Várólistás lett a kormány által reklámozott ingyenes influenzaoltás

Legfontosabb

2020. október 27. – 10:59

frissítve

Várólistás lett a kormány által reklámozott ingyenes influenzaoltás
Influenza elleni vakcina egy vizsgálóbuszban Nógrádszakálban 2019. október 25-én. Fotó: Komka Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Sok háziorvosi praxisban beadták a rászoruló idős vagy krónikus betegeknek a magyar influenzavakcinából kapott első készleteket, és most az orvosok egyelőre hiába várnak utánpótlásra. Az egyik háziorvos a Telexnek azt mondta: a korábbi évekhez képest ötször-hatszor annyi betege kér most oltást, de nem tud mit tenni, egyelőre várólistára írja a neveket. Van olyan praxis, ahol még elérhető a vakcina, máshol az orvos azzal nyugtatja a betegeit, hogy jönnek majd új készletek, és bőven lesz idő novemberben oltani. A kormány szerint tudnak venni és gyártani is plusz vakcinát, a Sanofi viszont a Telexszel azt közölte: ők már nem fognak újabb készleteket szállítani a saját négykomponensű oltásukból.

Eléggé eltérőek a tapasztalatok arról, van-e elég influenzaoltás az országban, ha már egyszer a kormány mindenkinek azt ajánlja, hogy oltassa be magát. Mint megírtuk, a kormány az előző évekhez hasonlóan idén is 1,3 millió adag, három vírustörzset tartalmazó magyar vakcinát (3Fluart) gyártatott le. Az állam emellett azt az eredetileg a gyógyszertáraknak szánt 100 ezer négykomponensű oltást (Vaxigrip Tetra) is megvásárolta a Sanofitól, amelyet a 3 évesnél kisebb gyerekeknek és a várandós nőknek lehet beadni.

Azóta a miniszterelnök, a kormányszóvivő és az országos tisztifőorvos már számos alkalommal elmondta, hogy az oltás mindenki számára ingyenes, és mindenki oltassa be magát, sőt Orbán Viktor ezt a műveletet kamerák előtt is demonstrálta.

Nem gondoltak arra, hogy ilyen sok kell?

Könnyű azonban kiszámolni. hogy ha minden magyar állampolgár meg akarná ugyanezt tenni, ez a mennyiség nem lenne elég. Az általában 1000-2000 beteget ellátó háziorvosi praxisok első lépésben csak 150-200 darab oltást kaptak a 3 évnél idősebbeknek és a felnőtteknek beadható magyar oltóanyagból, a 3Fluartból. A háziorvosok a járási népegészségügyi központokban vehették át az ehhez szükséges egyszer használatos fecskendőket és az oltóanyagot, amelyet hűtőtáskában kellett elvinniük. A helyzetet egy háziorvos így írta le a Telexnek:

„Az elosztásakor első körben max. 200 db oltóanyagot igényelhetett minden háziorvos... ezt a 200 db-ot az meg is kapta, aki az első nap délelőttjén ment az oltásokért, aki viszont aznap délután, annak már csak 100 db jutott, mondván, hogy »nem gondoltuk, hogy minden háziorvos kérni fogja a 200 db-ot«.”

Mivel a háziorvosok is tisztában voltak azzal, hogy ez a mennyiség korántsem lesz elég mindenkinek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait követve prioritási listát állítottak fel: az első adagokból a 60 év feletti és a rizikócsoportba tartozó, krónikus, daganatos, szív-, tüdő-, vese- vagy cukorbetegeket oltják be. Fiatal, egészséges pácienseknek egyelőre azt javasolják, várjanak türelemmel.

Tömött sorokban jönnének oltani

Az ilyenkor szükséges prioritási szempont láthatóan sok helyen valóban működik. A Telex egy 79 éves olvasója azt írta: múlt héten jelentkezett be háziorvosánál védőoltásra, és a fiát és az unokáját is bejelentette. Másnapra kaptak időpontot, de aztán felhívták a fiát, hogy ő és az unoka nem mehet, mert kevés az oltóanyag, csak az idősek és a betegek kapnak.

A Telex egyik fiatal olvasója is majdnem hoppon maradt, de mivel billentyűzavara van, ő számíthat oltásra. Háziorvosa elmondása szerint a múlt héten kapott 100 darab vakcina ugyan már elfogyott, de a héten jön még 100, és akkor beadják neki az oltást.

Egy háziorvos azt mondta a Telexnek: a kormányzati nyilatkozatokat látva ő bízott abban, hogy majd kap a 200 adagon felül újabb készleteket, így aki először érdeklődött nála, annak beadta az oltást.

„A kormányzati kampány miatt az emberek tömött sorokban jönnének oltatni. Olyanok jelentkeznek nálam, és kérik az ingyenes oltást, akiket évek óta nem láttam. Eddig a kb. 2000 páciensem közül éves szinten 150-180-an kértek oltást. A mostani érdeklődést látva idén 5-6-szor több vakcinára lenne szükség.”

Az orvos szerint a népegészségügyi hivatal egyelőre nem meri kimondani neki, hogy nincs elég vakcina. Ő nem tud mit tenni, várólistát állított fel az oltásra.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva olvashatja el.

„Az oltóanyag jelenleg elfogyott”

Más orvos viszont kapott olyan hivatalos választ a tisztiorvosi hivataltól, amelyben nem tagadják, hogy átmenetileg elfogyott a vakcina:

„Tájékoztatjuk Önök(et), hogy a 3Fluart oltóanyag jelenleg elfogyott. Kérjük szíves türelmüket, plusz adagok megrendelése a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé a múlt héten megtörtént, érdemi választ erre még nem kaptunk. Kérjük, hogy további értesítésig ne kérjenek oltóanyagot ill. időpontot. Megértésüket köszönjük!”

