Taylor Swiftről egy űrlény lesmárolásával lehet csak elvonni a figyelmet

2024. szeptember 13. – 19:27

Taylor Swiftről egy űrlény lesmárolásával lehet csak elvonni a figyelmet
Sabrina Carpenter az MTV VMA-n szeptember 11-én New Yorkban – Fotó: Christopher Polk / Billboard / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Amerikai idő szerint szerda este rendezték az amerikai celebvilág és szórakoztatóipar egyik legfontosabb eseményét, az MTV Video Music Awardsot (VMA), ami minden évben témát ad a bulvársajtónak is. Az idei gála tele volt furcsa és meghökkentő pillanatokkal, a női popzene új generációja (Sabrina Carpenter, Chappell Roan) pedig dominált, ezzel jelezve, hogy eljött az ideje a trónfosztásnak.

A New Yorkban megrendezett gálát eredetileg szeptember 10-ére tervezték, de a szervezők úgy döntöttek, hogy Kamala Harris és Donald Trump első, egyben feltehetőleg utolsó elnökjelölti vitája miatt átteszik egy nappal későbbre, hogy az eseményt véletlenül se árnyékolja be a vita. Az esemény így sem volt politikamentes, de a szervezők megúszták, hogy lózungoktól legyen hangos a gála.

Britney és Madonna örök

Ez volt a negyvenedik VMA, így az eseményen kiemelt hangsúlyt fektettek arra, hogy felidézzék az elmúlt négy évtized történelmi pillanatait. Levetítették Madonna Like a Virgin-előadását, amit az első gálán adott elő 1984-ben, felidézték 2001-et, amikor Britney Spears kígyót dédelgetett a nyakában az I'm a Slave 4 U alatt, lement Taylor Swift 2009-es videója, amiben a You Belong With Me című slágerét adja elő a New York-i metróból egyenesen a gálára tartva. Szintén felvillant a moonwalkoló Michael Jackson, a bébiképű Justin Bieber és Prince is, akik korábban már mind felléptek a sztárparádén.

Az új generációs sztárok közül is többen lerótták tiszteletüket az előző évtizedek ikonjai előtt, és a korábbi gálák legendás outfitjeit idézték. Megan Thee Stallion, az est házigazdája a show részeként direkt Britney Spearsnek öltözött, és egy albínó pitonnal a vállán jelent meg. Egy idő után nem bírta, és besokallt a hüllőtől, pedig egyik tavalyi slágerének Cobra volt a címe, legfrissebb, Japánban forgatott klipjében pedig szintén kígyózik egy kígyó.

Tate McRae kanadai énekesnő is Britney-re emlékezett, és egy csipkés fekete dresszel tisztelgett előtte, az egyik legnépszerűbb új női rapper, Glorilla pedig Lisa Lopesnek öltözött, a hajkoronáját is beleértve. Az est egyik nagy sztárja, Sabrina Carpenter Madonna 1991-es fehér estélyijét rántotta elő a szekrényből.

Az év raplemezének járó díjat behúzó Eminem is felült a nosztalgiavonatra, és visszautalt saját VMA-koncertjére 2000-ből. A rapper anno platinaszőke hasonmásaival lépett színpadra, hogy előadják a korszakalkotó, alteregókkal játszadozó The Real Slim Shady című dalt. A szőke parókát viselő előadó most ugyanezt tette, amikor előadta a Houdinit, ezúttal azonban szakállas hasonmások vették körül. Eminem ezzel ráerősített megosztó új lemezének koncepciójára, melyen eltemette egykori kiégett alteregóját, aki annyi gondot okozott neki a karrierje során.

Csak egy átlagos nap Taylor Swift életében

Taylor Swift, korunk vitatott megítélésű popsztárja a gála legnagyobb nyertese lett: tizenkét jelöléséből hetet díjra váltott, ezzel pedig rögtön rekordot döntött. Ő lett a legtöbb, szám szerint harminc VMA-díjat birtokló zenész az esemény történetében, megelőzve Beyoncét, aki eddig 26 űrhajós szobrot kapott.

Swift (aki megnyerte az év videója és az év előadója díjat is) amellett, hogy tarolt, szokásához híven most is jókat táncolt a zenészkollégák fellépései alatt. Úgy tűnt, hogy az abszolút kedvence Katy Perry nosztalgikus fellépése lett.

