitalálja.”

Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

A koronavírus elleni vakcináról Szijjártó többedszer elismételte a sajtótájékoztatón, a kormány azon dolgozik, hogy a magyar emberek az elsők között jussanak hozzá. A miniszter szerint a magyar emberekkel szembeni felelőtlenség lenne az, ha valamelyik lehetőségről – nyugati és keleti oldalról érkező vakcinákról – lemondanánk, mert nem lehet tudni, melyik készül el előbb, ezért a kormány minden lehetőségen rajta tartja a kezét, mondta. Szijjártó újra elmondta azt is, hogy Magyarországon csak azt a vakcinát lehet majd használni, amire a magyar hatóságok engedélyt adnak, amit ők biztonságosnak tartanak.

Ezután megköszönte, hogy Oroszország elsőként Európában Magyarországnak adott mintát az orosz vakcinamintából, ami múlt héten megérkezett, ezen a héten pedig a teljes körű dokumentáció is megjött a regisztrációs iratokkal.

Pénteken felajánlást is kaptak az orosz kormánytól: a magyar orvosok és járványügyi szakemberek a helyszínen, oroszországi laborokban vizsgálhatják meg az oltóanyagot és annak előállítását (ezek a laborok WHO-hitelesítéssel rendelkeznek), ezért jövő héten a magyarok kimennek Oroszországba, hogy ott kövessék figyelemmel a vakcinát és annak előállítási folyamatát. Mindezt itthonról például Müller Cecília országos tisztifőorvos koordinálja (aki egyébként ott ült a sajtótájékoztatón, mint Szijjártó elárulta), hogy kik és hányan mennek. Ez egy kivételes lehetőség Szijjártó szerint, mert felgyorsítja a folyamatot arról, hogy a magyar szakemberek eldöntsék, használják-e majd az orosz vakcinát Magyarországon.

Decemberre és januárra szeretnék, ha vakcina lenne Magyarországon, tette hozzá a miniszter, arról már elkezdtek tárgyalni, hogy mennyit fog venni az oroszoktól a magyar kormány.

Az orosz egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy a biztonság és hatékonyság kérdései a legfontosabb kérdések a vakcina ügyében. Az orosz miniszter újságírói kérdést kapott arról, hogy valójában milyen hatékonyságú az orosz vakcina, mert erről eltérő információk is kikerültek. Muraskó azt mondta, a hatékonyságot csak laboratóriumi vizsgálatok tudják megmondani, a kutatások szerint a Szputnyik V több mint 92 százalékos hatékonyságú, de a megfigyelés tovább zajlik, és Oroszország nem véletlenül hívja meg a magyar szakembereket, hogy közösen nézzék a vakcina előállítását, és együtt vizsgálódjanak.

Szijjártó a vakcinán kívül még arról is beszélt, hogy

  • jövő év októberéig 6,2 milliárd köbméternyi gáz érkezik Magyarországra, és mivel jövőre kifut a 25 éve megkötött gázvásárlási megállapodás a két fél között, ma arról döntöttek, hogy az utána következő időszakról tovább fognak tárgyalni.
  • A miniszter szerint megkezdték az építkezést, amivel jövő októberre kész lesz a gázvezeték, ami összeköti a magyar–szerb határt a magyar gázvezetékrendszerrel, így azon keresztül újabb útvonalon jöhet az orosz gáz.
  • 117 millió euró értékben halad előre hét magyar beruházás Oroszországban.
  • Ahogy az is halad előre, hogy orosz–magyar vállalatok konzorciumban 1 milliárd euró értékben adnak gyártanak Egyiptomnak 1300 vasúti kocsit, ebből körülbelül százat már januárban oda is visznek.

Az orosz egészségügyi miniszter a vakcinán kívül pedig az orosz–magyar „gyümölcsöző együttműködésről” beszélt a különféle területeken, így az energetika, Paks 2, a szociális ellátás és a gazdaság területén, mert például tenyészállatokat is kaptak a magyaroktól.