A fent már idézett háziorvos azt mondta: eddig csak évente kétszer, januárban és április végén kellett elszámolni a népegészségügyi központ felé a felhasznált oltóanyagról, most azonban november 6-tól heti elszámolást vezetnek be. Az orvosoknak minden péntek délutánig le kell majd adniuk, hány embert oltottak be, és hányan várnak még oltásra. A háziorvos szerint ezek alapján fognak majd sakkozni a meglévő készletekkel.

Egy háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Egy háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Nem vagyunk elkésve semmiről

Egy másik háziorvos a betegeinek azt írta: sokan jelentkeztek védőoltásra, számos betegét már be is oltotta. A praxis azonban korlátozott számú 3Fluart nevű védőoltást kapott két részletben, és jelenleg várják a további adagokat. Az orvos azt ajánlja pácienseinek, hogy mindenki kérheti ingyenesen az oltást, de prioritást kell nyújtani a krónikus betegeknek és a 60 év feletti pácienseknek. Majd türelemre intő sorok következnek:

„Nem vagyunk elkésve semmiről, egész november folyamán is oltani fogunk az oltóanyag érkezése ritmusában. Az influenzajárvány december második felétől várható csak előrejelzések szerint. Az oltás általi védettség 2 héten belül kialakul. A 3Fluart oltásra jelentkezéseket fogadjuk és ütemezzük az oltóanyag ellátottság függvényében.”

Egy olvasónk közben arról számolt be, hogy a IX. kerületben van elég oltóanyag, mert ő azt a választ kapta, hogy akár ma is be lehetne adni a vakcinát a 8-10 éves gyerekeinek.

A Sanofi már nem szállít többet

Egészen más a helyzet a másik vakcinával, a Vaxigrip Tetrával. Ez nemcsak abban különbözik a magyar vakcinától, hogy három- helyett négyfajta influenzavírus ellen nyújt védelmet, hanem abban is, hogy csak hasított és nem teljes vírust tartalmaz, ezért kisebb eséllyel okoz lázat.

Ebből csak 100 ezer adag érkezett Magyarországra, de a cég a kormány kérésére a teljes készletet a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adta el, hogy azt a valóban rászoruló, 6-36 hónapos kisgyermekek, valamint a terhes és szoptató nők kaphassák meg ingyen. A Vaxigrip ezért sem a patikákban, sem a fizetős oltóközpontokban nem érhető el.

Ebből kizárólag a gyermek és felnőtt háziorvosi praxisok fognak kapni, akiknek – ahogy azt egy múlt heti cikkünkben olvashatták – össze kellett írniuk az erre való igényeket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradójának kérdésére azt válaszolta: a négykomponensű oltóanyag kiszállítása várhatóan a hét közepén kezdődik meg.

Egy orvos a Vaxigripről azt írta betegeinek, hogy „erről még nem nyilatkozott az Operatív törzs, hogy pontosan kiknek kívánja ezt biztosítani. Összegezve: aki szeretne még várni, hátha lesz 4 komponensű oltás, megteheti, legfeljebb később, november folyamán oltjuk”.

A kérdés ezután az, hogy ha a 100 ezer oltás kevésnek bizonyul, szükség esetén tudnak-e újabb kontingenst gyártani és szállítani Magyarországra. Asztalos Andrea, a Sanofi kommunikációs igazgatója a Telex kérdésére ezt válaszolta:

„Sajnos azt kell megerősítenem, hogy nem látunk esélyt további szállítmányra ebben az influenza szezonban. A gyártás tervezése tavaly októberben indult a mostani szezonra, amikor még nem lehetett látni a koronavírus járvány okozta megnövekedett oltási igényt. A vakcina biológiai készítmény, melynek gyártási technológiája nem teszi lehetővé a rövid távon történő előállítást.”

Ebben az esetben természetesen még ott van a 3 éves kor felett adható magyar vakcina. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az 1,3 millió magyar oltásból (3Fluart) kb. 700 ezer szokott csak elfogyni, igaz, akkor nem mindenki számára ingyenes az oltóanyag, és nincs olyan kormányzati kampány az oltásra, mint most.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az utánpótlásról a következőket mondta: jelenleg 1,3 millió influenza elleni oltóanyag van, de ha az igények ezt meghaladják, beszereznek még. „Bizonyos mennyiséget már akár holnap be tudnánk szerezni – mondta Gulyás –, és ha kell, akkor gyártani is tudunk.” A gyártás az valamivel hosszabb idő, de a kormány ma úgy látja, hogy a kapacitások elegendőek lesznek.

Miért érdemes oltani?

Koronavírus idején az influenza elleni oltást azért ajánlják, mert a két fertőzés egy időben jelentősen növelheti a súlyos állapot kialakulásának kockázatát főleg az idősek és a krónikus betegek körében. Amennyiben a rizikócsoportba tartozó gyermekeket, kisgyermekeket, várandós nőket és az idős, beteg embereket beoltják influenza ellen, panaszok jelentkezése esetén az orvosok nagy valószínűséggel tudják elkülöníteni az influenzás és a koronavírusos betegeket. Azért is érdemes oltatni, hogy a gyerekek vagy az amúgy egészséges felnőttek ne adják tovább a fertőzést az idősebb, krónikus beteg családtagoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!