2023. június 21. – 04:59
Mi is megemlékeztünk arról egy hosszú cikkben, hogy véget ért popkulturális szempontból egy elképesztően meghatározó tévésorozat: a Walking Dead. A zombis sorozat bő egy évtized alatt akkorára nőtt, hogy egy sor spinoff is kipörgött belőle, de már azok is olyan régóta mennek, hogy a nyolcadik évaddal véget ér a Fear the Walking Dead, és nem készül több rész a World Beyondból és a Tales of the Walking Deadből sem. Az AMC persze hülye lenne ezzel elengedni a franchise-t, az első epizódjával most debütált Walking Dead: Dead City egy rész alapján azonban alig-alig tér mindattól, amit már ezerszer láttunk ebben a világban.
Amíg az anyasorozat nagy sikere arra sarkallta az alkotókat, hogy ebben a zombis világban még számos új történetet el lehet mesélni, az új korszakban máshová helyezték a fókuszt: a legismertebb karakterek köré írnak kompakt, hatrészes történeteket. A közönségkedvenc Daryl Dixon (Norman Reedus) saját sorozatában valahogy Franciaországban (?!) találja majd magát, de visszatér egy közös kalandra Rick (Andrew Lincolni) és Michonne (Danai Gurira) is. Mindezek előtt azonban itt a Dead City, amiben egy másik jól ismert páros kényszerül együttműködni: Maggie (Lauren Cohan) és Negan (Jeffrey Dean Morgan).
Cohan a sorozat egyik veteránja, aki egyszer már otthagyta a Walking Deadet egy új főszerepért, de a Whiskey Cavalier nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a színésznő visszatért a jól ismert karakteréhez. Morgan pedig annyira eggyé vált a megtért pszichopata Negan szerepével, hogy hülye lenne otthagyni azt a karaktert, amellyel máig mindenki azonosítja. Az persze más kérdés, hogy a sorozatban a két figura pont nem igazán kedveli egymást, gyakran próbálták megölni a másikat azóta, hogy Negan brutális kegyetlenséggel kivégezte Maggie szerelmét, Glennt (az őt alakító Steven Yeun azóta szintet lépett, már Oscar-díjra is jelölték).
Nekem a képregényekben ugyanannyira idegesítő volt Negan megtérése, mint a sorozatban, így alapból kétkedve fogadtam az egész spinoffot. Negan a Walking Deadben sokáig tényleg egy lelketlen, kegyetlen, elvtelen pszichopata állat volt, aki bárkit és bármit feláldozott a céljai érdekében, miközben Lucille-nek hívta a szögesdróttal betekert baseballütőjét. Andrew Lincoln távozásával egyértelműen az ő személyiségfejlődésére és pálfordulására helyezte a hangsúlyt a sorozat, de hiába járták körbe a témát évadokon át, egyszerűen nincs az a zombiapokalipszis, ami szimpatikus, vagy legalább empátiára méltó szereplőt tud csinálni egy ilyen elmebeteg gyilkosból. A Dead Cityben mégis azt kell végignéznünk újra, hogy a Maggie a gyereke apját meggyilkoló férfivaíl kénytelen útnak indulni, hogy megmentse a fiát.
A Walking Dead-sorozatok jellemzően vidéken, kisvárosokban, kevésbé frekventált területeken játszódnak, hiszen egy nagyvárosban nemcsak drága és komplikált forgatni, de a háttértörténet szerint itt mászkál a legtöbb zombi is. Egyébként meg minden magára valamit is adó prepper tudja, hogy ha jön a világvége, akkor minél messzebb kell menekülni a városból, hiszen minél több az ember, annál több a baj. És minél több az ember, annál több a zombi.
Negan és Maggie mégis New Yorkba indulnak, a világ egyik legnagyobb városába. Azon belül is Manhattan szigetére, ami a zombiapokalipszis egyik epicentruma volt, így a történet szerint az amerikai kormány azonnal lerombolt minden hidat és alagutat, hátha így meg tudják állítani a járványt. Nem tudták. Viszont ennek köszönhetően másfél millió ember ragadt Manhattanben, ami potenciálisan másfél millió élőhalott. De Negan és Maggie nem azért éltek túl ennyi évadot, hogy holmi zombiktól hemzsegő burzsoá városrész megállítsa őket a kis Hershel visszaszerzésében.
Több száz Walking Dead-epizód után túl sok elvárásom nem volt, azon kívül, hogy a sorozat próbálja bemutatni, mi történt Amerika legfontosabb városával a zombik óta. Az első rész ezt csak nagyon minimálisan mutatja be, helyette ugyanaz a felépítése az évadnyitónak, mint minden más Walking Dead-sorozatnak:
- Megismerjük az egyik gonosz frakciót, és annak az egyik vezetőjét,
- Főhőseink felvázolják a terveket, majd korábbi sértettségek miatt magyarázkodnak a másiknak,
- Megismerünk egy másik gonosz frakciót, és annak a vezetőjét,
- És zombik potyognak az égből.
Az utolsó pont halál komoly.
