Szamarak közt baktató rapfesztivál a magyar ugaron

2018 áprilisában indult útjára első eseményével az On The Low (OTL), ami bulisorozatból lett sikeres kiadó és a magyar újhullámos rapzenét (amit itthon és külföldön is trapnek szokás hívni a köznyelvben) zászlójára tűző, fiatal tehetségeket felkaroló mozgalom. Az OTL 5 év leforgása alatt konzisztens tempóban lett a hazai zeneipar egyik feltűnő sikersztorija.

A streamingkorszak felfutásával párhuzamosan betörő kiadónak jelenleg 21 tagja van, köztük rapperek, producerek és DJ-k, több prominens előadójuk (Grasa, Ekhoe, Gyuris, AKC Misi, Ibbigang) a Telex After podcsast adásaiban is megfordult már. A TikTokon és a YouTube Trendingben is sokat pörgő OTL diadalmenetét jól jelzi, hogy az előbb felsorolt négy előadó, illetve az Ibbigang duó már több száz millió összesített streamet számlál a Spotifyon.

Az OTL nagy erénye, hogy ügyesen és pont jókor tudta itthon popularizálni az újvonalas hiphop hangzást, majd később a zsáner alternatív leágazásait is, valós időben reagálva a trendekre. Működésüket sorsszerűen épp abban az évben kezdték, amikor az Egyesült Államokban a rap – letaszítva a trónjáról a rockot – a legnépszerűbb, abszolút mainstream zenei műfaj lett a statisztikák szerint.

Az underground és a földrajzi határokat teljesen lebontó SoundCloud (ahol az egész színtér és az OTL gyökerei is kezdődtek) elhagyásával járó mainstream fordulat 2020-2021 tájékán jött el, a rapkollektíva ekkoriban kezdett el havonta bulikat szervezni az Akvárium Klubban, ezek pedig nagyon hamar telt házas események lettek. Mára rendszeres fesztiválszereplőkké váltak, egy ideje pedig heti szinten járnak vidékre koncertezni kis klubokba, csarnokokba, olykor már arénákba is. Augusztus 30-án pedig már külön bulijuk lesz a Budapest Parkban, ahol fellép az összes előadó a csapatból.

Ennek a fejlődésnek a következő lépése és egyben első nagy mérföldköve a Béren, azon belül is Virágospusztán megrendezett, háromnapos OTL Camp. Ez egy több mint 60 fellépővel elstartoló, összművészeti trap- és rapfesztivál, aminek célja visszanyúlni ahhoz a maghoz, ahonnan az egész színtér elindult. Nem véletlen, hogy a fellépők között olyan MC-k is szerepelnek, akik utoljára a SoundCloud-korszakban kollaboráltak On The Low-tagokkal.

A rendezvény egyértelműen hiánypótló és nem hasonlítható kortárs magyar vetélytársakhoz, hiszen ehhez hasonló fesztiválok itthon jóformán nincsenek. Az elmúlt években hatalmi vákuum alakult ki ugyanis a hiphopspecifikus fesztiválok között. A BlooseStock Fest vagy a két éve szünetelő Roots Open Air nehezen tekinthető konkurenciának. Utóbbi helyszíni munkatársa, Tóth Roland (aki az OTL Camp társszervezője is) hozzáteszi, hogy piaci szempontból azért sem éri meg hiphopfesztiválokat szervezni, mert a kommerszebb nagy fesztiválok szépen elszívják a kisebb szervezőktől a fontosabb neveket.

Ezzel Fiel Sebastian Szeba, vagyis Slowgod/Lassú Isten OTL-alapító és főszervező is egyetért. „Túl vannak pörgetve a nagy rendezvények, amikkel nagyot lehet szakítani. Mindenhol többnyire ugyanaz a program, és ez egyszer csődöt fog mondani. Anno léteztek ilyenek, de zsánerfesztiválokból ma már kevés van. A most futó Bass Paradise például ilyen, és kvázi konkurensünk is, de a rapben nincs semmi ehhez hasonló itthon” – mondja. Eközben sok, az elektronikából, gitárzenéből és kísérletibb hiphopból bátran markoló magyar kisfesztivál köszöni, jól van, erre a specifikus műfajra (vagyis a trapre) viszont nem húztak még fel Magyarországon egy komplett vidéki fesztivált, így érdemes a Campet egy külön koordinátarendszerben értelmeznünk. Slowgod szerint a Camp előképeinek tekinthetők olyan magyar urbánus zenei fesztiválok, mint az anno óriási jelentőséggel bíró Fila Rap Jam vagy a későbbi Offline Sport Games (OSG), ami 2016-ban szűnt meg 17 év után.

Szabad a mozgástér, és valódi konkurencia sincs, így adott a kérdés, hogy az OTL Camp képes volt-e betömni a kialakult kulturális rést. Spoiler: csak majdnem, de az irány jó lehet.

