Pintér Sándor: A rendőrségnek köszönhetően nem marad felderítetlen olyan korrupció, ami sérti az emberek érdekeit

2020. november 26. – 20:41

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeresnek tartják a korrupció elleni fellépést az állami szervek vezetői, erről a korrupció elleni küzdelem december 9-i világnapjához kapcsolódó rendezvényen beszéltek csütörtökön, írja az MTI.

A korrupció elleni állami fellépésről szóló nyilatkozatot még 2011. novemberében írta alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Egy évvel később csatlakozott ehhez az Országos Bírósági Hivatal, 2014-ben a Belügyminisztérium (BM), 2016-ban a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, idén pedig a Gazdasági Versenyhivatal.

Pintér Sándor belügyminiszter kijelentette, hogy minisztériuma idén is következetesen és eredményesen küzdött a korrupció ellen, a rendőrség munkájának köszönhetően pedig nem marad gyakorlatilag olyan korrupció felderítetlenül, amely sérti az állampolgárok érdekeit.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke, Kovács László az átláthatóságot, a nyilvánosságot, és a versenyt nevezte a legfontosabb eszközöknek a korrupció ellen, majd európai összehasonlító adatokat is bemutatott, amelyekkel demonstrálta, hogy a magyar közbeszerzési rendszer mindhárom téren a legjobbak közé tartozik. Kovács szerint a 25 éve létrejött KH elkötelezett a közpénzek hatékony felhasználását iránt, és szigorúan lép föl a közbeszerzések tisztaságát veszélyeztető, korrupciós jellegű cselekmények ellen.

A Korrupció Elleni Államok Csoportja (Group of States against Corruption – GRECO) november 17-én hozta nyilvánosságra a legfrissebb jelentését, amely szerint Magyarországon a két évvel ezelőtti értékeléshez képest szinte semmilyen előrehaladás nem állapítható meg. Egy hónappal korábban pedig az Európai Bizottság (EB) első jogállamisági jelentését mutatták be, amely a négy vizsgált feltétel közül háromban, az igazságszolgáltatás, a média és a korrupció területén is aggodalmát fejezte ki a magyarországi helyzettel kapcsolatban.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!