Szarka: Jól jön az előrehozott őszi szünet, hogy a hallgatók kimozogjanak ebből a pszichotikus állapotból

2020. október 16. – 17:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mindenki számára jól jön az előrehozott őszi szünet Szarka Gábor szerint, mert szükség van pár napra, hogy egy kicsit lenyugodjonak a hallgatók, a dolgozók, a tanárok és a vezetőség. Erről a közmédiában beszélt az SZFE pár hete kinevezett kancellárja, miután reggel elrendelte, hogy péntek 18 óráig mindenkinek el kell hagynia az egyetem és a kollégium épületeit, mert karbantartást és fertőtlenítést végeznek.

Szarka szerint fontos, hogy

ebből a kicsit pszichotikus állapotból a hallgatók kimozogjanak, hazamenjenek, beszélgessenek a szüleikkel, egy kicsit nyugodjanak meg, és próbáljanak meg olyan döntést hozni, ami nem a saját intézményük elleni különböző lépésekre vonatkozik.”

Arról is beszélt a kancellár az MTI szerint, hogy nem az egyetem kiürítéséről, hanem pusztán az őszi szünet előrehozásáról van szó. Szarka úgy látja, hogy a helyzet megérett erre, miután az intézményben semmilyen vezető nincs, aki a folyamatokat ellenőrizné, és döntéseket hozna a legmagasabb szinten. A vezetők csak akkor szándékoznak az egyetemre bemenni, ha meghívják őket valamilyen tárgyalásra vagy egyeztetésre, tette hozzá.

Szarka Gábor kancellárt nem engedik be az SZFE hallgatói az egyetem Vas utcai épületébe 2020. október 8-án.Fotó: Huszti István / Telex
Szarka Gábor kancellárt nem engedik be az SZFE hallgatói az egyetem Vas utcai épületébe 2020. október 8-án.Fotó: Huszti István / Telex

Szarka reagált a fővárosi önkormányzat felajánlására is, amely épületet biztosítana az SZFE hallgatónak és oktatóinak, ha kérik. A kancellár szerint érdekes felvetésről van szó, mint fogalmazott, ez egy alternatív választási lehetőség azoknak, akik nem szeretnék azt az egyetemi modellt követni, ami a modellváltás során létrejött. Azt mondta, hivatalos megkeresést ezzel kapcsolatban az egyetem nem kapott a fővárostól, nem tudják, hol lenne ez a helyszín és ott mi folyna.

„Ha azonban igaz ez a felvetés, akkor elképzelhető, hogy az lesz a megoldás, hogy akik ezt folytatni szeretnék egyetemen kívül, azok ott tudják folytatni”

Szerinte az egyetem polgárainak kell dönteniük, mert az egyetem ezt a fajta tanköztársasági modellt innentől kezdve az egyetem keretein kívüli magánkezdeményezésnek tekinti. „Ha ez így, csomagban átmehet egy másik helyszínre, az nekik is egy jó kimenet” – tette hozzá.

Bár tudnak arról, hogy a modellváltás jogszerűségéről alkotmánybírósági beadvány és a miniszterelnöknek szóló levél is született, álláspontjuk szerint jogszerűen jártak el.

Pénteken a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közleményben kérte Szarka Gábort, hogy gondolja át az intézmény hallgatóinak ellehetetlenítését. Szerintük nem oké a kollégiumból és az egyetem épületéből hallgatókat elküldeni, hűségesküt elvárni hallgatóktól, nyomást gyakorolni a dolgozókra, kikapcsolni az internetet, és lecseréltetni stikában a zárakat.

Az oktatói közösség szerint pedig a hallgatók tanuláshoz való jogát sérti meg Szarka az egyetem kiürítésével. Embertelennek nevezték, hogy néhány órás határidővel evakuálják a kollégistáinkat, ami a hátrányos helyzetű, és határon túl lakó hallgatók esetében a lakhatás megvonását jelenti.

Ebben a cikkünkben korábban részletesen beszámoltunk a NER elleni eddigi leglátványosabb csata történetéről, az alábbi videónkban pedig egyetemi oktató és hallgatók mesélték el nekünk részletesen, hogy miért is álltak bele a blokádba:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!