Egy pedofíliával vádolt orosz divattervezőt tett meg vezető dizájnernek Kanye West

2023. december 14. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

Kanye West Gosa Rubcsinszkij orosz divattervezőt és fotóst tette meg a Yeezy vezető dizájnerének. A rapper-divattervező Twitteren jelentette be a hírt, ahová ezzel a bejegyzésével tért vissza hivatalosan profilja visszaszerzése után, amit Elon Musk többször is korlátozott a zenész súlyos antiszemita megszólalásai után.

„A Yeezy Gosa Rubcsinszkijt üdvözli új vezető dizájnereként. A legendás orosz tervező érkezése a zene és a divat kiemelkedő globális márkájához valódi mérföldkő a dizájn történetében” – áll a Yeezy márka közleményében, amit Kanye West (újabban csak „Ye”) maga tett közzé december 13-án éjjel. A Yeezy Kanye West – formálisan – 2009-ben alapított márkája, amely 2013-ban jelentette be hosszútávú társulását az Adidasszal. A partnerség 2022 végéig tartott, a cég közel 10 év együttműködés után hátrált ki Ye mögül, és mint utóbb kiderült, mindkét fél brutális árat fizetett a fájdalmas szakításért. A Yeezy azóta önálló márkaként létezik, ebbe száll be most Rubcsinszkij.

A 38 éves orosz divattervező 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban írt bővebben a változásról. „Nagy örömmel mutatjuk be a Gosa Rubcsinszkij márka új irányvonalát, ami független kreatív divatházként működik tovább. A Comme des Garçons- és a Rassvet-családtól elszakadva, a márkánk külön úton folytatja tovább. Gosa kreatív vezetése alatt izgalmas új projekteket és együttműködéseket fogunk megvalósítani, amelyek megtestesítik függetlenségünk és kreatív lendületünk szellemét. Hálásak vagyunk a közösségünk folyamatos támogatásáért, amely táplálja az utunkat”.

A moszkvai születésű Rubcsinszkij által alapított, saját nevét viselő márka részéről ez az első valódi közlemény a cég helyzetről a tervező 2018 decemberében kirobbant pedofilbotránya óta, ami után az Adidas vizsgálatot is indított a divatmogul ellen. A vád szerint Rubcsinszkij megkérdőjelezhető üzeneteket váltott Instagramon, WhatsAppon és Facetime-on keresztül egy 16 éves tinédzserrel, akitől félmeztelen fotókat kért, arra utasítva a fiút, hogy úgy küldjön képeket, hogy a szülei ne vegyék észre. Az ügy után egy másik férfi is előállt arra hivatkozva, hogy a dizájner tőle is explicit képeket kért. Rubcsinszkij tagadta a vádakat, és azzal védekezett, hogy mindez a náluk használt castingfolyamatok része.

A fent hivatkozott Instagram-sztorikban említik a Rassvetet és a Comme des Garçons -t (CDG) is, utóbbi az a párizsi központú, de japán alapítású legendás divatház, amely tulajdonába tartozott a Gosa Rubcsinszkij is. A Kavakubo Rei által alapított CDG alá tartozik a Dover Street Market márka és ruhaüzlet, ahol Rubcsinszkij kollekcióit is meg lehetett vásárolni, beleértve a Rassvetet is, ami Rubcsinszkij 2016 óta létező utcai gördeszkás márkája.

A szakítás pontos oka nem derül ki, de feltételezhető, hogy a divatmárkák a Rubcsinszkij ellen felmerülő vádak miatt vetettek véget a partnerségnek. Mindez azért különösen izgalmas, mert Adrian Joffe, a CDG elnöke (és Kavakubo férje) 2019 májusában még megvédte Rubcsinszkijt a terhelő bizonyítékok hiányára hivatkozva. Azóta keveset lehetett hallani a Gosa Rubcsinszkij márkáról, a működése lényegében abbamaradt, a dizájner pedig felszívódott az online térből, négy év után, a Kanye Westtel való friss társulás kapcsán lehet először hallani nagyobb volumenű visszatéréséről.

A bejelentés előtt arról szóltak a hírek, hogy Gosa Rubcsinszkij részt vehet Kanye West és Ty Dolla $ign közös albuma, a Vultures kreatív folyamataiban, ő tervezte például a lemezhez járó merchandise logóját, ami lényegében Németország sasos címere átalakítva. Rubcsinszkij ezután márkája Instagramján fedte fel, hogy ő „készítette” a Vultures hivatalos borítóját is. Az internet felbuzdult azon, hogy a rajta szereplő tipográfiával a norvég Burzum nevű black metál zenekar előtt tisztelegnek, melyet a hírhedt neonáci, Varg Vikernes alapított.

A borító alapja egyébként Caspar David Friedrich német romantikus festő egyik festménye, amit Rubcsinszkij változtatás nélkül rakott a borítóra. Mindez több szempontból is problémás, és nem csak a lopás miatt. Sokkal inkább azért, mert

  • Friedrich köztudottan Adolf Hitler egyik kedvenc festője volt;
  • munkáit pedig előszeretettel használták a Harmadik Birodalomban a náci ideológia népszerűsítésére,
  • magával a Burzumra jellemző betűtípussal pedig egy neonáci által alapított zenekar előtt hajtanak fejet.

Rubcsinszkij és Kanye West barátsága egyébként régre nyúl vissza: a párost először és eddig utoljára 2016-ban fotózták le együtt Moszkvában, azóta Ye többször is Rubcsinszkij által tervezett ruhákban jelent meg, később pedig felkérte őt arra, hogy tervezze meg az új tetoválását, amihez az orosz tervező állítólag a DaFont nevű online oldalt használta, közröhej tárgyává válva az interneten.

Nem ez az első alkalom, hogy Kanye West kétes megítélésű alakokkal dolgozik. A rapper korábban bratyizott már Donald Trumppal, Nick Fuentes holokauszttagadóval és Milo Yiannopoulos brit szélsőjobboldali influenszerrel is, legutóbbi lemezhallgatós buliján pedig DaBaby rapper és Marilyn Manson oldalán fotózták le, akik mind az eltörléskultúra áldozatai lettek. Hozzájuk csatlakozik most a pedofíliával megvádolt Rubcsinszkij is, akit szintén Kanye West emel vissza a köztudatba.

A Kanye West antiszemita ámokfutása óta történteteket ebben a cikkben szedtük össze nemrég. A zenész novemberi dalában (Vultures) megkérdőjelezhető módon viccelődött a saját zsidóellenességével, és az egyik legtragikusabb amerikai iskolai lövöldözésre is utalt. A hírek szerint West december 15-én adja ki Ty Dolla $ign rapper-énekessel közös új albumát Vultures címmel.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!