Nem áshatsz el a kert végében csak úgy két elefánttetemet

Legfontosabb

2020. október 27. – 16:30

frissítve

Nem áshatsz el a kert végében csak úgy két elefánttetemet
A Magyar Nemzeti Cirkusz Safari Park Szadán a sajtóbejárás napján, 2020. május 19-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az állatvédők egy ideje sejtették, csak több mint két hónap után került nyilvánosságra, hogy a szadai szafaripark két elefántja, Mambo és Betty elpusztult. Ők azok a cirkuszi elefántok, amelyek fotói három éve a magyar sajtóban forogtak. A állatok már akkor sem voltak fiatalok, de kinézetük olyan sokkoló volt, hogy az Állatmentő Liga feljelentést is tett. Az állatvédők szerint az elefántok egy kamionban pusztulhattak el, erre utal az Agrárminisztérium válasza is, az állatok tulajdonosa, René Casselly viszont ködösít és egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat ad. Boncolás kegyeleti okokra hivatkozva nem történt, a több tonnás tetemeket pedig egyszerűen elásták. Ez viszont minden jogszabállyal szembemegy.

A magyar állatvédők körében már egy ideje keringett a hír, hogy a Magyar Nemzeti Cirkuszhoz tartozó szadai szafaripark öt elefántjából kettő, Mambo és Betty augusztusban elpusztult, de azt hivatalosan csak október 21-én erősítette meg René Casselly, a legendás cirkuszfamília tagja a Facebook-oldalán. A bejegyzésben Casselly arról ír, hogy a hírt azért sem hozták korábban nyilvánosságra, mert „nem volt hozzá erejük”.

„Még mindig nem tiszta, mi volt az állatok halálnak oka, amint több információm lesz erről, közölni fogom”

– olvasható ugyanabban a bejegyzésben.

A hírt először a Bild hozta le. A Pro Wildlife állatjóléti szervezet társalapítója a lapnak azt állította, hogy az elefántok egy fellépés után, egy kamionban pusztultak el, megfulladhattak. Casselly ezután szinte mindenkinek nyilatkozott, de a sajtó rohamát láthatóan egyre kevésbé tudta kezelni, több egymásnak ellentmondó információt adott ki. A tréner a német lapnak azt mondta, hogy boncolás nem volt, így az állatorvosok a halál okát sem tudták megállapítani, „előfordulhat, hogy valamilyen fertőzés végzett velük”, az elefántokat pedig a park területén temették el.

Casselly az elefántok halálhíréről szóló facebook posztja:

Itthon egyébként az előbbi verzió tartja magát. Nagy Ervin, a Magyar Szőrmeellenes Liga alapítója a Telexnek arról beszélt, hogy annak a külföldi adatbázisnak a kezelőjétől, amely a világban élő elefántokat tartja nyilván, ő is úgy tudja, hogy augusztusban egy vihar miatt nem terelték ki az állatokat a kamionból, nehogy megvaduljanak.

Noha többször is küldtünk megkeresést, a Telexnek egyáltalán nem válaszolt a tárca arra, hogy mi történt, egy lelkes állatvédőnek viszont négy napon belül, még október 22-én reagált. A levelet hozzánk is eljuttatták, amiben a minisztérium – a fentiekkel egybevágóan – azt írta a nőnek, hogy már a magyar hatóságok is vizsgálják az ügyet, és hogy az állatok „egy belföldi szállítást követően vesztették életüket”.

„Az ellátó állatorvos fertőző betegségre utaló jeleket nem talált, az állatok pusztulását valószínűsíthetően a szállítással összefüggésbe hozható baleset okozta”

– olvasható a minisztérium levelében.

Ebben azt is írják, hogy az eljárás még folyamatban van. Ugyanakkor „a vizsgálat kitért a menazsériában tartott többi állat egészségi állapotának ellenőrzésére is, amely megfelelőnek bizonyult”. Ez áll egyébként abban a közleményben is, amit az Agrárminisztérium ma végül kiadott.

Casselly kedden személyesen már nem adott interjút, kérdéseinket a Magyar Nemzeti Cirkusz sajtóját kezelő Kámán Ildikón keresztül küldhettük csak el neki. Mivel Kámán sem érte el a trénert, ezért visszaküldték Casselly korábbi nyilatkozatait, „használjuk azt”, de a sokszor semmitmondó reakciókból aligha kaptunk választ arra, hogy

  • vezettek-e elhullási naplót?
  • Pontosan melyik hatóságnak, és mikor jelezték, hogy az elefántok elpusztultak?
  • Tisztában vannak-e azzal, hogy az ilyen egzotikus állatokat Magyarország területén nem lehet elhantolni. Ha igen, miért tettek mégis így?

Elásni nem, csak elégetni lehet

A cirkuszcsalád öt elefántját augusztus 18-án Szadáról szállították Töltéstavára. A Győr melletti településen a szadai szafariparkhoz hasonló terület kialakítását tervezi a Casselly család. Állatvédők szerint a szadai és a Győr melletti park is már annak az előkészítése, hogy előbb-utóbb Magyarországon is betiltják a cirkuszi állatok szerepeltetését. Három éve pont ezeknek az elefántoknak a fotói keringtek a sajtóban, miután Puskás Peti egy nyilvános posztban fakadt ki az állatok sokkoló kinézete miatt. Az elefántok akkor a Magyar Nemzeti Cirkusz Circus Maximus szupershow-jában szerepeltek. Az állatok a fotókon annyira soványnak látszódtak, hogy az Állatmentő Liga feljelentést tett, de eljárás végül nem indult.

