Operatív törzs: 30 napra bezárattak egy budapesti üzletet, mert a dolgozókon nem volt maszk

2020. november 13. – 12:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos tisztifőorvos szerint Magyarországon a tervszerű védekezésnek köszönhetően fokozatosan bocsátják rendelkezésre azokat az intézményeket és eszközöket, amelyek biztosítják a betegek ellátását. Az elmúlt 24 órában mégis 5097 újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 131 887 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma így 2883 főre nőtt, 29 802-en pedig már meggyógyultak. Az elhunytak átlagéletkora 76 év, mondta Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.

Jelenleg 6690 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 518-an vannak lélegeztetőgépen.

Azért, hogy kevésbé szembesüljünk nap mint nap ezekkel az emelkedő számokkal, Müller szerint minden óvintézkedést meg kell tennünk, és minden szabályt be kell tartanunk, hiszen a cél, hogy megkíméljük az egészségügyi ellátórendszerünket.

Ezért is kéri, hogy kerüljük a csoportosulást, ne a kiskapukat keressük, értsük meg a védekezés lényegét!”. Az országos tisztifőorvost rosszul érintette az a panasz, amely tegnap érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központba.

Eszerint ugyanis egyesek lázcsillapítót szednek be azért, hogy a munkahelyükön lévő lázmérő pontokon gondtalanul átcsússzanak.

Müller elmondta, hogy már mobil tesztelő állomások is működnek. Ezek egyébként buszok, és hétvégén összesen hat helyszínen lesznek jelen az országban. A mobil szűrőegységeket viszont csak azok vehetik igénybe, aki számára a háziorvos megrendelte a vizsgálatot.

A szennyvízvizsgálatok eredményeiről Müller azt mondta, hogy a mintákban emelkedik a koronavírus koncentrációjának örökítőanyaga. Ez azt az üzenetet hordozza magában, hogy 4–8 nap múlva is számítani kell pozitív esetek megjelenésére. A tünetes és tünetmentes fertőzöttek az egész ország területén jelen vannak” – mondta.

Hozzátette: annak érdekében, hogy a kórházakban mindenhol a szakképzett személyzet is rendelkezésre álljon, elrendelték a kórházak közötti szakmai eszmecserét.

Müller Cecília elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri az influenza-oltóanyag fogyását is. A felnőtt oltóanyagnak a korábban kiszállított mennyiség 60 százalékát adták be, a gyermekek oltóanyagából eddig 10 százalék fogyott. Pénteken viszont újabb oltóanyag adagot szállítottak ki.

324-en nem értek haza este 8-ra

Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs irányítási központjának vezetőhelyettese elismételte, hogy szerda éjfélkor léptek életbe a szigorúbb járványügyi korlátozások. Az elmúlt 24 órában 18 emberrel szemben intézkedtek, mert nem viseltek maszkot: 5 személyt figyelmeztettek, 13 személyt pedig a helyszínen megbírságoltak.

Ellenőriztek a tömegközlekedési eszközöket és az üzleteket is, ennek eredménye: 7 figyelmeztetés, 30 helyszíni bírság, 21 szabálysértési feljelentés. A VI. kerületben egy mobilokat áruló üzletet 30 napra viszont be is zárattak, mert a két eladó nem viselte a maszkot, pedig az üzletben ott volt az üzletvezető is, ő viszont nem figyelmeztette kollégáit a helyes maszkviselés szabályaira.

Hárman szegték meg a csoportosulás tilalmát, 324-en pedig a kijárási tilalmat. Utóbbiak közül 39 embert figyelmeztettek, 170 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 15 személyt pedig feljelentettek. A rendőr alezredes hangsúlyozta, hogy a kijárási tilalom alól csak az mentesülhet, aki munkáltatói igazolással rendelkezik.

Gál Kristóf ezután arról beszélt, hogy az éjjel túlterheléses támadás érte a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalt, de az oldal jelenleg már zavartalanul működik, és az érintett hatóságok vizsgálják az esetet.

Ezúttal is válaszoltak a kiválogatott újságírói kérdésekre, melyek az alábbiak voltak:

  • A kettes típusú cukorbetegséggel küzdő betegek veszélyezettebbek, ezért esetükben különösen fontos, hogy betartsák a járványügyi szabályokat. (Veszprémi Napló)
  • Mindig érdemes konzultálni a háziorvossal, hiszen ő ismeri a páciensek betegségeit. Az őszi, téli hónapokban a lakosság vitaminhiánnyal küzd, ezért érdemes napi 500 milligramm C-vitamint és 2000 nemzetközi egységnyi D-vitamint szedni, aki ennél többet szeretne bevenni, mindenképpen konzultáljon a háziorvosával. (Észak-Magyarország)
  • Magyarországon 147 olyan település van, ahol 10 ezernél több ember él, itt saját hatáskörben dönthetnek a maszkviselésről. A rendőrség ellenőrzi a rendelet szabályainak betartását, de ebben a Magyar Honvédség is segíthet.(Zalaegerszegi Hírlap)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!