Vannak dolgok, amikről azt lehet érezni, hogy igazi szerelemprojektek, nem csak jól csinálta meg a készítőjük, hanem érzelmileg is kötődött hozzá. Pierrot új játéka, a Cuvée pontosan ilyennek látszik. Pierrot-ról valószínűleg a többségnek a Megasztár korai évei jutnak eszébe, aminek a zsűrijében ült és a zenei vezetője is volt, amikor az egész indult, úgy húsz éve. De a polgári nevén Marosi Z. Tamás nevű zenész hosszú évek óta a játéktervezésben is aktív. Először számítógépes játékok készítésében vett részt, majd jöttek a társasjátékok is. Több nagy hazai és külföldi kiadó is kiadta már játékait, de a Cuvée az első, amit saját maga jelentetett meg.
Ahogyan a név is sugallja, borászkodhatunk a játékban – ez amúgy már más tervezőknek is eszébe jutott, igazi klasszikusnak számít, és számtalan kiadást és kiegészítőt ért már meg a témában a Viticulture, és az extra összetett játékok egyik nagymestere Vital Lacerda is a portugál bortermelést játékba foglaló Vinhosszal alapozta meg a hírnevét. Mindkét játék a munkáslehelyezés mechanizmusát használja, amikor különféle feladatokra küldhetjük el a bábuinkat, és az egyes helyek száma korlátozott, így mások elől elvesszük a lehetőséget, hogy azokat használják. Ez egy nagyon népszerű, az újabb játékokban nagyon sokat használt mechanika, a társasjátékok IMDb-je, a boardgamegeek.com 258 munkáslehelyezős játékról tud, csak amik idén jelentek meg. Szóval nem kicsit zsúfolt már ez a műfaj, így kifejezetten üdítő, hogy a Cuvée-ben mégsem ez lesz a lényeg.
A táblán véletlenül elhelyezett szőlőparcellák vannak, a nálunk szokásos fajtákból, van merlot és Irsai Olivér, olaszrizling és kékfrankos (a kövidinka sajnos kimaradt), ezenfelül mindenkinek van egy saját pincéje, kezdetben három résszel. A játék kezdetén mindenki foglal 2-2 parcellát, ezt azzal jelzi, hogy a saját munkásait rakja rá. A parcellákra rögtön kerül két hordó, ezt tudjuk majd leszüretelni, és egy dobókocka is, ami jelzi a szőlő minőségét. Ezt kezdetben a parcella határozza meg. A játékban hat évet játszunk végig, minden évben öt szakasz van: tavasz, nyár, kora- és késő ősz és persze a tél. Az év kezdetén sorban mindenki kiválasztja, hogy melyik évszakokra szeretne koncentrálni, itt elvihetjük a helyeket a többiek elől, de ez nem azt jelenti, hogy számukra az az időszak kimarad, csak annyit, hogy kevesebb akciójuk lesz abban a szakaszban.
Az, hogy milyen akciókat hajthatunk végre, az évszaktól függ. Tavasszal eladhatunk a pincében tárolt borokból a hazai vagy az EU-s piacon. Az előbbi inkább presztízst jelent, ami a játék végső célja, míg az utóbbin több pénzt szedhetünk össze. Valószínűleg a boraink ilyenkor a szupermarketek alsó polcára kerülnek, de legalább jól fizetnek. Ugyanebben az évszakban arra is lehetőségünk van, hogy valamelyik parcellán javítsunk a szőlő minőségén hozamkorlátozással: egy hordót visszarakunk, de a dobókockát kettővel magasabb értékre állíthatjuk. Ilyenkor van lehetőség arra is, hogy megfordítsuk a parcellák kártyáját, ekkor más fajtájú, de jobb minőségű szőlőnk lesz. Nyáron gondozhatjuk a tőkéket, eggyel növelve a minőséget, és ilyenkor építhetünk épületeket is a birtokunkra. Az épületek egy szőlőparcella helyére kerülnek, ami komoly tervezést igénye. Az sem jó, ha nincs olyan parcella, amit feláldoznánk, de az sem, ha nem tudunk eleget szüretelni, mert mindenhol valamilyen épület áll. Amire viszonylag hamar szükségünk lesz, az az újabb pince, hogy háromnál többféle bort tudjunk tárolni, később építhetünk borozót, vendéglőt vagy panziót is. Ezekre munkásokat kell raknunk, és az év végén bort is kell tudnunk szállítani oda, a jutalmunk pénz és presztízs természetesen.