Swiftről azonban megint nem a zenéje miatt beszélünk, sokkal nagyobb figyelmet kaptak a megszólalásai. Az énekesnő az év videójáért (Fortnight) járó díj átvételekor megragadta az alkalmat, hogy szavazásra buzdítsa a rajongóit. Mindezt alig 24 órával azután tette, hogy az Instagramon Kamala Harris mellett tette le a voksát. Miután megköszönte a rajongóinak, hogy rá szavaztak, hozzátette: „Ha 18 elmúltál, kérlek, regisztrálj, hogy szavazhass valami másra, ami igazán fontos: az elnökválasztásra.”

Az énekesnő a közéleti mondandóját azért cukiskodással is ellensúlyozta. Swift párjának, az NFL-játékos Travis Kelcének is üzent, aki ott volt vele a Post Malone-nal közös Fortnight forgatásán, és végig támogatta őt.

„Minden, amihez ez az ember hozzáér, boldogsággá, vidámsággá és varázslatossá válik, ezért szeretném megköszönni neki, hogy hozzájárult ezzel a forgatásunkhoz, ami örök emlék marad” – mondta beszéde során Swift.

Az üzenetre Travis Kelce bátyja, Jason is reagált egy beszélgetős műsorban csütörtökön. Az egykori NFL-sportoló így nyilatkozott Swiftről: „Annyira tehetséges, hogy az már-már nevetséges. Nem csak énekesként, dalszerzőként is, abszolút elkötelezett a saját produkciója iránt.”

Újra eljöhet Katy Perry momentuma?

Azt már augusztusban tudni lehetett, hogy Katy Perry életműdíjat kap, és fel is lép az eseményen. Az énekesnő épp nagy visszatérésére készül, így az esemény jó apropó volt arra, hogy promózza 143 című új albumát, ami az első nagylemeze lesz négy éves kihagyása után.

Perry és a rafinált PR-csapata egy egyszerű, de bátor marketinghúzással egy QR-kódot is nyomott az énekesnő derekára, aminek a híre nyilvánvalóan körbement az interneten, és egy ideig mindenki azt találgatta, hogy mi rejlik a szkennelhető vonalkód-tetkó mögött. Mint utóbb kiderült, a QR-kód nyilvánvalóan Perry új lemezének linkjére vezet. A kód elhelyezésével az újra népszerű ribancrendszám-trendet is meg tudták lovagolni, miközben az InStyle kikiáltotta a tetkót az idei VMA legfelháborítóbb kiegészítőjének.

Fotó: Mike Coppola / MTV / Getty Images
Fotó: Mike Coppola / MTV / Getty Images

Perry koncertje valójában egy óriási válogatás volt az életmű legnagyobb slágereiből: elhangzott a Teenage Dream, az I Kissed a Girl és a Firework is, mintha csak újra 2010-et írnánk. Ettől még nagy kérdés, hogy Perry vissza tudja-e szerezni a helyét a popsztárok között, és kihasználja-e a személye körüli felhajtást. A gála után a bulvár mindenesetre a mellével, a vizes hajával és azzal volt elfoglalva, hogy Doechiivel közös daluk alatt leszbikus szexet imitáltak a színpadon. Ezt sok rajongó kifogásolta, mondván, az aktust Orlando Bloom, az énekesnő párja is végignézte a partvonalról.

Senki sem beszélhet így Chapell Roannal

Az igazán emlékezetes fellépések a pop új díváitól, Chapelle Roantól és Sabrina Carpentertől érkeztek. Carpenter Espresso című dala a nyár egyik legnagyobb slágere volt, ő meg is kapta az év dalának járó díjat, Roant pedig megválasztották a legjobb új előadónak, ami jogos döntés azok után, hogy az elmúlt pár hónapban csak róla szólt minden a popzenében.

A két előadó ugyanannak az új popgenerációnak a tagja, akikre nagy hatást gyakorolt a Hannah Montana-sorozat csillogó, tökéletes világa és Miley Cyrus Disney-karaktere, és többen azt jósolják, hogy a receptjükkel egyszer Taylor Swift nyomdokaiba léphetnek. A két Z generációs előadó könnyen eladható, fülbemászó popot csinál, az imidzsük jól felépített, mégis önállóbb figurák az elődeikhez képest. Bátrabban beszélnek például a feminizmusról, a nők kiszolgáltatott helyzetéről a szórakoztatóiparban, közéleti kérdésekben is megnyilvánulnak, és kiállnak az LMBTQ-közösség tagjai mellett. Erre idén konkrét precedens is volt egyikük beszéde alatt.

