A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint sokkal rosszabb a helyzet, mint azt Orbán gondolja

2020. november 13. – 12:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara alelnökével, Lénárd Ritával készített interjút a Hvg. A beszélgetésből többek között kiderül, hogy Lénárd szerint a kezdetekhez képest a kormány egyre inkább partnerként viselkedik, bár az is igaz, hogy most már az a tét, hogy a kormány szavazói életben maradnak-e. Az is elmondja, hogy hiány van szakemberekből,

már a 2240 intenzív ellátásra szoruló beteg ellátása is necces.

Az interjúban kitérnek arra is, hogy ha súlyosbodik a helyzet, és a kórházi kapacitás betelése miatt arról kell dönteni, hogy ki maradhat életben, akkor ki fogja ezeket a döntéseket meghozni. Lénárd szerint a frontvonalban teljesítő kollégákat nem lehet egyedül hagyni ezekkel a döntésekkel, és korábban már kidolgoztak erre egy részletes etikai ajánlást, amelyről majd a lakosságot is tájékoztatni kellene. Viszont azt nem tartja nyugtalanítónak, hogy a Covid-osztályon nem csak speciális szaktudással rendelkező orvosok dolgoznak, hanem mondjuk szemészek, belgyógyászok vagy háziorvosok.

A kormány részéről „gyorsabb, határozottabb és szervezettebb kormányzati döntésekre, utasításokra, protokollokra volna szükség”, illetve politikamentes összefogásra az egész országban. Ha ez nem sikerül, összeomolhat az egészségügy. Ráadásul ha nem sikerül a fertőzések számát jelentős mértékben csökkenteni, akkor nem 50%, hanem 80% fölötti az esély, hogy egyes ellátóhelyek nem fognak tudnak megfelelően működni.

Már most több helyen nem megfelelő az ápolási ellátás Magyarországon. A látogatási tilalom miatt a hozzátartozók csak telefonon tudnak érdeklődni, erre viszont nincs ideje az orvosoknak, külön személyzet, vagy legalább önkéntesek kellenének a helyzet megoldására. Emiatt sokan késve tudják csak meg, hogy meghalt egy hozzátartozójuk, illetve sok helyen megteltek a proszektúrák hűtőkamrái, ahol a boncolásokat végzik, nem tudják hol elhelyezni a halottakat. Ezen kívül annyira leterheltek a kórházak, hogy a mentő kórházról kórházra jár a koronás beteggel, mire valahol találnak neki szabad ágyat.

Orbán Viktor a korábbi 50%-os jóslata után már 99,9%-ra saccolta az esélyét, hogy nem roppan össze teljesen az egészségügy a koronavírus miatt, de Lénárd nem ilyen optimista, szerinte ennél sokkal rosszabb a helyzet. Hosszútávon pedig a Covid tartósan negatív hatással lesz a magyar egészségügyre, és a leterheltség miatt előfordulhat, hogy nem tudnak megmenteni olyan betegeket, akiket más időszakban meg tudtak volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!