A popcornszínésznőnek elkönyvelt Demi Moore és egy előre leírt film miatt lett emlékezetes a Golden Globe
2025. január 6. – 06:30
A Golden Globe végleg a biztonságos, kevés izgalmat hozó díjátadók közé került, a botrányai után megtépázott, majd átalakított gáláról ugyanis csak néhány beszéd és néhány apró vicc marad emlékezetes. Ugyan az est házigazdája, Nikki Glaser azért eleresztett egy utalást a Sean Diddy Combs elleni vádakra, Glaser és a színpadra lépő színészek, filmesek is kerülték a nehezebb témákat. Az újraválasztott Donald Trump alig, a Blake Lively és Justin Baldoni közötti pereskedés egyáltalán nem került szóba a gálán.
Az estét végül egyértelműen Demi Moore nyerte, aki A szerben nyújtott alakításáért kapott Golden Globe-ot, és az alkalmat megragadva a saját karrierjéről osztott meg egy történetet. Moore a beszédében felidézett egy harminc évvel ezelőtti esetet, amikor azt mondták neki, hogy ő csak egy popcornszínésznő. A színésznő szerint egy ponton el is fogadta magában ezt a státuszt, és azt, hogy olyan filmekben szerepel, amik sikeresek, de a színészi kvalitásait valószínűleg sohasem ismerik majd el. A karrierjét is szinte lezártnak tekintette, amikor befutott A szer szerinte bátor és teljesen beteg forgatókönyve, amitől Moore úgy érezte, még van dolga színészként.
Nagy estéje volt a Magyarországon forgatott, magyar emigránsról szóló A brutalistának is. A rendező Brady Corbet például arról beszélt a gála végén, hogy a filmje számos ponton az összeomlás szélén állt, és többször is azt mondták neki, hogy az forgalmazhatatlan, és senki sem lesz kíváncsi rá.
Corbet a rendezői díjért kapott beszédében a stáb mellett külön kiemelte a Magyar Filmlabort is, amelynek munkája nélkül A brutalista nem készülhetett volna el. A Nemzeti Filmintézethez tartozó Filmlabor azon kevés műhely egyike a világon, ahol az analóg technikával felvett filmek utómunkáját is képesek kezelni. A brutalistát az ötvenes években kifejlesztett Vista Vision szalagra rögzítették, a film utómunkáján 10 filmlaboros munkatárs dolgozott. A rendező volt az, aki külön megemlékezett a pénteken elhunyt rendezőről, Jeff Baenáról.
A brutalista főszerepét, a magyar építészt alakító Adrien Brody is rendkívül érzelmes beszédet mondott, a gálán ott volt vele a Magyarországról kivándorolt anyja, Sylvia Plachy és apja, Elliot Brody is. Brody is megemlítette, hogy volt olyan pont a karrierjében, ahol nem számolt már azzal, hogy színészi díjakat fog kapni.
Adrien Brody abban bízik, hogy A brutalista hangot ad azoknak az embereknek, többek között a nagyszüleinek és anyjának, akik komoly áldozatot hoztak azzal, hogy elhagyták a hazájukat, és kivándoroltak Amerikába.
A filmes kategóriákban Jacques Audiard musicalje, az Emilia Pérez vitte el a legtöbb díjat, a magyar mozikba majd február végén érkező film összesen négy Golden Globe-díjat kapott. A sorozatok között A sógun dominált, a középkori Japánban játszódó sorozat három színésze (Szanada Hirojuki, Aszano Tadanobu, Anna Sawai) is megnyerte kategóriáját, emellett A sógun lett a legjobb drámasorozat is.
Jól szerepelt a Golden Globe-on a Szarvasbébi is, a legjobb minisorozat díja mellett a stábból Jessica Gunning is díjat kapott a legjobb női mellékszereplők között. A Szarvasbébi alkotója, Richard Gadd köszönőbeszédében úgy fogalmazott, a Szarvasbébi talán változást hozhat abban a tévés felfogásban, hogy a sötét és bonyolult sorozatokat nem nézi senki.
