Megnéztük, mivel lehet idén kitölteni a bejglievés közti szüneteket

2023. november 28. – 05:01

Megnéztük, mivel lehet idén kitölteni a bejglievés közti szüneteket
Fotó: Társasjátékok Ünnepe

Másolás

Vágólapra másolva

Vannak, akiknek a Black Friday jelenti a téli ünnepek kezdetét, másoknak a Mikulás vagy éppen az advent első vasárnapja. Egyre többen vannak azok is, akiknek a Társasjátékok Ünnepe jelzi, hogy most már lehet azon gondolkodni, mi kerüljön majd a fa alá, mi legyen az, amivel a bejgli- és töltöttkáposzta-evés közti szüneteket kitöltheti a család. Idén több mint hatezren gondolták úgy, hogy nemcsak nézegetik a játékokat, hanem ki is próbálnak minél többet.

A rendezvény lényege ugyanis az, hogy 450 asztal mellett lehet megismerkedni játékokkal, és rutinos játékmesterek segítenek gyorsan megtanulni a szabályokat, eldönteni a vitás kérdéseket. A legelszántabbak akár 15-20 játékot is ki tudtak próbálni a két nap alatt. Nemcsak a magyar kiadók régebbi és új játékaival lehet játszani, hanem a legfrissebb, magyarul még sem jelent társasokkal is. A Társasjátékok Ünnepét minden évben a világ legnagyobb ilyen rendezvénye, az egészen gigantikus méretű Spiel Essen után rendezik meg, így a ropogós újdonságok már itt is asztalra kerülhetnek.

A rendezvény népszerűségét mutatja, hogy idén már kinőtte a Lurdy Házat, és a Millenáris lett az új helyszín. A hatalmas, kétszintes csarnok remekül működött, különösen a második napon, amikor a lelkesedés mellett már a kazán is fűtötte. Itt volt az összes nagy hazai kiadó és sok kisebb is, de jutott hely a fejlesztőknek és azoknak is, akik saját maguk adják ki a játékukat.

Itt volt Pierrot első saját kiadású játékával, a Cuvée-vel, amiről korábban írtunk, úgy tűnik, másoknak is bejött. A magyar társasjáték-tervezők másik veteránja, Győri Zoltán is bemutatott itt egy új játékot, a Cégépítőkben egyszerre lehetünk humánerőforrás-menedzserek és ügyvezetők. Munkatársakat szerződtethetünk és munkákat vállalhatunk el, miközben kétféle erőforrással kell zsonglőrködni.

Egyfajta felturbózott gombfoci hangulatát keltette a szintén magyar fejlesztésű Footballiser, amiben nem egymás ellen játszanak a játékosok, hanem taktikai megoldásokat, játékokat kell megcsinálniuk, amivel pontokat gyűjtenek. Ebből aztán fejleszthetik a játékosaikat, új képességeket kapnak, de még stadiont is építhetnek, ha viszont nem sikerül megcsinálni a vállalt figurát, akkor a mérges szurkolók le is bonthatják a stadion egyes elemeit.

A Kockázat című játékot már pár éve lehetett látni a fejlesztők termében, de mostanra már tulajdonképpen elkészült. Ebben egy sakkszerű pályán harcolnak egymással goblinok, törpék, élőhalottak, az egyes egységeket kockák jelképezik. Az erősebbeket tizenkét oldalú kockák, a leggyengébbeket csak négyoldalúak. Az egyes egységek életerejét a kockák aktuális értéke mutatja, természetesen mindenféle egységnek vannak speciális képességei, az egész tényleg olyan, mint egy fantasysakk.

Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Két testneveléstanár a karantén idején kezdett bele egy társasjátékba, amivel motiválni tudják a gyerekeket, ebből lett a Maradj mozgásban!, ami társasjátéknak magában nem túl invenciózus, tulajdonképpen egy dobj és lépj játék, de a lényege nem is ez, hanem hogy apropót adjon a mozgásokhoz. A szerzők szerint nemcsak a karanténban, de az iskolában is jól működik.

Az Utolsó Előtti Huszár eredetileg egy képregény, amiben egy elit huszárkommandó harcol a magyar mesevilág szörnyeivel, ehhez készült egy társas, amiben „a Fekete mentések, azaz egy természetfeletti ellen küzdő, titkos huszárkülönítmény küzd Veres Rozi, a borzalmas vérboszorkány és az ő elfajzott bakurászai ellen”.

Természetesen itt volt a friss magyar játék, a Møbee, ami tulajdonképpen egy hármas Dobble, amiről szintén írtunk korábban. Külön standdal volt kint a Múlt-Kor is, akik már több történelmi témájú játékot is kiadtak.

Egyeduralkodók helyett sokszínűség

Míg a korábbi években volt olyan, hogy egy-egy téma vagy egy-egy játékmechanika szinte egyeduralkodó volt az új kiadású játékok között, idén inkább a sokszínűség volt a jellemző. Volt idő, amikor szinte minden új játékban vikingek voltak, és a Fesztáv sikere után minden második játék valamilyen természeti tematikára volt ráhúzva. Idén, bár még mindig sok ilyen játék volt, visszatértek a sárkányos-kardozós és a klasszikus gazdasági játékok is.

A mechanikák között néhány éve üstökösként robbantak be a felírós játékok, amik a kockapóker módján működnek, mostanra mintha már megkopott volna a népszerűségük. A legtöbbet használt mechanika talán még mindig a munkáslehelyezés, amikor a különféle akciókat úgy lehet elérni, hogy oda munkásokat küldünk, és ezzel tulajdonképpen elvesszük a helyet a többi játékos elől, de hasonlóan kedvelt a pakliépítés is, amikor a saját paklinkba gyűjthetünk be alapokat, és ezzel növelhetjük a lehetőségeinket.

Külön termet kaptak a kisgyerekeknek szánt játékok, amik között a többség már rég nem az elbódultál a virág illatától, ezért kimaradsz egy körből elvre épül, hanem nagyon ügyesen közelíti a nagyoknak szánt játékok mechanikáit a kisebbek igényeihez. Egészen lenyűgöző volt látni, hogy milyen sokféle módon lehet kombinálni az ügyességi elemeket és a stratégiát úgy, hogy az egy hatéves figyelmét is lekösse.

Az utóbbi években a Marvel-filmeknek és az Agymenők-sorozatnak köszönhetően a kockák, geekek egyre inkább elfogadottá váltak. A geekvilág egyik legkönnyebben érthető része a társasjátékok világa, a Társasjátékok Ünnepén nem rohangáltak jelmezbe öltözött felnőttek, és nem beszélt senki kitalált nyelveken, csak az asztalok körül ültek, és kártyákat rakosgattak, meg bábukat tologattak. Azért, az hogy mégsem egy teljesen mainstream eseményen vagyunk, egyértelmű volt mindkét napon 14 órakor, amikor a Farkasok nevű játék apropóján közös farkasüvöltéstől zengett a Millenáris csarnok.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!