A 37 év éves Mambón és a 35 éves Bettyn kívül augusztus 18-án egy harmadik elefánt, Tonga is összeesett, őt nagy nehezen, három nap alatt sikerült az orvosoknak megmentetni. Ifjabb Richter József a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy

„egy hatalmas, több napon át tartó beavatkozás volt, és ennek hatására a Casselly családnak már nem jutott idő arra, hogy felboncolják az állatokat és kegyeleti okokból nem szerették volna őket felboncoltatni”.

Ennél is nagyobb baj, hogy a több tonnás tetemeket egyszerűen elásták. „Vannak olyan állatfajok, mint az elefántok is, amelyek úgynevezett CITES engedéllyel (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora – Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről), rendelkeznek. Az ilyen állatokat mikrocsippel kell azonosítani, az elhullásukat pedig kötelező jelentetni”, mondta a Telexnek Mándoki Míra egyetemi docens, az Állatorvostudományi Egyetem Patológiai Tanszékének vezetője.

Cirkuszoknak, állatkerteknek az állategészségügyi hatóságnak kell jelezni, ha elpusztul egy ott tartott, kisebb vagy nagyobb testű állatuk. Ez a hatóság lehet az illetékes hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos.

„Ezeket a védett fajokat pontosan azért tartják nyilván, és elhullásukat is azért kell jelenteni, hogy velük és a belőlük származó termékkel – ebben az esetben elefántcsonttal – se lehessen kereskedni”

– mondta Mándoki Míra.

Az állattartók egyébként évi maximum 100 kilogramm össztömegig hantolhatják el házi- vagy haszonállataikat. „Tehát ha egy macska vagy egy kutya pusztult el, arra kegyeleti okokból van lehetőség, hogy a kert végében eltemessék”, magyarázta az állatorvos. Viszont egy elefánt, de – a rendeletben található faji besorolása, illetve mérete miatt – már egy csikó tetemét sem hantolhatjuk el csak úgy. „Szabálysértési eljárást von maga után, ha egy ekkora tetemet elásnak a földbe. Egy európai uniós rendelet szerint ráadásul

a vadon élő, egzotikus állatok tetemét elásással nem lehet megsemmisíteni, hanem el kell égetni, pontosan azért, mert nem tudható, mi áll az elhullás hátterében”,

– mondta Mándoki Míra. Szerinte több hónappal az állatok halála után nagyon kicsi az esély arra, hogy megállapítsák a halál okát. „Ha az elefántok elhullása augusztusban történt, akkor szinte biztos, hogy nem tudunk már kórbonctani vizsgálatot végezni, hiszen az állati tetem rothadásnak indul, önemésztődik. Még pár napos csúszással is sokszor nehéz diagnózist mondani, hetekkel vagy hónapokkal az állat halála után pedig szinte lehetetlen. Ugyanakkor egyes kórokozókat, – mint a lépfene, a gümőkór baktériumát, a herpesz vírust vagy a Clostridiumokat – molekuláris biológiai vizsgálatokkal talán ki lehetne mutatni.”

Merrylu Casselly német artista és ifjabb Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója esküvőjük után a Mambó nevű elefánton a Szent István-bazilika előtt 2016. február 14-én. Fotó: Marjai János / MTI
Merrylu Casselly német artista és ifjabb Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója esküvőjük után a Mambó nevű elefánton a Szent István-bazilika előtt 2016. február 14-én. Fotó: Marjai János / MTI

Az állatorvos szerint, ha az elpusztult elefántok környezetében máig nem jelentkezett fertőzéses megbetegedés, akkor nagy valószínűséggel kizárható, hogy az állatok valamilyen fertőzés miatt hullottak el. Kérdés viszont, teszi hozzá, hogy két ekkora lebomló állati tetem milyen károkat tud okozni a környezetben és rejt-e egyéb fertőzésveszélyt.

Senkinek nem jelentettek

Bár a Casselly családdal szerződésben álló Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója korábban azt állította, hogy az elefántok halála miatt „a hatóságok felé természetesen megtörtént a bejelentés”, a Telexnek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezt cáfolta. „2020 augusztusában az állategészségügyi hatóságként eljáró szervek felé – ideértve a Nébih-et és a területileg illetékes megyei kormányhivatalt – nem történt ilyen jellegű bejelentés”.

A Nébih az elmúlt héten értesült egy ilyen esetről, mely után – a társzervek bevonásával – soron kívüli helyszíni ellenőrzést tartott

– írták. Innentől a válasz ugyanúgy folytatódik, ahogy az Agrárminisztérium levele. Vagyis, hogy „az állatok pusztulását valószínűsíthetően a szállítással összefüggésbe hozható baleset okozta”, de az eljárás még folyamatban van.

Amikor egy ekkora állat elpusztul egyfajta láncreakció indul be. A hatályos rendelet szerint a nagyobb tömegű állatok tetemét kizárólag ennek ártalmatlanítására engedéllyel rendelkező vállalkozónak lehet átadni. Az sem mindegy, hogy a szakemberek, milyen járművel szállítják el az elhullott állatokat: az előírások szerint ennek a többi között hermetikusan zárható raktérrel kell rendelkeznie, és azon belül is zárható tárolókban lehet csak szállítani az elhullott állatokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!