2023. október 26. – 05:00
Biztos nem csak rám volt nagy hatással Farley Mowat könyve, ami magyarul Ne féljünk a farkastól! címen jelent meg, én tulajdonképpen ennek hatására lettem biológus. A könyvben a fiatal kanadai kutató a tundravidéken él együtt egy éven át a farkasokkal és figyeli meg az életüket, egy ponton még az egérdiétára is áttér, és amikor ki kell jelölnie a territóriumát, körbepisili a táborhelyét. Leírása szerint a farkasok legalább olyan intelligensek, családjuk igazi ideális közösség. Utóbb nekem is egyértelmű lett, hogy Mowat sokkal jobb író volt, mint amilyen biológus, de ez a farkasok iránti csodálaton nem változtatott. Már csak ezért is tűnt érdekesnek egy olyan játék, amiben egy farkasfalkát irányhatunk.
A Farkasok műfaját tekintve egy fickók a térképen (dudes on a map) játék, ezek többnyire háborús témájú játékok, mint a Rizikó, amiben egyes területek felett kell uralmat nyerni. A Farkasokban nem puskákkal és ágyúkkal harcolunk, de azért konfliktus itt is akad bőven. A pályát hatszögekre osztott modulokból rakjuk össze, minél többen játszunk, annál többől. Középre kerül a kezdőmező és körbe az egyes területek, mindegyiken van egy tó, a többi hatszög pedig az öt területfajta valamelyikét ábrázolja. Az első farkasainkat a kezdőmezőre rakjuk majd le. Mindenkinek van egy saját táblája is, amiről majd az odúk, a barlangok és az újabb farkasok kerülnek fel a pályára. Ezek nemcsak azért fontosak, mert a táblán szerepük van, hanem azért is, mert győzelmi pontokat fialnak, és a farkasaink képességeit is növeli, ha egyre többet építünk meg.
A játék alapmechanikája hat lapocska, amiknek mindkét oldalán egy-egy tereptípus látható. (Minden játékosnak van egy specialitása, olyan tereptípus, amiből neki két kártyája is van.) Az akciók végrehajtásához ezeket a lapokat kell megfordítani, olyan mezőt ábrázolókat, ahol valamit csinálni akarunk. Mivel minden lapnak valamilyen másik tereptípus van a hátoldalán, így folyamatosan változik, hogy miből gazdálkodhatunk. A legegyszerűbb akció a mozgás, ehhez elég egy olyan lapot megfordítani, amin a célmező típusa van. Az, hogy hány farkast mozgathatunk és milyen messze, függ attól, hogy hány odút építettünk már meg. Az odúk építéséhez már két egyforma lapot is meg kell fordítani, de ugyanennyi kell ahhoz is, hogy egy odút felfejlesszünk barlanggá.
A térképen vannak magányos farkasok is, amiket két kártya megfordításával besorozhatunk a saját falkánkba, ha megfelelő közelségben van egy vezérfarkasunk. Arra is van lehetőségünk, hogy valamelyik másik játékos egyszerű farkasát vagy odúját egyszerűen elfoglaljuk, lecseréljük a sajátunkra, ehhez viszont már három kártyát kell átfordítani az adott tereptípusból, és persze ehhez is szükség van egy vezérfarkasra a közelben. Három egyforma tereplapkát összehozni nem egyszerű, ebben segít, hogy dolgok megépítéséért nemcsak győzelmi pontok, hanem bónuszlapok is járnak, amiket jokerként használhatunk. Egy fordulóban két akciót hajt végre mindenki, így lehet tervezgetni, hogy az egyik lap átfordításával miként használhatjuk rögtön a túloldalán levő tereptípust.
A játék célja győzelmi pontok gyűjtögetése, amit kétféleképpen tehetünk meg. Ahogy építgetjük az odúkat, barlangokat, növekszik a falkánk, egyre több győzelmi pontot kapunk ezekért. A táblán zsákmányállatok is vannak, ha valamelyiket három farkassal körbevesszük, meg is szereztük, amiért jár bónusz lap és persze győzelmi pont is. A kiegyensúlyozott táplálkozás érdekében egyféle zsákmányt csak egyszer esznek a farkasok, így ez is késztet arra, hogy minél jobban bejárjuk az egész terepet.