Született azért meglepetés is a Golden Globe-on, a brazil Fernanda Torres például többek között Nicole Kidman és Angelina Jolie elől hozta el a legjobb színésznőnek járó díjat, de a lett Áradás című animációs film győzelme is meglepetésnek számított az amerikai riválisok, például az Agymanók 2.-vel és A vad robottal szemben. Szintén meglepetésnek számít, hogy a több kategóriában is esélyesnek számító Anora végül egyetlen díjat sem kapott.
A Golden Globe-jelöltek és nyertesek listája (félkövérrel a győztesek):
Legjobb filmdráma
- A brutalista (The Brutalist)
- Sehol se otthon (A Complete Unknown)
- Konklávé (Conclave)
- Dűne: Második rész (Dune: Part Two)
- A Nickel-fiúk (Nickel Boys)
- Szeptember 5. (September 5)
Legjobb vígjáték/musical
- Anora
- Challengers (Amazon MGM Studios)
- Emilia Pérez
- Rokonszenvedés (A Real Pain)
- A szer (The Substance)
- Wicked
Legjobb animációs film
- Áradás (Flow)
- Agymanók 2. (Inside out 2)
- Egy csiga emlékiratai (Memoir of a Snail)
- Vaiana 2. (Moana 2)
- Wallace & Gromit: Vengeance Most Fowl
- A vad robot (The Wild Robot)
Legjobb blockbuster/közönségfilm
- Alien: Romulus
- Beetlejuice Beetlejuice
- Deadpool & Rozsomák (Deadpool & Wolverine)
- Gladiátor II
- Agymanók 2.
- Twisters: Végzetes vihar (Twisters)
- Wicked
- A vad robot
Legjobb nem angol nyelvű film
- Minden, ami fénynek tűnik (All We Imagine As Light)
- Emilia Pérez
- The Girl With The Needle
- I’m Still Here
- A szent füge magja (The Seed of the Sacred Fig)
- Vermiglio
Legjobb női főszereplő filmdrámában
- Pamela Anderson (The Last Showgirl)
- Angelina Jolie (Maria)
- Nicole Kidman (Jókislány)
- Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
- Fernanda Torres (I’m Still Here)
- Kate Winslet (Lee)
Legjobb férfi főszereplő filmdrámában
- Adrien Brody (A brutalista)
- Timothée Chalamet (Sehol se otthon)
- Daniel Craig (Queer)
- Colman Domingo (Sing Sing)
- Ralph Fiennes (Konklávé)
- Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb női főszereplő vígjátékban/musicalben
- Amy Adams (Nightbitch)
- Cynthia Erivo (Wicked)
- Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
- Mikey Madison (Anora)
- Demi Moore (A szer)
- Zendaya (Challengers)
Legjobb férfi főszereplő vígjátékban/musicalben
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Hugh Grant (Eretnek)
- Gabriel Labelle (Saturday Night)
- Jesse Plemons (A kegyelem fajtái)
- Glen Powell (Hit Man)
- Sebastian Stan (A Different Man)
Legjobb női mellékszereplő (film)
- Selena Gomez (Emilia Pérez)
- Ariana Grande (Wicked)
- Felicity Jones (A brutalista)
- Margaret Qualley (A szer)
- Isabella Rossellini (Konklávé)
- Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Legjobb férfi mellékszereplő (film)
- Yura Borisov (Anora)
- Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
- Edward Norton (Sehol se otthon)
- Guy Pearce (A brutalista)
- Jeremy Strong (The Apprentice)
- Denzel Washington (Gladiátor II)
Legjobb filmrendező
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Edward Berger (Konklávé)
- Brady Corbet (A brutalista)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Payal Kapadia (Minden, amit fénynek látunk)
Legjobb forgatókönyv
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Brady Corbet, Mona Fastvold (A brutalista)
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Peter Straughan (Konklávé)
Legjobb filmzene
- Volker Bertelmann (Konklávé)
- Daniel Blumberg (A brutalista)
- Kris Bowers (A vad robot)
- Clément Ducol, Camille (Emilia Pérez)