Az USA-ban megfigyelhető a tendencia, hogy egyre több rapper és kiadó szervez és/vagy alapít művészeteket ötvöző fesztiválokat, ilyen Tyler, the Creator Camp Flog Gnaw fesztiválja, Pharrell Williams Something in the Waterje, de van saját fesztiválja J. Cole-nak, Drake-nek és volt Travis Scottnak is (bár utóbbit, az Astroworldöt a többség a 10 ember halálával végződő 2021-es események miatt ismeri). Ezekből is merítve hasonlót lép az On The Low és az OTL Camp, ahol a fenti példákhoz hasonlóan produceri, fotó- és albumborító-workshopokat, merchvásárt és három napon át tartó, élő interjúkat és/vagy kerekasztal-beszélgetéseket is szerveztek, és a legtöbben egyértelműen ezekre voltak kíváncsiak a fakultatív programok közül.

Mindezek ellenére a lebonyolítással és a programok egyben tartásával akadtak problémák, ami kétségkívül gyakori elsőfesztiválos tünet. Magát az egész fesztivált is kérdőjelek övezték néhány hónapig: a Facebook-eseményre váratlanul kevés reakció érkezett, és bár a fesztivált március végén jelentették be, a promóció folytonosság nélkül, hirtelen, nagyjából a háromnapos esemény előtt egy hónappal kezdődött csak el. A fesztiválról való kommunikáció inkább véletlenszerű spamsorozatnak tűnt, mintsem szépen felépített PR-kampánynak márciustól július közepéig. A fesztiválinfók elhintése a mostanra 20 ezer tagot számláló OTL Traplife Facebook-csoportban (ami egyébként az online közösségépítés remek példája itthon) folyt, ami egyszerre volt exkluzív, de kicsit talán letudós is: lejutási infókat, pdf-alapú programfüzetet, kikicsoda-posztokat vagy egyéb sztenderdnek számító infópakkokat nem igazán talált a felhasználó az eseményre vonatkozóan.

„Nem volt kész a weboldalunk, sok minden csúszott. A promó el lett rontva. Lehet, hogy nem is volt rossz, mert a gondok nagyon kezelhetőek maradtak, az emberekkel nem akadtak nehézségek – nyilatkozta Slowgod a helyszínen, amikor az előforduló malőrökről kérdeztem. – Pénzben buktunk, de a tanulópénzt megfizettük, és jövőre sokkal jobban csináljuk, már két színpaddal.” A helyzeten viszont javított, hogy a fesztivállal kapcsolatban szinte mindent lelkes rajongók csináltak önkéntes munkában a beengedéstől kezdve a fesztivál hivatalos honlapjáig.

A fesztivál 18 pluszos volt, ami rizikós húzásnak tűnhetett, hiszen az OTL közönségét alapvetően a 14-18 év közötti korosztály adja, de a szervezők szerint muszáj volt itt meghúzni a határt. „Ez pont jót tett a közegnek, elmennek Ekhoe-ra, és tudnak egy jót bulizni úgy, hogy nincsenek ott 14 évesek” – magyarázta higgadt önkritikával Slowgod. Az alapító azt is elmondta, hogy a felső limitet 1000 főben határozták meg, ebből körülbelül 350 fizetővendég jött el, a maradék közel 250 embert a vendéglista és a stáb tette ki. Ez ahhoz képest kifejezetten alacsony szám, hogy az Akvárium 600 fős kistermébe percek alatt eladják az összes jegyet az OTL-bulikon.

A fesztiválozók furcsamód passzívabbak voltak a megszokottnál, ez pedig a néha rakoncátlankodó hangtechnikával kevert fapados koncertekben csúcsosodott ki. Igaz, a napok előrehaladtával a hangulat mindezek ellenére egyre jobb lett. Az első nap az akklimatizálódásé volt, a második (amikor Beton Hofi parkos koncertje és több párhuzamosan zajló fesztivál is leszalámizhatta a potenciális jegyvásárlókat) az eső miatt kialakult kavarodás kezeléséről és a hangulat fenntartásáról szólt, míg a harmadik napon már kifejezetten öröm volt végigsétálni Virágospusztán.

Viszont volt valami, ami három napon keresztül gördülékenyen és olajozottan dübörgött: ez pedig a focibajnokság. Kevés helyszíni kezdeményezés hozta össze jobban az előadókat és a hallgatókat, mint az, hogy itt egy pályán játszhatott egymással a mezei rajongó, a befutott rapper és a feltörekvő producer is. Ez a fajta közösségi élmény egy backstage-ben vagy egy elszeparált faházban aligha valósulhatott volna meg.

A Camp a tűéles kontrasztok fesztiválja volt: az Akvárium nagyterme helyett egy lakodalmakat idéző, tágas tornác volt a nagyszínpad, miközben békésen sétálgattak a szamarak a túlárazott merchandise-t kínáló Unreal márka popup boltja mellett. „Isten áldd meg a magyart!” felirat és Mátyás király-szobor egy USA-zászlós hot dogos kocsi fölé feszítve, amitől pár méterre parkol egy Monster-logós pickup. Dehidratáltság miatt lekonyult púpú teve a focipálya mellett, ahol szól a trap, és rapperek fociznak.

