Az egykori trumpista főprovokátor most esküdözik, hogy elpusztítja a republikánus pártot

2020. december 15. – 19:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Milo Yiannopoulos, a Trump-támogatóként 2016-ban világhírűvé vált altrightos provokátor most azzal vonja magára a figyelmet, hogy nyilvánosan megesküdött: arra teszi fel az életét, hogy elpusztítja az amerikai republikánus pártot, mert az csalódást okozott neki – idézi a 444 a Pinknews cikkét.

Yiannopoulos a napokban a Parler nevű, amerikai jobboldali körökben népszerű Twitter-alternatíván tette közzé ezzel kapcsolatos gondolatait:

„A kibaszott földig le kell rombolni a republikánus pártot. Trump kinevezései a Legfelsőbb Bíróságra értelmetlenek voltak. Feleslegesen védelmeztünk egy önző bohócot.”

„Mindent elveszítettem azért, hogy Trumpot a hivatalába segítsem. Az életem és karrierem tönkrement. Megérte? Nem. Úgy érzem, elárultak. Bosszút fogok állni.”

„Életem hátralévő részét a republikánus párt elpusztításának szentelem.”

Hát így. Az altrightossága mellett vállaltan homoszexuális Yiannopoulos azután marginalizálódott, hogy egy műsorban arról beszélt, hogy „a melegek világában fiatalabb fiúk és idősebb férfiak közötti kapcsolat nagyon pozitív tapasztalat lehet”. Ezután letiltották a főáramú közösségimédia-platformokról, de Schmidt Mária alapítványa így is meghívta 20 ezer dolláros díjazásért Budapestre előadni 2018-ban. Mostanában a Parleren lehet leginkább találkozni vele, és posztjai alapján meglehetősen elégedetlen az amerikai elnökválasztás eredményével, a republikánusokkal, Trumppal és a legfelsőbb bírósággal is. A Parlert egyébként kollégánk is kipróbálta, és arra jutott, hogy ha ez a szólásszabadság, akkor inkább zárják be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!