- Trent Reznor, Atticus Ross (Challengers)
- Hans Zimmer (Dűne: Második rész)
Legjobb betétdal
- Beautiful that way –– The Last Showgirl (Andrew Wyatt, Miley Cyrus, Lykke Zachrisson)
- Compress / Repress –– Challengers (Trent Reznor, Atticus Ross, Luca Guadagnino)
- El Mal –– Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille, Jacques Audiard)
- Forbidden Road –– Better Man (Robbie Williams, Freddy Wexler, Sacha Skarbek)
- Kiss The Sky–– A vad robot (Delacey, Jordan K. Johnson, Stefan Johnson, Maren Morris, Michael Pollack, Ali Tamposi)
- Mi Camino –– Emilia Pérez (Clément Ducol, Camille)
Legjobb drámasorozat
- A sakál napja (The Day of the Jackal)
- A diplomata (The Diplomat)
- Mr. & Mrs. Smith
- A sógun (Shogun)
- Utolsó befutók (Slow Horses)
- Nyerd meg az életed (Squid Game)
Legjobb vígjátéksorozat
- Abott Általános Iskola (Abbott Elementary)
- A mackó (The Bear)
- Úriemberek (The Gentlemen)
- Hacks
- Bármit, csak ezt ne (Nobody Wants This)
- Gyilkos a házban (Only Murders In The Building)
Legjobb mini-, antológiasorozat vagy tévéfilm
- Szarvasbébi (Baby Reindeer)
- Cáfolat (Disclaimer)
- Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori (Monsters: The Lyle and Erik Menendez Story)
- Pingvin (The Penguin)
- Ripley
- True Detective: Night Country
Legjobb női főszereplő drámasorozatban
- Kathy Bates (Matlock)
- Emma D'Arcy (Sárkányok háza)
- Maya Erskine (Mr. & Mrs. Smith)
- Keira Knightley (Fekete galamb)
- Keri Russell (A diplomata)
- Anna Sawai (A sógun)
Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban
- Donald Glover (Mr. & Mrs. Smith)
- Jake Gyllenhaal (Ártatlanságra ítélve)
- Gary Oldman (Utolsó befutók)
- Eddie Redmayne (A Sakál napja)
- Szanada Hirojuki (A sógun)
- Billy Bob Thornton (Az olajügynök)
Legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban
- Kristen Bell (Bármit, csak ezt ne)
- Quinta Brunson (Abbott Általános Iskola)
- Ayo Edebiri (A mackó)
- Selena Gomez (Gyilkos a házban)
- Kathryn Hahn (Agatha mindvégig)
- Jean Smart (Hacks)
Legjobb férfi főszereplő vígjátéksorozatban
- Adam Brody (Bármit, csak ezt ne)
- Ted Danson (Beépített öregúr)
- Steve Martin (Gyilkos a házban)
- Jason Segel (Direkt terápia)
- Martin Short (Gyilkos a házban)
- Jeremy Allen White (A mackó)
Legjobb női főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben
- Cate Blanchett (Cáfolat)
- Jodie Foster (True Detective: Night Country)
- Cristin Milioti (Pingvin)
- Sofía Vergara (Griselda)
- Naomi Watts (Feud: Capote vs. The Swans)
- Kate Winslet (A rezsim)
Legjobb férfi főszereplő mini-, antológiasorozatban vagy tévéfilmben
- Colin Farrell (Pingvin)
- Richard Gadd (Szarvasbébi)
- Kevin Kline (Cáfolat)
- Cooper Koch (Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Ewan McGregor (Egy úr Moszkvában)
- Andrew Scott (Ripley)
Legjobb női mellékszereplő sorozatban
- Liza Colón-Zayas (A mackó)
- Hannah Einbinder (Hacks)
- Dakota Fanning (Ripley)
- Jessica Gunning (Szarvasbébi)
- Allison Janney (A diplomata)
- Kali Reis (True Detective: NIght Country)
Legjobb férfi mellékszereplő sorozatban
- Aszano Tadanobu (A sógun)
- Javier Bardem (Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori)
- Harrison Ford (Direkt terápia)
- Jack Lowden (Utolsó befutók)
- Diego Luna (La Máquina)
- Ebon Moss-Bachrach (A mackó)
Legjobb stand-up műsor
- Jamie Foxx: What Had Happened Was
- Nikki Glaser: Someday You'll Die
- Seth Meyers: Dad Man Walking
- Adam Sandler: Love You
- Ali Wong: Single Lady
- Ramy Youssef: More Feelings