Orbán: Hétfőn további egészségügyi döntések várhatóak

2020. november 07. – 20:12

Másolás

Vágólapra másolva

„A vakcina a megoldás. Most már belátható távolságban van. Ezt visszaigazolta a mai megbeszélés is – fogalmazott Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett Reklám

”Jó esélyünk van arra, hogy európai, kínai és orosz vakcina is időben jusson Magyarországra, és megfelelő ellenőrzés után elérhetővé tegyük azok számára, akik önkéntesen be akarják magukat oltatni. Addig azonban még hátravan jó néhány hét, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mi történik körülöttünk.

Különösen Ausztria fontos számunka, amely a mi laboratóriumunk„

- mondta Orbán, és hozzátette, beszélt szombaton Sebastian Kurz osztrák kancellárral, kérte, hogy ossza meg a tapasztalataikat.

A miniszterelnök a járvány kezdete óta már többször is hangoztatta, hogy közelről figyelik Ausztriát, és azt, hogy ott milyen járványügyi lépéseket hoznak. Ehhez képest eddig Magyarországon jóval kevesebb korlátozást vezettek be, mint az osztrákoknál. Ausztriával ellentétben itthon nyitva tarthatnak a mozik, színházak, és lehet sportrendezvényt tartani, de jóval rövidebb a kijárási korlátozás is, Ausztriában este nyolc és reggel hat között tilos kimenni az utcára. Ebben a cikkben részletesen is összeszedtük, hogy milyen járványügyi szigorításokat hoztak az osztrákok az elmúlt hetekben.

Ide kattintva lehet böngészgetni a két ország grafikonjait a fertőzöttségről, a halálesetek számáról, a tesztekről és a pozitivitási rátáról, korábbi összevetésünket ezekről pedig itt olvashatja.

Orbán vasárnap az iparkamara elnökével egyeztet gazdasági kérdésekről, hétfő reggel pedig az operatív törzs ülésezik,

„ott további egészségügyi döntések várhatók”

- fogalmazott a miniszterelnök.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta, a Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen részt vett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.