Nyilván az egész zombis koncepció olyan, hogy mindig muszáj überelni a korábbi részeket, így nekem még az is belefért, hogy New Yorkban zombik potyognak az égből, elvégre felhőkarcolók vannak mindenhol, van honnan potyogni. Az már sokkal zavaróbb, hogy az utolsó Walking Dead-évadokhoz hasonlóan egyszerűen semmit nem lehet látni a képernyőn az éjszakai jelenetekből. Így hiába pörgettem vissza többször is, volt néhány olyan rész, ahol csak gusztustalan hangokat, nyögéseket és ordításokat hallottam, és csak tippelni mertem, mi történhet. És mivel az epizód lényegi része éjszaka játszódik, ez erősen elvesz az élvezeti faktorból.
Az első rész legnagyobb problémája mégsem ez, hanem a kiszámíthatóság. Amikor a nyitójelenet alatt felbukkanó stáblistán megláttam egy szláv nevet (Zeljko Ivanek), rögtön arra gondoltam, hogy ó, édes istenem, ugye nem játssza el a sorozat azt a jól ismert klisét, hogy a főgonosz egy, az angol nyelvet erősen törő kelet-európai figura lesz. És de, Zeljko Ivanek egy „A Horvát” névre hallgató rohadékot alakít, akit még Negan is egy utolsó gonosz szemétládaként ismer.
De legalább ennyire kiszámítható a másik frakció, a marsallok egyik képviselője, aki amolyan rögtönítélő bíróságként funkcionál: egyszerre nyomozó, rendfenntartó és ítéletvégrehajtó. Ahogy a Horvát, úgy Pearlie Armstrong (Gaius Charles) marsall kegyetlenkedései tizeniksz Walking Dead-évad után még az én érzékeny lelkemet sem terhelték meg. Annyira tompává tette a sorozat a nézőket az erőszak iránt, hogy az értelmetlen halálesetek, gyilkosságok vagy kínzások közben simán kimentem megmelegíteni a kajámat, és elmajszolgattam az ebédemet. Pedig én amúgy máig elfordítom a fejemet akkor is, ha csak vért vesznek valakitől a tévében.
Már megint az van, hogy az alaphelyzet sokkal érdekesebb, mint a szereplők, akik ezt megtöltik tartalommal. Már láttuk ezerszer, hogyan lett Maggie-ből hidegvérű gyilkológép, ha arra van szükség, és azt is tudjuk, hogy bármit megtenne a fiáért. Negan pedig bánhat bármennyire kedvesen egy megnémult kislánnyal, örökké az fog eszembe jutni őt látva, hogyan buggyant ki Glenn szemgolyója, amikor jó pár évaddal korábban egy hatalmasat rácsapott a fejére a baseballütőjével. Márpedig ha a két főhős untatja a nézőt, akkor marad az izgalmas történetvezetés.
A sorozat talán ezért próbálja tovább hámozni Negan személyiségét azzal, hogy jól ismeri a Horvátot, volt már dolguk egymással még abból az időből, amikor minden normális volt. Viszont ahogy korábban is írtam, egy ilyen szörnyeteg humanizálása eddig sem volt jó ötlet, és itt sem működik csak attól, hogy pár alkalommal leül moralizálni azzal a nővel, akitől elvette a gyermeke apját. Horvátot csak az epizód végén ismerjük meg, ellenben Pearlie Armstronggal, aki viszont egy másik jól ismert Walking Dead-klisét testesít meg: a magát erkölcsileg a legfelső polcra soroló önjelölt hatósági embert, aki mondva csinált törvények és morális szabályok alapján meg van arról győzve, hogy bármit megtehet bárkivel. Nyilván lesznek még itt csavarok és jobban kibontják a karakter hátterét is, de ebből is láttunk már eleget.
Amiért érdemes lehet követni a sorozatot, az a New York-i, manhattani helyszín. Talán kiderül pár dolog a járvány hátteréről, az amerikai kormány utolsó óráiról és persze arról, hogyan tudott bárki túlélni egy évtizeden keresztül egy egekig érő betondzsungelben úgy, hogy se ki, se be. Az mindenesetre feltűnő, hogy konganak New York utcái az ürességtől, pedig zombik millióinak kéne császkálnia mindenhol. Valószínűleg ezekre a kérdésekre kicsit bonyolultabb választ kapunk, mint arra, hogy miért is rabolták el Maggie fiát. Spoiler: egy másik gonosz frakció addig zsigerelte Maggie közösségét, amíg zsarolásból elvitték a gyerekét.
Ebből nem látunk semmit, Maggie csak elmeséli a történetet. Ez azért különösen zavaró, mert mégis csak az anyasorozat két nagyon fontos szereplőjéről van szó, és jó lett volna legalább egy flashbackben vagy bármi hasonlóban látni, mi történt ezzel a két emberrel a Walking Dead fináléja óta, hogyan jutott el Georgiából New Yorkig ez a két ember, és hogy lehet annyira kicsi az Egyesült Államok, hogy tök véletlenül összefutottak a külvárosban.
A Dead City nem hogy elhagyta volna a Walking Deadből ismert kliséket, hanem még rá is duplázott, ami nem annyira jó jel egy csomó másik új spinoff előtt. A sorozatban mindig az volt pláne, hogy fantasztikus benne a világépítés, és egy-egy új közösség, városrész vagy frakció bemutatása – miközben nyilván tudjuk, hogy a „sétáló holtak” valójában nem a zombik, hanem az emberek, hiszen a végén mindannyian gyarlók vagyunk. Csakhogy ezt a tanulságot levontuk már évekkel ezelőtt, és ha ennyit tud a Dead City, akkor ez a hat rész is sok lesz belőle.