Ennek az új hullámnak fontos figurája még Gracie Abrams és Olivia Rodrigo, utóbbi tavaly szólt nagyot a VMA-n, átadva a stafétabotot emlegetett kortársainak, akik nála is több beszédtémát szolgáltattak fellépéseikkel. Elég, ha visszanézzük a hét jelölést kapó Sabrina Carpenter szexuális energiáktól túlfűtött fellépését, ami alatt csókolózott például egy földönkívülinek öltözött lánnyal, hogy aztán végignézze, hogy egy asztronauta is összemelegedjen a földönkívülivel.

Sabrina Carpenter az MTV VMA díjátadós fellépésén – Fotó: Gilbert Flores / Billboard / Getty Images
Sabrina Carpenter az MTV VMA díjátadós fellépésén – Fotó: Gilbert Flores / Billboard / Getty Images

Az űrlénycsókra azonban váratlan helyről érkezett kritika: maga Britney Spears, a gála egyik sokat emlegetett ikonja reagált Carpenter húzására egy videóban.

„Nem néztem a VMA-t, de pár dolgot azért láttam. Sabrina Carpenter például miért csókolózik egy földönkívülivel a színpadon? Imádom őt, halálosan szeretem, de ezt a részt nem értettem, miért nem egy csajt csókolt meg? Az egész nagyon fura volt” – mondta Spears, majd arra is kitért, hogy hogyan érintette, amikor Carpenter felemlegette őt. „Carpenter kimondta a nevemet a vörös szőnyegen. Ez azért elég menő, mert néha elfelejtem, hogy híres vagyok.”

A Carpenternél eggyel bátrabb popzenét játszó Chapelle Roan (akit a dragkultúra és a Szegény párák kosztümös világa is inspirált) amellett, hogy lovagi jelmezben és középkori díszletben lépett fel, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy keményen visszaszólt egy paparazzónak, aki rákiabált a vörös szőnyegen, hogy fogja be a száját. Roan ezt követően egy helyszíni interjúban elmondta, hogy az olyan szorongó emberek számára, mint ő, igencsak megterhelő egy ehhez hasonló szituációban lenni. „A vörös szőnyeg borzalmas. Vissza kellett szólnom, és vissza is fogok szólni. Nem kiabálhatnak rám csak így.”

Később, amikor átvette a legjobb új előadónak járó díját, beszédet intézett az LMBTQ-közösség tagjai felé, kitüntetését azoknak a queer és transznemű embereknek ajánlotta, „akik életben tartják a popzenét”. Roan, aki az Egyesült Államok középnyugati régiójából származik, a helyi fiataloknak is üzent: „Üzenem minden midwesti queer kölyöknek, aki most engem néz: látlak titeket, megértelek titeket, mert én is egy vagyok közületek. Ne hagyjátok, hogy bárki is azt mondja nektek, hogy nem lehetsz az, aki szeretnél.”

A hiphopmumus újra kísért

A gálán így vagy úgy, de a hiphopnak is jutott szerep, és az új generáció mellett igazi veteránok is felbukkantak. A műsort vezető Megan Thee Stallion szerepéből kibújva előadta új slágerét és díjat is kapott, tiszteletét tette a színpadon az óráiról híres, a párizsi olimpián is felbukkant legenda, Flavor Flav, aki formabontó módon Taylor Swiftnek adta át a díját. Volt még Slim Shadyt felélesztő, nosztalgikus Eminem-show, LL Cool J pedig megmutatta, hogy még mindig remek formában van.

Bár az eseményt messziről elkerülte, a műfaj mumusaként (hiphop boogeyman) emlegetett Kendrick Lamar is állást foglalt, és a rá jellemző sejtelmes kritikával reagált a gálára. Az időzítés is szándékos volt, a gála szeptember 11-én este 8-kor indult, Lamar pedig ugyanekkor tette közzé új dalát (Watch the Party Die) az Instagramon.

A következő Super Bowlon fellépő rapper az időzítéssel szerette volna nyomatékosítani a dal üzenetét. A számban Lamar Hollywood anyagiasságát, hedonizmusát és a felszínes siker dicsőítését is kritizálja. Vagyis azt a kultúrkört, amit a Drake-hez hasonló, mainstream díjátadókon fellépő előadók képviselnek ahelyett, hogy az ipart érintő valódi problémákkal foglalkoznának.

Mint a Complex írja, a döntés szimbolikus, az új dal nem a VMA-nek címzett direkt diss track, sokkal inkább a komplett szórakoztatóiparnak szánt rideg dorgálás.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!