Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség a szadai szafaripark elpusztult elefántjai miatt

2020. október 29. – 18:00

frissítve

Állatkínzás miatt nyomoz a rendőrség a szadai szafaripark elpusztult elefántjai miatt
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Állatkínzás bűntettének gyanúja” miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség a szadai szafaripark két elefántjának halála ügyében, válaszolta a Telex kérdésére a Pest Megyei Rendőrkapitányság.

Csütörtökön a Magyar Állatvédelem nevű portál írt arról, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendőrséghez fordult a két elpusztult elefánt miatt. A Nébih a Telexnek azt írta, hogy az esetről csak a múlt héten értesültek,

„mely után – a társszervek bevonásával – soron kívüli helyszíni ellenőrzést tartott. Az ellenőrzés során feltárt jogsértések miatt a Nébih az ügyben állatvédelmi, és az állati hullák kezelésére vonatkozó jogszabályok megsértése tárgyában hivatalból hatósági eljárás megindítása mellett döntött. Emellett október 27-én büntetőfeljelentést tett állatkínzás vétségének gyanúja miatt”.

Kedden hosszabb cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a magyar állatvédők körében már egy ideje keringett a hír, hogy a Magyar Nemzeti Cirkuszhoz tartozó szadai szafaripark öt elefántjából kettő, Mambo és Betty, még augusztusban elpusztult, de azt hivatalosan csak október 21-én erősítette meg René Casselly, a legendás cirkuszfamília tagja a Facebook-oldalán. A bejegyzésben Casselly arról ír, hogy a hírt azért sem hozták korábban nyilvánosságra, mert „nem volt hozzá erejük”.

Casselly ezután több, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett, a legutolsó verzió szerint az állatok szállítás következtében pusztultak el. A tetemeket pedig „magánterületen” ásták el – az eddigi nyilatkozatok alapján – a Győr közelében található Töltéstaván.

Kerestük az állatok tulajdonosát, René Cassellyt, és a vele szerződésben álló Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatóját, ifjabb Richter Józsefet is, de kérdéseinkre kedden nem akartak válaszolni. Mándoki Míra, az Állatorvostudományi Egyetem Patológiai Tanszék vezetője a Telexnek azt nyilatkozta, hogy „szabálysértési eljárást von maga után, ha egy ekkora tetemet elásnak a földbe. Egy európai uniós rendelet szerint ráadásul

a vadon élő, egzotikus állatok tetemét elásással nem lehet megsemmisíteni, hanem el kell égetni, pontosan azért, mert nem tudható, mi áll az elhullás hátterében”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!