Az ősz első felében szüretelhetünk, ilyenkor a kis hordókat a parcelláról a pincébe rakjuk, fölé helyezve a kockát, ami jelzi a minőségét. Egy pincébe három hordó fér, míg egy parcelláról rendszerint két hordó érkezik, vagyis az optimális helykihasználás nem könnyű feladat. A borok a pincében évről évre öregednek, kétévente nő eggyel így a minőségük. A másik lehetőség nyáron, hogy új parcellát vásárolunk, érdemes a már meglevővel szomszédosat venni, mert egy munkás két egymás mellettit is el tud látni. Így spórolhatunk a béreken, de természetesen a fajta és a minőség is sokat számít a választásnál. A tábla elég nagy, nem kell attól tartani, hogy elfogynak a helyek, de az azért előfordulhat, hogy ketten ugyanarra vetnek szemet.
Késő ősszel szintén szüretelhetünk, akár arról a parcelláról is, amit az előző fázisban vettünk meg. Ha valamelyik parcelláról nem tudjuk a pincébe juttatni a termést, pontokat vesztünk, és néha a legjobb szándék mellett is elkerülhetetlen, hogy így járjunk. A késő ősz másik lehetősége a házasítás, ami az egyik legfontosabb dolog a játékban. Fehér bort fehérrel, vöröset vörössel keverhetünk, hogy így cuvée-t készítsünk. Két vagy három hordó kerülhet így egybe, és a minőségük az összérték fele lesz, tehát három hordó esetén a végeredmény minden alapanyagnál jobb is lehet. A csúcsnak számító hatos értékű minőséget máshogy nem is nagyon lehet elérni.
Télen lehetőségünk van borversenyt rendezni, erre mi két borunkat is benevezhetjük, mások csak egyet-egyet. Ha nyerünk, nemcsak pénzt és presztízst kapunk, hanem a nyertes bort is jobban adhatjuk el utána a piacon. Egyébként ez a másik, amit még télen tehetünk: piacra dobhatjuk a borainkat. Ha esetleg úgy alakulna, hogy valamelyik évszakban nem tudunk vagy nem akarunk semmit csinálni, akkor egy kis pénzt kapunk kárpótlásul; ha két akciót is kihagyunk, még egy eseménykártya is jár, ami ugyan ritkán történik meg, de kifejezetten sokat segíthet. A hat év végén pontokat érnek a parcelláink, és valamennyit a pénz is, de a pontjaink többségét a játék során szedjük össze eladásokból, az épületek működtetéséből.
A Cuvée nem tűnik bonyolultnak, bár néha egy kicsivel több példa és magyarázat jól esett volna a szabálykönyvben, de második olvasásra már sikerült mindig megérteni a dolgokat. Tanítani is könnyű, kifejezetten logikusak a mechanizmusok, a felpakolás sem bonyolult, gyorsan el lehet kezdeni játszani. A játékélmény pedig nagyon jó, sok döntést kell meghoznunk, de nem azt fogjuk érezni, hogy le vagyunk korlátozva, hanem azt, hogy meg kell találnunk a legjobb lépést. Bőven van lehetőség stratégiára is, mivel nem sok véletlenszerű elem zavarja a játékunkat. Külön jó az, hogy az akcióválasztással nem zárnak ki a többiek abból, hogy egy évszakban bármit is tegyünk, inkább érződik az bónusznak, ha valaki oda koncentrált. Ugyan itt is vannak munkásaink, de másként működnek, mint a klasszikus munkáslehelyezős játékokban, mindenkinek ugyanannyi van belőlük, nem kell azért harcolni, hogy nekünk több legyen, és ezzel szerezzünk behozhatatlan előnyt. Igazából csak az lényeg, hogy fizetni tudjuk azokat, akiket használunk az év végén, de ez ritkán jelent problémát.
Emellett persze nagyon nem mindegy, hogy az ember mikor bővíti a birtokot, és az sem, hogy mikor és hogyan építkezik. A borok érlelése, a cuvée-k készítése folyamatos tervezést igényel, és közben még a pénzzel is gazdálkodni kell. Az egész közben mégsem olyan, mint a híresen kegyetlen menedzsment játékok, a Food Chain Magnate vagy akár a Kanban, vagyis nem fogjuk azt érezni, hogy egyetlen hibás döntéssel kiírtuk magunkat a játékból, mindig lesz egy új terv, egy új lehetőség, ahogy még beérhetjük vagy meg is előzhetjük az előttünk levőket. A többiek sem igazából ellenfelek a játékban, inkább versenytársak, akiknél természetesen szeretnénk jobbak lenni, de ez nem fog a kárukra menni. A sokféle taktika és lehetőség is adja, hogy egy-egy játék után rögtön azon kezd el gondolkodni az ember, hogy legközelebb mit csinálna másként, hogyan lehetne jobb borász.
Az, hogy a készítőinek milyen fontos volt a játék, a kinézetén is érződik. A komponensek egyszerre praktikusak és a témához illeszkedőek, ez olyan apróságokon is látszik, mint a kezdőjátékost jelző parafadugó. Az igazi, realisztikus borászélményhez már csak a lezsírozott EU-s pályázatok hiányoznak, de ez talán nem is baj.
(A játékot a kiadótól kaptuk kipróbálásra.)