Ez az egész valahol a kapitalizmus, a showbiznisz, a túlárazott utcai divat és a magyar vidék szürreális összeérése.

A beléptetésnél „Felfelé a magyar úton” és „Áldás a magyarra” tábla fogadott. A Trianon revíziójáért kiáltó, ősmagyar szimbólumokkal csurig pakolt virágospusztai helyszín remek dekorációnak bizonyult, és igenis hozzátett a hangulathoz. Ha a tábort a fővárosban, esetleg kevésbé formabontó környezetben rendezik meg, könnyen beleeshetett volna a fáradt, mindennapi rapbulik fekete lyukába. Így viszont izgalmas kísérlet lett belőle, aminek még lehet jövője, és érdemes is pont itt megtartani a következő évben.

Ami pedig az esemény elnevezését illeti, több mint jó választás: bizonyos nézőpontból nem is fesztivál, hanem közös táborozás és osztálykirándulás volt itt inkább, mindazokkal a pokolra kívánt, valahol mégis keserűen idilli sajátosságokkal (egyes szállásoknál nyomasztó zuhanyzó, dohos szobák), amiket a gimnázium vagy az általános iskola alatt mind átélhettünk. Félálomban el is csíptem egy kósza mondatot a szobám előtti kiülőből, miszerint „ez egy gimis tábor, annyi különbséggel, hogy reggel nem ébreszt a tanárod.”

Abból is olyan fajta, ami félgőzzel zötyög: az előre belengetett két színpad helyett csak egy működött, a „válogatott, minőségi food truck és bárpult felhozatal” egy hot dogos kocsit és egy olyan pultot takart, ahol egyszerre lehetett kérni italokat (a röviditalok és a hot dog 1500 forintba kerültek, egy gin-tonic 2500, egy sör pedig 800 forint körül mozgott) és hamburgert, illetve napi ebéd menü gyanánt borjúgulyást, sztrapacskát, halat rizzsel és sült zöldségekkel (ezek az ételek 3 ezer forintba kerültek, és egyébként finomak voltak), reggel pedig bundáskenyeret és péksüteményeket lehetett venni.

Az egész fesztiválon valahogy paradox helyzet alakult ki: hiába töltenek meg az OTL rapperei hétvégente hatalmas klubokat, a fesztiváljuk egy családias esemény maradt, ahol annyian lötyögtek a színpad előtt, mint a régi fellépéseiken az Analog Music Hallban vagy a Reggae Gardenben. A felmolinózott, trash égősorokkal bevilágított teret és a színpad nem megszokott környékét végig valamiféle kétarcú barkácshangulat járta át, ami alapvető jellemzője volt valaha az OTL-re az alapítás óta. „Olyan, mint a régi bulik, ahol minden előadó találkozott. Ez mára kicsit elveszett, mert sok irányba elmentünk. OTL-eken máig sok előadó kapcsolódik, de régen az egész szcéna összegyűlt” – mesélte Slowgod.

A személyes tapasztalatom alapján több olyan kevésbé ismert rapper és rapcsapat akadt, akik látszólag nem tudtak érdemben kapcsolódni a közösséghez, de Slowgod ezt vitatta, amikor rákérdeztem a színtéren belüli klikkesedésre. „Beszélgettem többekkel, akik azt mondják, hogy nagyon jó kapcsolatokat tudtak kötni. A klikkesedés azért van, mert mindenki hozzá van szokva ahhoz, akivel általában lóg. Ha ez egy rendszeres dolog lesz, be fog indulni valami, és közelebb kerül egymáshoz a szcéna. Ez volt a fő tervem: összehozni az embereket, és újra kreatív impulzust adni, hogy dolgozzunk. Ezért is vannak workshopok, ha kezdő beatmakerként látod, ahogy a producerek dolgoznak, inspirációt kaphatsz. Lehet, hogy sok vendégből előadó lesz. Erre Ekhoe a legjobb példa, aki rajongóból lett előadó, és ő most a legnagyobb artistunk.”

Slowgod szerint a három nap összességében pozitív élményeket adott és megerősítette őt. „A sok nehézség ellenére mindenki hajlandó volt eljönni, alig volt lemondásunk. Igenis van akarat az emberekben befektetni magukba, és nagy tanulság, hogy megéri csinálni, mivel van szikra, amit érdemes felfújni tűzzé. Lehet, hogy jövőre itt ülünk és sokkal többen lesznek. Az is lehet, hogy csak öt év múlva jönnek több ezren, de el tudunk majd hívni egy amerikai rappert headlinerként.”

„Mint a számítógépes játékokban is, az az egészséges, ha nem használsz cheat code-okat, hanem szép lassan végigviszed kicsiben. Én ennél nagyobb fesztivált akartam csinálni, de a körülmények kényszerítettek rá, hogy kicsiben csináljuk. Tanulópénz van. De a pénz az pénz, az semmi. Ez többet ér. Megtanultuk, hogy kell egy fesztivált csinálni, és évről évre jobbak leszünk” – zárta le a beszélgetést Slowgod.