Orbán: Áprilisban győzelmet hirdethetünk a járvány felett

Legfontosabb

2020. október 30. – 08:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A krónikus betegeket már január környékén be tudjuk oltani koronavírus ellen, a tömegek számára áprilisban lehet elérhető a vakcina – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. „Áprilisban nagy valószínűséggel győzelmet hirdethetünk a járvány felett”, tette hozzá. Az operatív törzset egy átoltási terv elkészítésére utasította.

Kínában és Oroszországban is tárgyalunk, tavasszal akár 2-3 féle vakcina közül is választhatunk majd a remények szerint.

Éjszakába nyúló virológiai tanácskozást tartottak az uniós vezetők. Orbán a meghozott szabályok betartatásában látja a megoldás kulcsát. „A maszkot viselni kell. Hétfőtől új világ kezdődik az ellenőrzésben, megvan a joga a rendőrségnek, hogy bezárjon helyeket, eljött ez a pillanat is” – mondta Orbán. Honfitársainknak továbbra sem javasolja a külföldi utazást.

„Nálunk a helyzet még istenes, kész zűrzavar, ami Európában uralkodik”

– tette hozzá. Ágykapacitások terén a harmadik legnagyobb tartalékkal rendelkezünk Európában, csak Németország és Ausztria előz meg minket, de a lélegeztetőgépekben elsők vagyunk.

De hogyan állunk az influenza elleni oltással? Orbán szerint megdupláztuk a készleteket, jelenleg 1,4 millió embert tudnak beoltani. Úgy tűnik, ennyi nem lesz elég, ezért rendeltünk még 360 ezret. A kiszállítás folyamatos, mondta a kormányfő. Debrecenben oltóanyaggyár épül, de az majd csak a következő influenzaszezonra termelhet majd.

Korábban írtuk: sok háziorvosi praxisban beadták a rászoruló idős vagy krónikus betegeknek a magyar influenzavakcinából kapott első készleteket, és most az orvosok egyelőre hiába várnak utánpótlásra. Az egyik háziorvos a Telexnek azt mondta: a korábbi évekhez képest ötször-hatszor annyi betege kér most oltást, de nem tud mit tenni, egyelőre várólistára írja a neveket. Van olyan praxis, ahol még elérhető a vakcina, máshol az orvos azzal nyugtatja a betegeit, hogy jönnek majd új készletek, és bőven lesz idő novemberben oltani.

A műsorvezető rákérdezett a nizzai terrortámadás hátterére is, amire a miniszterelnök azt válaszolta, hogy „ha nem akarunk nizzai eseteket látni Magyarországon, nem szabad beengedni őket”. Ezzel arra utalt, hogy az elkövető tunéziai származású, és nemrég érkezett Olaszországba, majd onnan Franciaországba utazott. Orbán nem engedné, hogy Brüsszelből olyan szabályokat erőltessenek ránk, amelyek nyomán migránsok jöhetnének ide, és aztán „temetésekre járhassunk”.

Orbán Viktor tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth Rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz. Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!