95 százalékos hatékonyságról számoltak be az orosz vakcina fejlesztői

2020. november 24. – 14:56

Másolás

Vágólapra másolva

95 százalékos hatékonyságú védettséget biztosít a koronavírus ellen az orosz Szputnyik V vakcina azoknál, akik mindkét dózist beadatták már maguknak, írja az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) keddi közleménye alapján a hvg.hu.

Az újonnan közölt, 95 százalékos hatásfokot két dózissal lehet elérni: az első oltás után eltelt 28. napon 91,4 százalékot mértek, a második után (42 nappal az első beadása után) már 95-öt.

A vakcina vizsgálatának harmadik, klinikai fázisában 40 ezer önkéntes vesz részt, közülük az első oltást 22 ezren, a másodikat 19 ezren kapták meg. Az RDIF közleménye szerint az orosz állampolgárok ingyen igényelhetik majd az oltóanyagot, a világpiacon pedig 10 dollár (átszámítva kb. 3000 forint) alatti áron fogják értékesíteni dózisonként. A két dózis a 20 dollár alatti árral feleannyiba kerül majd az RDIF szerint, mint a hasonló hatásfokú mRNS-alapú vakcinák.

Várhatóan 2021 januárjától kezdik majd Oroszországon kívül is legyártani a Szputnyik V-vakcinákat, az RDIF pedig partnereivel együtt elkezdte a vakcina liofilizált (azaz fagyasztva szárított) formájának legyártását, amivel +2-8 fok között is tudják majd tárolni az oltóanyagot – megkönnyítve ezzel a terjesztését a nemzetközi piacokon, és eljuttatva azt például a trópusi éghajlatú területekre is.

>>> Kattintson ide a legfrissebb hírekért! >>>

Az orosz Gamaleja Intézet által fejlesztett vakcina virális vektor alapú, és korábban 92 százalékos hatékonyságról számoltak be – igaz, csak 20 igazolt koronavírusos eset alapján. Valószínűleg a Szputnyik V vakcinából érkezhetett nemrég 10 dózis Magyarországra, Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanis hétfőn szintén 92 százalékos hatékonyságot említett.

Korábban az Európai Bizottság arra figyelmeztette a magyar kormányt, hogy az orosz vakcina importja biztonsági aggályokat vet fel, és a bizalmat is rombolja. Az oltóanyagot ugyanis még nem ellenőrizte az Európai Gyógyszerügynökség, holott az EU-s jogszabályok szerint csak olyan vakcinát lehet forgalomba hozni a tagállamokban, ami rendelkezik az ügynökség engedélyével.

A Szputnyik V vakcina beadására készül egy orosz nővér 2020. szeptember 10-én Fotó: Natalia Kolesnikova / AFP
A Szputnyik V vakcina beadására készül egy orosz nővér 2020. szeptember 10-én Fotó: Natalia Kolesnikova / AFP

Az orosz vakcina teszteredményeit még az Egészségügyi Világszervezet sem kapta meg, de közölték, hogy ha megvizsgálhatják azokat, és mindent rendben találnak, akkor megadják a vészhelyzeti felhasználási engedélyt – amivel lényegében a széles körű felhasználására bátorítanának mindenkit. Egyelőre a vakcináról csak az orosz fél által közölt információkat ismerjük, de a fejlesztést finanszírozó RDIF beszámolója szerint nem volt semmi kirívó eset a tesztelés során.

Ezt a befektetési alap keddi közleménye is megerősítette, ugyanis a kutatóintézet szerint az önkéntesek közül senki nem mutatott még nem várt mellékhatást.

A koronavírus ellen fejlesztett vakcinák hatásfokairól, és a tesztelések legfrissebb fázisairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!