A játék közben telik az idő, amikor egy magányos farkas beáll valamelyik falkába, amikor lecserél valaki egy odút barlangra, és amikor átcsábítunk egy farkast vagy elfoglalunk egy odút, a térképről levett jelzők egy naptárra kerülnek, ami az idő múlását mutatja. Ha elérünk egyes pontokat a naptáron, akkor mindig más és más régiót értékelünk, hogy kinek van a legtöbb farkasa, odúja, barlangja ott. Ezekért a játék előrehaladtával (összesen négy ilyen értékelés van) egyre több pont jár, aki jól helyezkedik, az nagyon sok pontot szedhet össze így. Mivel nemcsak annak jár pont, aki ural egy régiót, hanem a második helyezettnek is, az is jó stratégia lehet, ha arra hajtunk, hogy minél több helyen legyünk másodikok. Nem egyszer fordul elő olyan, hogy valaki minden erejét egy régióra összpontosítja, ezért a többiek máshol próbálnak jelen lenni, de az utolsó pillanatban egy szemfüles játékos akár egyetlen nyamvadt kis farkassal is megszerezheti a második helyet.
A Farkasok sok szempontból érdekes és különleges játék. A mechanikája kifejezetten egyszerű, a szabálymagyarázat gyors, könnyen érthető, hogy mit és hogyan lehet csinálni. Az első játék után a szabálykönyvet már nem is fogjuk elővenni többet. A lapfordítgatást, ami a játék lelke, nem kell sokat magyarázgatni, de mégis egészen az absztrakt játékokra jellemző gondolkodást követel meg, ha már két-három fordulóra előre akarunk gondolkodni benne. Ha nagyon elmélyül az előre gondolkodásban az ember, akkor felsejlik egy matekpélda a háttérben.
Mivel a tábla elég nagy, és már kezdetben is több figuránk is van rajta, a falkát pedig gyorsan tudjuk bővíteni, nem fordul elő olyasmi, hogy egyáltalán ne tudnánk mit csinálni, legfeljebb az utolsó egy-két fordulóban, amikor már nagyon ugyanarra hajt mindenki. Ez nem jelenti azt, hogy ne számítana, hogy mit csinálnak a többiek a táblán, gyakran fordul elő, hogy elhappolnak előlünk valamilyen lehetőséget, de könnyen lehet módosítani a célokat, valami új tervvel előállni. Amúgy is tanulsága a játéknak, hogy nagyon nagy csatákba, farkasok oda-vissza csábítgatásába, egy-egy régióért vívott pozícióharcba ritkán érdemes belemenni, mert olyankor a nevető harmadik lesz az, aki igazán jól jár.
Amiben a Farkasok kiemelkedően jó, az a játékosok közti konfliktusok kezelése. Az európai társasok sajátja, hogy minimalizálják a játékosok közti interakciót, gyakran éri az a vád őket, hogy csak párhuzamos pasziánszként működnek. Aki látott már tízévest, amint zokogva felborítja a táblát, miután kiütötték egy bábuját a Ki nevet a végén?-ben, az tudja, hogy ez nem feltétlenül gond, de sokan vannak, akiknek a közös játékélményhez a játéktáblán is kell valami komolyabb interakció. A farkasokban ez megadatik azzal, hogy egymás figuráit megszerezhetjük, átállíthatjuk a saját oldalunkra, de mégsem válik Rizikó-szerű háborús játékká. Egyfelől azért, mert ilyet csinálni kifejezetten drága dolog, három egyforma lapot is össze kell hozni hozzá, ami messze nem egyszerű; de azért is, mert a veszteség, bár elsőre komolynak tűnik, valójában nem olyan nagy. Könnyen lehet újabb farkast szerezni a falkába, vagy az is lehet, hogy már nem is nagyon használtuk volna azt, amit átcsábított magához az ellenfél. Ahogyan sok olyan társasnál, amiben van konfliktus a játékosok között, itt is igaz, hogy csak és kizárólag bosszúból cselekedni, törleszteni kifejezetten rossz stratégia, természetesen, ha éppen olyan lehetőség adódik, különös örömmel viszonozza az ember a kedvességet, de csak erre hajtani nem éri meg.
Általánosságban is igaz, hogy a Farkasoknak sikerül valami ideális keveréket adnia azokból a dolgokból, amik egy társast érdekessé és izgalmassá tesznek. Nem nyomja agyon a téma a játékot, de azért, főleg a cuki farkasfiguráknak köszönhetően, mégis van olyan érzése az embernek, hogy Akelához vagy a Ne féljünk a farkastól! falkavezéréhez, George-hoz hasonlóan irányítja a csapatot. Ritka, hogy ilyen jól sikerüljön megtalálni az egyensúlyokat egy játékban.
A Farkasokat a Vagabund Kiadótól kaptuk kipróbálásra.
