Archívum
Egy újabb NNI-nyomozó beszélt a rendőrség problémáiról, koncepciós eljárásokról, politikai...
Virág Norman Viktor nemrég mondott fel, mert azt látta, hogy amit ő rendőri munkának gondolt, azt valójában a független sajtó végezte el.
Vance Budapesten: Orbán Viktor tette a legtöbbet a békéért
Az amerikai alelnök az MCC-ben üzent Iránnak is, remélve, hogy jó döntést hoz a vezetés a tűzszünet után. J. D. Vance szerint az európai vezetők sok rossz döntést hoztak, a kontinens ezért van...
A Kutyapárt a feketekampány részének tartja Mérő Vera és Kőszegi Tamás MKKP-filmjét
Az ebek ura című filmben megszólaló, a párthoz korábban kötődő emberek szerint a párt feladta a korábbi értékeit. Kovács Gergely azt mondta, akkor keresték meg, amikor már elkészült a film.
Nem az NGM szervezte Nagy Mártonék ausztriai kiruccanását, ahogy azt a miniszter korábban állította
A Transparency International adatigénylést adott be a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, de csak azt a választ kapták, nem ők az adatkezelők, mert az Államadósság Kezelő Központ szervezte az utat.
Kinek van ideje sétálni és nézelődni? – Földényi F. László könyvéről beszélgetünk a Telex...
Áprilisi vendégünk Závada Péter költő, esztéta, drámaíró, műfordító.
Pénzt kaptam Orbánéktól, hogy jó adófizetőket neveljek az országnak. Ez pont arra elég, hogy...
„Óriási boldogság, hogy összesen négy generációért imádkozhatok. De ha a szüleim lerobbannak, elég nagy bajban leszek” – idős szüleihez ingázik vidékre, kamasz gyerekét neveli és unokáira vigyáz. Az...
Demjén Ferenc letiltatott a YouTube-ról egy NER-t kifigurázó paródiavideót
A Mi vagyunk a NER címre hallgató MI-videó egy ponton Demjén Ferenc dalába fordul át, az énekes ezért szerzői jogokra hivatkozva eltávolíttatta azt.
Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnöke
A Partizán, a Roma Sajtóközpont és a Bura Galéria munkatársa 41 éves volt.
Meghalt Czigány György, a Ki nyer ma? műsorvezetője
A költő, író, rádiós és televízió újságíró 94 éves volt.









