Nem fogadta el a búzavirágozó jegyző lemondását a budakalászi polgármester

2020. november 23. – 19:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fogadta el jegyzője lemondását Budakalász polgármestere. Deák Ferenc azután kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését, hogy a Telex megírta, elutasította az önkormányzat egy anyakönyvvezetői állásra jelentkezett férfi pályázatát, mert melegnek gondolták.

„Gondolkodtunk, mi legyen, (…) felhívtuk, hogy akkor rá esett a választásunk. De közben most tudtam meg egy negyedórája, hogy jó volt a megérzésem, búzavirág” – mondta a birtokunkba került hangfelvételen a jegyző. „Utálom az ilyen lóbaszó férfiakat, haragszom rájuk, alapból” – magyarázta. A felvétel szerint a jegyző attól tartott, hogy rossz fényt vetne rájuk, ha beindulna a suttogó propaganda, hogy a távozó anyakönyvvezető helyére „csak egy buzit” találtak, mert, mint mondta, Budakalász konzervatív. A jelentkező az utolsó pillanatban nem kapta meg a pozíciót, hiába volt rá alkalmas. Arra hivatkozva törölték a pályázatot, hogy az addgi anyakkönyvvezető mégis marad. Nem sokkal később ismét meghirdették az állást.

„Mint felettesének kötelességem a felelősségre vonás, és ezt meg is teszem” – írja Göbl Richárd polgármester az önkormányzat oldalán hétfőn megjelent közleményben. Szerinte a jegyző „méltatlan szavai felkorbácsolták a lelkek nyugalmát.” Azt elismeri, hogy „az elhangzott kijelentések vállalhatatlanok”, és a történtekkel kapcsolatban elengedhetetlennek tartja „kimondani, hogy az ember testi és lelki valóságában nemtől, rassztól, identitástól függetlenül szakrális méltóság. A döbbenet testet, lelket bénító percei után” azonban a polgármester szerint „a racionális gondolkodás következik, amely a történtek mérlegelésén nyugszik.

Engedhető-e az ellenünk sunyi és alattomos módszerekkel folyamatosan zajló lejárató kampány, a titkosszolgálati módszerekkel lehallgatott, zárt ajtók mögött elhangzott beszélgetések nyilvánosságra hozatala és az ezzel való zsarolás?”

Majd azzal folytatja, hogy a jegyző szakmai felkészültségét az elmúlt egy évben megismerte, és „a hazai közéletben ritka személyes felelősségvállalást” is figyelembe vette a döntése előtt.

„Alapos mérlegelés után úgy tartom helyesnek, ha elfogadom Deák Ferenc bocsánatkérését, de a lemondását nem. Mindemellett a Köztisztviselői Törvény, valamint a helyi Hivatali Etikai Kódex előítéletektől való mentességre vonatkozó normáinak megsértése miatt megrovásban részesítettem”

– fogalmaz a polgármester, majd arról igyeszik biztosítani a budakalásziakat, hogy „minden gyarlóság és hiba ellenére igyekszünk megfelelni a tavaly nekünk szavazott óriási bizalomnak és tanulva hibáinkból folytatjuk a megkezdett munkát”

Deák Ferenc csütörtökön kért bocsánatot a nyilvánosságra került szavaiért. „A következményeket és az azzal járó felelősséget, kötelezettséget vállalom és vállalni fogom. A jegyzői munkámat érintő kérdésekben egyeztetést kezdeményeztem polgármester úrral és felajánlottam neki a lemondásomat” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!